Számtalan összeesküvés-elmélet látott napvilágot az eltelt évszázadok során arról, hogy a fiatalon elhunyt V. Lászlót – a Habsburgok második uralkodóját a magyar trónon – mi vitte valójában a sírba. A 2016-ban publikált új orvosszakértői vizsgálatok eredménye azonban egyértelmű: nem mérgezték meg arzénnal a Hunyadi Lászlót kivégző királyt.
„Állj meg bosszú, megállj: / Cseh földön ül a rab; / Cseh földben a király, / Mindég is ott marad, / De visszajő a rab…!” – jövendöli jól ismert, 1853-ban írott soraiban Arany János a rab Hunyadi Mátyás trónra kerülését.
A ballada címszereplője, V. László nem hiába nem nyugodhatott Buda várában, valósággal menekülnie kellett a Hunyadi–Szilágyi főúri klikk és a királyságban uralkodó zűrzavaros viszonyok elől Bécsbe, majd Prágába, ahová Hunyadi László kivégzése után annak öccsét, Mátyást is magával hurcolta. A szinte mindvégig befolyásos rokonai, szövetségesei, köztük III. Frigyes német-római császár, Cillei Ulrik, Podjebrád György gyámsága alatt sínylődő vagy irányításukkal uralkodó László mindössze 17 évesen lelte halálát Prágában, 1457. november 23-án. Még mielőtt a sírba tették volna, szárnyra keltek a legkülönfélébb híresztelések halála okát és okozóját illetően, sokan a legképtelenebb feltevéseknek is hitelt adtak.
Mindeddig azonban, amíg 1984-ben sort nem kerítettek a prágai Szent Vitus-székesegyházban nyugalomra helyezett magyar és cseh király holttestének exhumálására, és publikálni nem kezdték az elvégzett vizsgálatok következtetéseit, még valószínű bizonyíték sem állt a kutatók rendelkezésére. Emanuel Vlček cseh antropológus és kutatócsoportja 1986-ban tárta a nyilvánosság elé az adatokat, melyeket – az eltelt 30 évre és az orvostudomány fejlődésére hivatkozva – David Papajík történész, a Palacký Egyetem tanára nemrégiben orvostudósok bevonásával vizsgált felül, összevetve történeti ismereteinkkel. A magyar nyelven a Történelmi Szemle hasábjain közzétett összefoglaló tanulmány hosszú évtizedek vitáinak végére tehet pontot.
A kutatók anyagi és technikai okok miatt nem nyitották fel ismét a király tetemét rejtő síremléket, vizsgálatukat a korábbi exhumálás során szerzett adatokra és az egykori forrásokra alapozták. Végigvették a legismertebb elméleteket – így az arzénes gyilkosságot is, amely elsősorban Podjebrád György cseh kormányzó és köre érdekében állt volna –, kizárva a valószerűtlen forgatókönyveket. A felülvizsgálatban több orvos szakértő is részt vett – néhányan már a múlt század nyolcvanas éveiben lezajlott analízisből is kivették a részüket –, köztük radiológusok, onkológusok, patológusok.
A végeredmény nem tért el lényegesen Vlček kutatócsoportjának megállapításaitól, ám tovább árnyalta azokat: V. László halálának hátterében nagy valószínűséggel akut limfoblasztos leukémia, a fehérvérsejtek csontvelőben létrejövő rosszindulatú megbetegedése állt, amely az emberi test más szerveit is megtámadja. A cseh és magyar király tehát természetes úton, ám igen nagy fájdalmak között, egy heveny lefolyású betegség végén, minden bizonnyal szívelégtelenség következtében távozott az élők sorából.
