Azt sokan tudják, hogy az első világháború jelentősebb frontszakaszain hosszan elnyúló lövészárok-háborút viseltek egymás ellen a szemben álló felek. De pontosan hol kezdődtek, és meddig tartottak ezek a vonalak a nyugati fronton?

A semleges svájci határnál a lövészárok-rendszerek a Jura-hegység lábainál, az akkor Németországhoz tartozó Elzászba belógó, Le Larginnak nevezett svájci kiszögellés területén található Pfetterhouse nevű falunál kezdődtek (vagy értek véget).

A legdélebbi német állás egy hengerszerű erődítmény volt, gyakorlatilag pontosan a svájci határra építve. Kicsit északabbra feküdt az első francia erődítés, egy Villa Agathe néven emlegetett géppuskafészek.

A környék legjelentősebb erődítménye azonban nem a hadviselő feleké, hanem Svájcé volt, a méretes, fából épült és földdel borított erődből tartották szemmel a svájciak a két hadsereget. Az építményen jókora, feltűnő svájci zászló lengett, nehogy véletlenül tüzet nyissanak rá valamelyik oldalról. A frontnak e szakasza viszonylag csendesnek számított, miután 1914 végére megmerevedtek a vonalak, de kicsit északabbra, a Vogézekben időről-időre heves harcok dúltak, a svájci határon pedig rendszeresen igyekeztek átszökni mindkét fél katonaszökevényei.

Jó 600 kilométerrel északra a lövészárkok Nieuport parti városka mellett, a homokdűnék között értek véget. Mindkét háborús fél erődítményeket épített ide, a németek pedig komoly ütegeket is telepítettek a területre, távol tartandó a brit haditengerészet hajóit.

De a környék legjelentősebb „védművei” folyékony halmazállapotúak voltak. A belgák 1914-ben, a német előrenyomulás feltartóztatására megnyitották az Yser folyó torkolatvidéke körüli mélyföldeket behálózó csatornarendszerek zsilipjeit, nagy kiterjedésű területeket árasztva el tengervízzel.