„A világirodalom legnagyobb költeményének” szerzője – Babits tartotta annak az Isteni színjátékot – azt gondolta, hogy „az emberélet útján felén” fogott hozzá a Pokol megírásához, de a sors rövidebbre szabta az életét: a remélt 70 helyett csak 56 évet élt meg.
Firenzében született 1265 májusában, mindkét ágon igen előkelő itáliai családban. Egyik ágon ősei a Frangipani nemzetség utódai – rangos római patrícius família – voltak, egy másik ág az ugyancsak tekintélyes ferrarai Alighieriekkel gazdagította a családfát. Jóllehet a nemzetség női ágon került házasságba a költő apai ükapjával, a második keresztes hadjáratban halálát nyert ős a ferrarai felmenők iránti tiszteletből az Alighieri nevet vette fel. Így lett a költő családneve Alighieri, keresztneve pedig Durante, és ennek becézett alakja a Dante.
A család a pápaság és a Német-római Császárság közötti hosszú invesztitúraharcban a guelfek, azaz a pápapártiak oldalán álltak, szemben a császárokat támogató ghibellinekkel. Maga Dante is fegyvert ragadott huszonnégy évesen, az ifjú lovas a campaldinói csatában ott volt az arezzói ghibellineket legyűrő firenzeiek között.
A firenzei közjó érdekében is szerepet vállaló Dante nem kerülhette el a kiélezett, szó szerint vérre menő politikai küzdelmeket. A guelfek két ágra szakadtak, a mai kifejezéssel élve ortodox, szélsőségesen pápapárti fekete guelfekre és a mérsékeltebb, a ghibellinekkel is párbeszédet folytató fehér guelfekre – közéjük tartozott Dante is, aki messze túlzottnak vélte a pápák világi szerepvállalását. Dante közvetíteni próbált a két guelf tábor között. Amíg a pápánál járt küldöttségben, Firenzében a hatalmat a feketék szerezték meg, s bosszúhadjáratot indítottak a fehérek ellen.
Dantét 5 ezer forint pénzbírságra és két év száműzetésre ítélték, javait pedig elkobozták, majd a verdiktet – minthogy Dante nem jelent meg a bíróság előtt – 1302-ben máglyahalálra változtatták. Menekülnie kellett, és soha többé nem sikerült visszatérnie szülőföldjére és imádott városába. Ravennában halt meg 1321. szeptember 14-én, öt év híján 700 évvel ezelőtt; még az a vágya sem teljesült, hogy Firenzében temessék el. Ugyan a Santa Croce templomban síremléke van, de Ravenna következetesen visszautasította hamvai kiadását.
Érdekesség, hogy a világ egyik leghíresebb költője elsősorban keresztnevével, sőt annak becézett változatával vonult be az irodalomtörténetbe, Danteként – magyarul Szilárdkaként – ismerjük. A családnév elhagyása vagy mellőzése igen gyakori volt a középkori és kora újkori Itáliában. Michelangelót vagy Raffaellót szinte csak a keresztnevükön említik – ezért is bizonytalaníthatják el egy pillanatra a turistákat azok a mai olasz utcanév táblák, amelyeken azt látjuk, M. Bounarroti vagy R. Santi –, de ők még jól jártak azokkal a művészekkel szemben, akiket a művészettörténészek kivételével mindenki csak gúnynevükön ismer.
A légiesen könnyű, nádszál karcsú gráciákat vásznakra varázsló Botticelli vastag derekú, tömzsi férfiú lehetett, neve ugyanis Hordócská t jelent (eredeti neve Alessandro di Mariano di Vanni Filipepi). A Giorgio da Castelfranco nevű festő nagydarab ember volt, ezért kaphatta a Böhöm Gyuri, azaz Giorgone nevet. Antonio Allegri neve sem mond sokat, őt szülővárosáról, Corregióról ismerjük. De a kortársak a művészek közül talán a legmostohábban talán a sienai festészet legnagyobbikával, Giovanni Antonio Bazzival bántak: ő szexuális hajlamai miatt Il Sodoma néven lett világhírű.