Az utóbbi években a Tamás bátya kunyhójáról inkább negatív véleményeket lehet olvasni, sokan lebecsülik a regény irodalmi értékét, mások a benne megjelenő sztereotip fekete szereplőket kifogásolják, a főszereplő Tamás bátya nevét (Uncle Tom) pedig ma már a fehéreknek behódoló, szolgalelkű afroamerikaiak pejoratív megnevezéseként használják Amerikában. Ha van is igaza a kritikusoknak, a regény történelmi jelentőségét kár lenne ezért kisebbíteni.
Az 1811-ben született tanárnő, Harriet Beecher Stowe fejében még az 1830-as, 1840-es években kezdett körvonalazódni a regény, ugyanis ekkoriban Cincinnatiban élt, az abolicionista mozgalom fellegvárában, ahová számos, a déli államokból szökött rabszolga menekült. Stowe sokukkal elbeszélgetett, és meghallgatta gyakran elborzasztó történeteiket. Miután 1850-ben Maine-be költözött, Stowe figyelemmel kísérte a szökött rabszolgákra vonatkozó törvények szigorításáról szóló vitákat, ezekre válaszul kezdte 1851 nyarától publikálni a hallottak felhasználásával íródott rövid történeteit a The National Era abolicionista folyóiratban. A sorozat olyan népszerű lett, hogy amikor egy-egy számból kimaradt, az olvasók röptüntetést rendeztek a szerkesztőség előtt, így a kiadó, John P. Jewett megkereste szerzőjét az ötlettel, adják ki írásait könyv formájában is.
Stowe ugyan kételkedett abban, hogy ez bárkit is érdekelhetne, de kötélnek állt, és a könyv formájában először 165 éve, 1852. március 20-án megjelent Tamás bátya kunyhója hihetetlen sikert aratott: már az első nap 3 ezer példányt adtak el, az első évben több utánnyomást követően nagyjából 300 ezer kelt el az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában pedig egymillióan vásárolták meg a kiadást követő pár évben.
Ez a regény lett a Biblia után a 19. században legtöbb példányban megvásárolt könyv, és mivel ekkoriban bevett szokás volt családi, baráti körben felolvasóesteket tartani, a becslések szerint minden egyes eladott kötetre akár tíz olvasót is számolhatunk, akikhez eljutott a szöveg.
Az persze nem kérdés, hogy a Tamás bátya mai szemmel elég túlhaladott olvasmány: a kor stílusának megfelelően túláradnak benne az érzelmek, karakterei pedig egydimenziósak, a „jó” szereplők gyakorlatilag képtelenek bármiféle negatív megnyilvánulásra. De Stowe nagyon eltalálta nemcsak kortársai ízlését, hanem olyan témához mert nyúlni, ami megmozgatta az embereket. Az Egyesült Államokban a regény hatására a korábban is vitatott rabszolgaság kérdésében végletesen kiéleződtek az ellentétek: északon megerősödtek az intézmény ellenzői, délen viszont a legtöbben rosszindulatú támadásnak vették „életformájuk” ellen a regényt, ahhoz hasonlítva, mintha valaki egy szerető pár helyett egy feleségét verő férfin keresztül támadná a házasság intézményét.
Nyilván nehéz egy szépirodalmi mű hatását pontosan felbecsülni, de az feltehető, hogy Stowe könyvének komoly szerepe lehetett a rabszolgaság ügyével kampányoló Lincoln elnökválasztási győzelmében, közvetett módon a polgárháború kirobbantásában. Az elnök állítólag azzal is fogadta az írónőt egy évtizeddel a könyv kiadása után a Fehér Házban, hogy megkérdezte: „Ő lenne az a kis hölgy, aki kirobbantotta ezt a nagy háborút?”
De a Tamás bátya a világ más tájain is „nagyot szólt”. Egyes kutatók szerint a regény elképesztő nagy-britanniai sikere miatt nem merte az alapvetően a megosztott Egyesült Államokban érdekelt brit kormány nyíltan támogatni a déli államokat a polgárháború idején, a mű portugál fordítása indította el a brazil társadalmi egyenjogúsítási mozgalmakat, Kínában pedig (az első kínaira fordított angol regényként) felszította a nyugati gyarmatosítás elleni érzelmeket.
Magyarországon is már az eredeti kiadás utáni évben megjelent a kötet Irinyi József fordításában, a magyar olvasók közül sokan pedig – annak ellenére, hogy egyes részeit a cenzúra nem is engedte közölni – a feketék sorsában a Habsburg-abszolutizmus igája alatt sínylődő magyarság helyzetét vélték felismerni.