A 17. század közepén rengeteg angol férfi azt gondolta, országuk válságba jutott. Az 1640-es évek elején kitört a polgárháború, járványok söpörtek végig az országon, és úgy tűnt, Európa és Közel-Kelet egyes hatalmai egyre erősebbé válnak. És ha mindez nem lenne elég, újabb fenyegetés tűnt fel a láthatáron: Angliát  elárasztották a nők.

Margaret Pelling, az Oxfordi Egyetem orvostörténeti intézetének tudományos főmunkatársa legújabb, a The Historical Journal hasábjain közzétett tanulmányában kimutatja: a korabeli férfiak őszintén tartottak attól, hogy a nők száma jóval meghaladja az övékét.

A korabeli könyvek, pamfletek, vallási traktátusok és más írásos források elemzésével a kutató arra a következtetésre jutott, hogy a női nem számbéli felsőbbségét kész tényként kezelték, annak ellenére, hogy nem állt rendelkezésükre ezt alátámasztó statisztikai kimutatás. Az alkimista John Heydon például 1660-as könyvében mintegy mellékesen megjegyezte, „minthogy a nők száma jelentősen meghaladja a férfiakét…”, a tudós Thomas Browne pedig kijelentette, a két nem eltérő száma miatt a poligámia szükségesnek mutatkozhat.

De miként jutottak erre a következtetésre? Az Oxfordi Egyetem tudományos főmunkatársa több tényezőre vezeti vissza ezt a logikai bukfencet. Egyfelől az angol polgárháború küzdőfeleinek soraiban számtalan katona lelte halálát, sok férfi ellenben külföldre menekült. Másfelől azonban a férfiak maguk is felelősek voltak e nőgyűlölet által táplált nézet meggyökeresedésében. „A kora újkori férfiak azért is bonyolódtak számháborúba a nők kapcsán, mert sokukat problémásnak tekintették – derít fényt a jelenségre Pelling. – A nőktől elvárták, hogy csendes, visszahúzódó természetűek legyenek, s többé-kevésbé a háztartás ügyeivel foglalkozzanak csak, személyiségüket rendeljék alá a férjüknek, apjuknak vagy az uruknak.”

Problémás nők?

Ám a társadalmi normák aláásásától tartók szerencsétlenségére a 17. század közepi, forradalmi és polgárháborús Angliában lezajló események nem egy okot szolgáltattak arra, hogy feltételezzék, a „természet rendje” felborult, és emelkedik a „problémás” nők száma. „Az ún. független nőket kifejezetten nemkívánatosnak tartották, különösen, ha a női szolidaritást kifejezve egységbe tömörültek politikai vagy vallási eseményeken.”

Részben azért is juthatott érvényre ez a fajta gondolkodásmód, mert a korabeli emberek zömétől igen messze állt a számok világa. Ezért is jelentett fordulatot az 1620-ban, Londonban született rövidáru-kereskedő, John Graunt munkássága, aki úttörő felmérést végzett az angol főváros halálozási arányairól, s megalapozta a későbbi brit demográfiai kutatásokat. Kevésbé keltette fel azonban a figyelmet az a tény, hogy Graunt az elhunytak nemét is feljegyezte, bebizonyítva, hogy a férfiak akkori félelmei – legalábbis Londonban – nem állták meg a helyüket.

„Graunt kimutatásai szerint valamivel több fiú született, mint lány, azaz a nemek egyenlő aránya nagyjából fennmaradt” – állítja Pelling, tekintettel arra is, hogy a születéskor várható élettartam alapján – a 17. században és ma is – ugyan több férfi születik, de előbb is halnak meg.

Azzal együtt viszont, hogy a nemek aránya nem változott, az oxfordi kutató szerint a Graunt korában jellemző attitűd sem módosult jelentősen: „bár az információ korát éljük, mindennapos tapasztalatunk, hogy igencsak hozzávetőlegesen vagyunk tisztában a demográfiai adatokkal, és hozzáállásunkat jelentősen befolyásolják a különféle kulturális tényezők”.