Magyar Október címmel készített az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) szabadon elérhető online adatbázist, amelyen keresztül az 1956-os forradalomról fennmaradt fotókat és mozgóképes anyagokat az események helyszíneihez rendelve térképen (Google Maps) böngészhetik az érdeklődők, valamint elérhetik a Szabad Európa Rádió magyar osztályának archív hanganyagait is. (A most hivatalosan is elindult oldalról korábban már beszámoltunk, amikor még fejlesztés alatt állt.)
“A forradalom napjaiban készült több ezer fényképet, hosszabb-rövidebb filmsnittet és hangfelvételt felvonultató portál nagy mértékben hozzájárulhat az 1956-os események hiteles történetének rekonstruálásához és megismertetéséhez” – mondta el szerdán Budapesten Tüske László főigazgató, aki szerint a kutatók által eddig nem ismert összefüggéseket is feltárhat az 1956-os Emlékbizottság támogatásával létrejött
A Szabad Európa Rádió magyar osztályának 1956. október 22. és november 12. között elhangzott adásainak közzétételével napra, órára, percre lebontva pontosan lehet nyomon követni, mit tudhattak az emberek a forradalom ideje alatt. A hanganyagok nem csupán kutathatók, de letölthetők és szabadon felhasználhatók, valamint az adások szó szerinti leiratát is közzétették, írja az MTI.
Simándi Irén történész kiemelte: 1997-ban született megállapodás arról, hogy az OSZK-ban kaphatnak helyet a Szabad Európa Rádió magyar osztályának archív hanganyagai, amelyek 4617 tekercsen maradtak fenn. 2001 őszén érkeztek a könyvtárba a rádió 1956-ban sugárzott hangdokumentumai 311 darab 90 perces kazettán. “A gyűjteménnyel együtt mintegy 1,2 millió oldalnyi, egyelőre feldolgozatlan iratanyag is érkezett, valamint az OSZK számos interjút is készített a rádió egykori munkatársaival” – fűzte hozzá a kutató.
Lukács Bea, az OSZK Történeti Interjúk Tára munkatársa felidézte: a Szabad Európa Rádió forradalom alatti adásainak felvételei csupán azért maradhattak fent, mert közvetlenül a szovjet beavatkozás után vizsgálat indult Németországban a rádió ellen és bekérették az átjátszóállomáson rögzített adásfolyamot.
A rádiót akkor sokan azzal vádolták, hogy értelmetlenül, már a biztos vereség tudatában buzdította fegyveres ellenállásra a magyar felkelőket a szovjet túlerővel szemben. A szalagokat a koblenzi Bundesarchivumban helyezték el zárt anyagként, csupán 40 év múltán fedezték fel magyar rádiósok ismét a páratlan forrásanyagot.
Hanák Luca, az OSZK kutatója az adatbázisban fellelhető mozgóképes anyagokról szólva kiemelte: kezdetben kizárólag magyar operatőrök örökítették meg az eseményeket, később osztrák, lengyel, angol, amerikai, olasz és svájci stábok is érkeztek az országba. A kor technikai feltételei miatt mindössze 2-10 másodperces snitteket készítettek.
“Mintegy nyolc órányi mozgóképes anyag, több mint 700 filmrészlet található jelenleg az oldalon. A felvételek utóélete miatt sok az átfedés a különböző gyűjteményekben megőrzött snittek között” – mutatott rá Hanák Luca. A budapesti felvételek mellett a nyugati határon átkelő magyar menekültekről készült snittek is szerepelnek a tudástár anyagában.
A java részt a Fortepan gyűjteményéből származó, ám nagy felbontásban mégsem elérhető fényképek és snittek egy részét még nem sikerült feldolgozni, azonosítani a helyszínt vagy a felvételen szereplő személyeket. Ezeket külön fülön keresztül érhetik el az internetezők és ők is segíthetik a meghatározást. A készítők távlati céljai között szerepel egy angol nyelvű verzió, egy kronologikus idővonal összeállítása, valamint tovább bővítenék az oldalt írott forrásokkal, személyes visszaemlékezésekkel, folyóiratokkal, röplapokkal és egyéb forrás értékű nyomtatványokkal is.