Arra a kérdésre, hogy ki volt Napóleon apja, mindenki tudni véli a választ: Carlo Maria Buonaparte. Az 1746 márciusában nemesi, de nem túlságosan jómódú családba született korzikai ügyvéd a sziget francia uralom alá kerülése után (Genova egy adósság ellentételezéseként adta át az akkor de facto független szigetet XV. Lajosnak 1768-ban, majd a fegyveres ellenállást leverve megszállta) Carlo először az új urak ellen foglalt állást, és a hegyek között kellett menedéket keresnie. Hamarosan rájött azonban, hogy jobb lehetőséget tartogat az együttműködés, és nemsokára már Ajaccio egyik vezető tisztségviselője lett.

Az ambiciózus jogásznak azonban ez sem volt elég, még feljebb próbált jutni a társadalmi ranglétrán. Ennek érdekében igyekezett jó viszonyt kiépíteni a sziget francia kormányzójával, Marbeuf grófjával. Carlo tanácsokat adott a kormányzónak, hogyan tudja leszerelni a csökönyös korzikaiakat, de egyesek szerint ennél jóval tovább is ment.

Buonaparte még 1764-ben feleségül azt a Letiziát, akit a sziget legszebb lányának tartottak, és Marbeuf szeme azonnal megakadt a megszállás idején is még csak 18 éves asszon. A források alapján szinte biztosnak tűnik, hogy Letizia viszonyt folytatott a francia gróffal, de egyesek azt is tudni vélik, a férj nemcsak tudott a dologról, de lelkesen bátorította is hitvesét az affér folytatására.

Gyanús szerencse

Az mindenesetre tény, hogy Napóleon Bonaparte 1769 augusztusában született meg, a házaspár negyedik gyermekeként, Carlo szerencsecsillaga pedig tovább emelkedett, különféle tisztségek és címek elnyerése után 1778-ban már Korzika hivatalos képviselője lett XVI. Lajos udvarában. A kormányzó jóindulata tette lehetővé azt is, hogy Joseph fia francia jogi, Napóleon pedig katonai iskolába járhasson.

Napóleon fényes sikerei idején kezdett terjedni a pletyka, hogy nem is Carlo, hanem Marbeuf volt a császár apja. Ezt minden bizonnyal Napóleon külső és belső ellenségei terjesztették, ám ettől még akár igaz is lehetne. A történészek viszont nem tartják valószínűnek a dolgot, mivel kiderítették, hogy Napóleon valószínű fogantatása idején Marbeuf éppen téli főhadiszállásán időzött – de azt nem zárják ki, hogy Carlo későbbi gyerekei közül egy-kettőt a kormányzó nemzett.

Egyébként az anyját rajongásig szerető Napóleon nem reagált túl érzékenyen az asszony esetleges hűtlenségeit feszegető szóbeszédekre, sőt maga is elismerte, hogy Letizia nem volt éppen az erény mintaképe. Egy levelében például egy másik pletykára – miszerint a korzikai ellenállás vezére, Pasquale Paoli lenne az édesapja – csak annyit jegyzett meg: „Gyakran mondják, hogy Paoli volt az apám. Könnyen lehetséges lenne, de nem igaz. Impotens volt.”

A legvalószínűbbnek tehát azt tűnik, hogy Napóleon apja valóban Carlo volt, azonban későbbi fényes karrierjéhez komoly lökést adhatott anyjának a sziget idősödő kormányzója felé mutatott „jóindulata”.