Nincs tudomásunk arról, hogy az újkorban bárki is rabszolgának adta el magát a Brit-szigeteken, noha sokan gondolhatták úgy, hogy habozás nélkül megtennék. Létezett viszont az „indentured labour” rendszere, amelyet talán szerződéses munkának fordíthatnánk. A 17–18. században széles körben alkalmazott megoldás célja az volt, hogy munkaerőt biztosítson a munkás kezekben hiányt szenvedő amerikai és karib-tengeri gyarmatoknak. Később hasonló rendszert használtak Ausztráliában és brit-indiai munkásokkal Kelet-Afrikában is.
A rendszer alapja egy szerződés volt, amelyben a jelentkező egy meghatározott időre (általában négy vagy hat évre) munkát vállalt, cserébe azért, hogy elszállítják a tengeren túlra, ott kosztot és kvártélyt kap, majd a szerződés lejártakor „szabadságos juttatásokat” (pénzt, földet, ruházatot, szerszámokat vagy ezek valamilyen kombinációját) utalnak ki neki.
A rendszernek köszönhetően a gyarmatok gyorsan tehettek szert megfelelő munkaerőre, az anyaország szegényebb rétegeinek tagjai pedig jegyet válthattak egy – remélhetőleg – szebb jövőre. A becslések szerint az amerikai brit gyarmatokra az 1630-as évektől az 1770-es évekig érkező fehérbőrű bevándorlók több mint fele ilyen szerződéses munkás volt. Férfiak mellett számos nő is kivándorolt ily módon, mivel rájuk is nagy volt a kereslet, elsősorban cselédként.
Sokak számára ez a rendszer valóban egy könnyebb és gazdagabb életet hozott, de sok lehetőség volt a visszaélésekre, és ilyenek bizony elő is fordultak. Már eleve volt olyan, aki nem önként és dalolva írta alá a szerződést, sokakat elraboltak, majd a nyílt óceánon bukdácsoló hajó fedélzetén választhattak a hullámok vagy a szignó között, másokat börtönökből vittek a világ másik felére. A toborzók sokszor túl szépen festették le a jelentkezőkre váró körülményeket, akik aztán a megváltoztathatatlan helyzetben kellett szembesüljenek a kiábrándító valósággal.
A munkásokat foglalkoztatók sem bántak velük kesztyűs kézzel, a legapróbb kihágásokat is a szerződés időtartamának meghosszabbításával büntették, ez volt a sorsa azoknak a nőknek is, akik teherbe estek szolgálatuk ideje alatt. Sok szerződéses munkás alig kapott enni és rengeteget dolgoztatták, a legrosszabb helyeken körülményeik nem sokban különböztek a rabszolgákétól.
Sőt sok történész egyenesen azt állítja, a fekete rabszolgákkal gyakran jobban is bántak uraik, mint az ilyen szerződéses munkásokkal, mivel az előbbiek értékes vagyontárgynak számítottak, míg utóbbiakból szerződésük lejárta előtt kellett minél több hasznot kifacsarni.