A viktoriánus korban hirtelen elképesztő érdeklődés alakult ki a régi korok emlékei, a történelem előtti csontleletek, az őskori tárgyak és az antikvitás tárgyi maradványai iránt. A vidéket elárasztották az amatőr és egyre inkább a hivatásos régészek is, a nagyobb felfedezésekről lelkes tudósításokban számoltak be a lapok. Ezzel együtt természetesen a kereslet is megnőtt a régészeti leletek iránt, gyűjtők ezrei várták az újabb és újabb nagy fogásokat. Ahol pedig sok pénz mozog, ott megjelennek az ügyeskedők is.
Az 1815-ben, Észak-Yorkshire-ban született Edward Simpson 14 évesen állt egy helyi geológus és történész, George Young szolgálatába, akit elkísért fosszíliavadász kirándulásaira a yorkshire-i partok mellett. Később egy másik történészhez csapódott, és az évek során megtanulta az őslény- és a régészeti leletek feltárásának és megtisztításának csínját-bínját. Simpson második mentorának halála után önállósította magát, és egyedül indult kutatóútjaira, a talált tárgyakat pedig a helyi kereskedőknek adta el.
A rossz útra valószínűleg egy Dotchon nevezetű kétes figura csábította, aki megmutatott neki egy pattintott nyílhegyet, és megkérdezte tőle, lehetséges lenne-e meggyőző másolatokat készíteni róla. Simpson elfogadta a kihívást, majd hosszas, sikertelen próbálkozások után kénytelen volt szembesülni azzal, hogy az őskori britonok nem is voltak olyan primitívek, mint gondolta. A véletlen segített a segítségére: amikor dühében hozzávágta kapujának egyik leesett alkatrészét egy kovakődarabnak, arról pont a megfelelően pattant le rész. A technikát tökéletesítve Simpson hamarosan sorozatban gyártott pattintott kőszerszámokat, amelyekre gyorsan lecsaptak a gyűjtők és kereskedők.
Az ekkoriban már a Flint (Kovakő) Jack nevet használó Simpsonnak azonban ez sem volt elég. Már egész korán szenvedélyévé vált az alkohol, de az 1840-es évek közepére már súlyos alkoholista volt, vagyonokat hagyott ott hosszú ivászatai során a kocsmákban. Ehhez pedig pénz, márpedig sok pénz kellett. Simpson ezért kiterjesztette működését, ókori kerámiákat, urnákat és fémtárgyakat „gyártott”, Londonba költözve pedig összeállt egy Block nevű műkereskedővel, aki „terítette” a csodálatos leleteket.
Talán a leghíresebb munkája egy római mellpáncél volt, amit egy régi teatálca felhasználásával hamisított. Olyan büszke volt a „leletre”, hogy azt magára öltve parádézott be a közeli városkába, amelyhez közel az állítólagos ásatás zajlott, és rögtön talált is vevőt.
inAzért azt nem lehet elvitatni, hogy Simpson, azaz Flint nem holmi egyszerű csaló volt, elképesztő ügyességgel dolgozott, ráadásul még egyre inkább elhatalmasodó alkoholizmusa ellenére is olyan karizmatikus figura volt, hogy munkáival nemcsak a naiv műgyűjtőket, hanem a hozzáértőket, sőt a múzeumi szakértőket is megtévesztette. Számtalan lelete került a különböző közgyűjteményekbe, jó néhányat egyenesen a British Museum vásárolta meg.
Lebukását is elsősorban magának köszönhette. Annyira büszke volt hamisítványaira, hogy néhány embernek eldicsekedett azzal, hogy a múzeumokban látott tárgyak az ő munkái. A pletykák lassan eljutottak a tudományos körökbe is. Egy Tennant nevű történészprofesszor végül csapdát állított Simpsonnak, felkérte, hogy működjön közre egy pattintott kőszerszámokról szóló előadás előkészítésében. Simpson boldogan segített, Tennant pedig megvádolta azzal, hogy hamisító. Az ügy kirobbanása után tettestársai cserbenhagyták Flintet, akit 12 hónapnyi börtönre is ítéltek.
Simpson ezután elhagyta Londont, és egy darabig újra valódi leleteket tárt fel vidéken, de hamarosan újra hamisítani kezdett, és utazgatásai közben igyekezett kis feltűnéssel túladni néhány munkáján.
Hamisítói karrierje akkor ért végleg véget, amikor 1862-ben büszkén bemutatta az általa alkalmazott módszereket egy londoni nyilvános előadáson. Címlapokra került, de ezután már esélye sem volt hamisítványait eladni. Utolsó éveit csavargóként és piti tolvajként töltötte, valószínűleg 1875-ben, ismeretlen helyen távozott az élők sorából. Munkái azonban fennmaradtak, a feltételezések szerint még ma is több száz, eredetinek hitt alkotását őrzik büszke műgyűjtők és múzeumok.