V. László rövid élete alatt jelentős változások tanúja és részese volt. 1440. február 22-én született a komáromi várban. Apja, Albert király – az első Habsburg uralkodó Magyarországon – ekkor már nem élt, ezért is nevezték negyedik gyermekét Utószülött (Postumus) Lászlónak. Édesanyja, Luxemburgi Erzsébet szintén alig két és fél évvel élte túl a születését, előtte azonban gondoskodott arról, hogy az udvarhölgye segítségével Visegrádról ellopott Szent Koronával még 1440-ben magyar királlyá koronáztassa Lászlót, aki névlegesen osztrák hercegként és Csehország királyaként is uralkodott – a tényleges hatalom azonban Magyarországon Hunyadi János kezében volt. Erzsébet, miután alul maradt I. Ulászlóval (1440–1444) és a vele szövetkező főurakkal szemben, a koronaékszerekkel együtt III. Frigyesre bízta fiát, majd nem sokkal az Ulászlóval történt kiegyezést követően, 1442 decemberében meghalt. A törökök ellen vívott várnai csatában, 1444. november 10-én viszont Ulászló is elesett, több éves interregnum után Hunyadi János lett az ország kormányzója.
Mindeközben László a császár rabsággal felérő vendégszeretetét élvezte – III. Frigyes politikai céljait azonban felülírta a magyar, cseh és osztrák rendek szövetsége, amely fegyveres erővel kényszerítette őt László kiadására, aki ezután Cillei Ulrik gróf (Erzsébet unokafivére) gyámsága alá került. Podjebrád György beleegyezett László cseh királlyá koronázásába 1453-ban, azonban régensként továbbra is a kezében tartotta az ország ügyeit.
Magyarországon még ingatagabb volt az ifjú uralkodó helyzete: egyre jobban elmérgesedett a Cilleiek és a Hunyadiak viszálya a hatalomért, majd visszavonhatatlanul megromlott, miután az 1456-ban meghalt Hunyadi János nagyobbik fia, Hunyadi László egy vita hevében leszúrta Cillei Ulrikot. A kezükben tartott V. Lászlót a Hunyadiak arra kényszerítették, hogy esküvel tegyen ígéretet arra, nem áll bosszút a Hunyadiakon a gyilkosság miatt – a szorított helyzetben tett esküt semmibe véve azonban az uralkodó később Budán elfogatta a két Hunyadi fiút és híveiket, Lászlónak 1457. március 16-án a fejét vette, a 14 éves Mátyást pedig fogságba vetette.
Útja bécsi kitérővel cseh földre vezetett, hogy előkészítse frigyét VII. Károly francia király Magdolna nevű lányával, ám november végén váratlanul elhunyt.
A boroszlói jegyző városi krónikája szerint László pár nappal korábban, november 19-én még ereje teljében volt: egy huszita cseh és egy katolikus német lovag párbaját tekintette meg, amelyben az utóbbi diadalmaskodott. Másnap, vasárnap részt vett egy keresztelőn a prágai várban, estére azonban erősen megfájdult a feje. Hétfőn, 21-én a helyhatósági bíróság ülésén könnyű vászonruhában jelent meg, holott Prágában ekkortájt már havazott – egyes történészek szerint nem tűrte el magán a nehéz öltözéket, mások szerint láz gyötörhette. Bár levert volt, betegségét titkolta, sőt nevetett is, ebéd után azonban fokozatosan egyre rosszabbul lett. Egész éjjel gyomorfájás gyötörte, és reggelre lágyéktájon két duzzanatot fedezett fel – ad számot a történeti források feljegyzéseiről David Papajík –, ezt azonban leplezni igyekezett. Kedden misét hallgatott és kissé jobban érezte magát, de csupán átmenetileg: a tanácstalan orvosok minden ismert módszert kipróbáltak rajta a hánytatástól az érvágásig, eredménytelenül.
November 23-án már nyilvánvaló volt, hogy közeleg a halála órája. Magához hívatta Podjebrádot és az előkelőket, utasításokat adott nekik, a szolgákat megajándékozta, majd feladták rá az utolsó kenetet. Délután három és négy óra között, szentelt gyertyával a kezében, ima közben „kihúnyt, mint a sötétben világító fényes gyertya, miként elvész a hajó evezője a mély vízben, vagy mint botja a sántának”, fogalmazott egy régi cseh évkönyv. Másnap felravatalozták, ám a szemén, nyelvén, testén látható sötét foltok és a lágyékduzzanatok miatt nem tették szokásos módon több napos közszemlére – pestisre gyanakodva már 25-én eltemették a székesegyházban.
