Az angol polgárháború idején (1642–1649) a royalisták egyik legrettegettebb parancsnoka volt Rupert pfalzi herceg, aki a harmincéves háborúban (1618–1648) tanulta ki a háborúskodás mesterségét, majd szolgálatait szorongatott helyzetben lévő nagybátyja, I. Károly angol király számára ajánlotta fel.
A korabeli híradások szerint a hercegnek volt egy Boye (Boy, azaz Fiú) névre hallgató kutyája, akit mindig maga mellett tartott, és akinek különleges, „démoni” képességei segítettek neki a harcban. Egyesek szerint Boye egy valamilyen átok következtében kutya alakjába kényszerített boszorkány volt, ennek némileg ellentmond, hogy képességei között az alakváltást is említik az elrejtett kincsek megtalálása, a Rupertre kilőtt golyók szájjal elkapása és a sérthetetlenség mellett. Boye híre akkora volt, hogy IV. Murád török szultán is utasította londoni követét, hogy szerezzen neki egy ilyen állatot.
A kutyáról annyit tudhatunk, hogy harmincéves háború alatti fogsága idején kapta a herceg, magányát enyhítendő, de a színéről, neméről vagy fajtájáról a források egymásnak is ellentmondanak. A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy Boye egy viszonylag ritka, vadászatra kinevelt uszkárfajta volt, mivel egyes forrásokban Poodle (azaz Uszkár) néven szerepel, és néhány – hitelesnek persze nem biztosan mondható – illusztráció is ezt erősíti meg.
Különleges képességei persze feltehetően a képzelet, vagy inkább a parlamenti oldal propagandájának gyümölcse. A pletykák alapjául az szolgálhatott, hogy a kutya tényleg tudott egy-két mutatványt, említik például, hogy Pym lázadó hadvezér nevének hallatára kaparni kezdett lábaival és képességeit a király előtt is volt alkalma bemutatni. Ha igaz, Boye az 1644-es Marston Moore-i, királypárti vereséggel zárult csatában pusztult el, miután gazdája után rohant az ütközetbe, hiába kötötték ki a táborban.
Arra nem született magyarázat, hogy különleges képességei ezúttal miért nem mentették meg.