A hirtelen jött halál természetesen felkeltette a kortársak és az utókor gyanakvását is. A természetes okok között elsősorban a bubópestist emlegették – bár arra utaló feljegyzések nincsenek, hogy akkoriban pestisjárvány pusztított volna a cseh fővárosban. Mások szerint szepszis, sérvkizáródást követő állapot vagy egyéb betegségek okozták a halálát, de egyikre sem akadt bizonyíték.
Ami az erőszakos halált illeti, leggyakrabban az arzént emlegették – egy 15. századi francia krónikás szerint egy „magasztos hölgy” ölte meg Lászlót, méghozzá a francia hercegnő iránti féltékenységből: állítólag egy félig megmérgezett almát adott neki, melynek ártalmatlan felét maga fogyasztotta el. Philippe de Commynes nem említett nevet, ám utalásai szerint Podjebrád György felesége, Johanna de Rozmital lehetett az elkövető.
A feltételezésekben alapvető fordulatot a király földi maradványainak orvosi-antropológiai vizsgálata hozta az 1980-as években. Kimutatták, hogy a királyt nem mérgezték meg. Ugyan higanyt fedeztek fel a szöveteiben, de nem jelentős mértékűt, a higanytartalmú szerekkel talán a bőrelváltozásait akarták gyógyítani. Igazolták viszont a csontvelőt veszélyeztető daganatos betegség jelenlétét. A cseh történészek az eredményeket általában elfogadták – akik kifogást emeltek, nem tudták alátámasztani állításaikat.
A harmincéves felülvizsgálat is megerősítette, hogy rákos megbetegedés miatt kellett V. Lászlónak fiatalon meghalnia. Az Olomouci Kórház és a Palacký Egyetem, valamint a Károly Egyetem orvosi karának főorvosai, professzorai szintén kimutatták a csontszövet-elváltozásokat. Igen valószínűnek tartják az ún. akut B-limfoblasztos leukémiát, amely a gyermek- és fiatalkorúak esetében gyakoribb, a tünetek a betegség kiterjedt voltára utalnak, s azok egy részét (vérzés, üszkösödés, a végső fázisban gyors állapotromlás) a korabeli leírások is alátámasztják. V. László esetében a kór – a maradványokról készült röntgenfelvételek alapján – a csontokat és a nyirokcsomókat is megtámadta.
A király betegsége akkoriban nyilvánvalóan nem volt gyógyítható – manapság azonban, fiatal korára is tekintettel, korai felismerés és intenzív terápia esetén lenne esélye a túlélésre. Cseh történészek arra is felhívják a figyelmet – fejti ki a Történelmi Szemlében közölt cikkében a Palacký Egyetem kutatásvezető tanára –, hogy V. László édesanyjának korai, 33 évesen bekövetkezett, látszólag tünetmentes halála is összefüggésben lehet a királyéval – lehet, hogy László örökölhető betegségben hunyt el? Mivel az orvosok szerint az akut B-limfoblasztos leukémia esetében nem jellemző az öröklődés, Erzsébet maradványai pedig nem maradtak fenn, nem igazolható ez a feltevés.
V. László megállapított betegségének, melyet a harmincéves felülvizsgálat is helyben hagyott, még ma sem ismertek pontosan az ok-okozati összefüggései, így könnyen lehet, hogy a magyar és cseh király halálának hátteréhez a jövőben is lesz hozzáfűznivalója az orvostudománynak. A történészek mindenesetre az alapot nélkülöző híresztelések elvetése után (újra) megnyugtatóan lezárhatják a több mint fél évezredes rejtélyt.