Index Vakbarát Hírportál

Nindzsakutató központot alapítanak Japánban

2017. május 10., szerda 09:35

A Mie Egyetemen júliusban megnyitják a világ első nindzsakutató központját, közölte kedden a Jiji Press japán hírügynökség. A nindzsák a középkori Japán hírhedt bérgyilkosai voltak (a 15-16. századtól egészen 1868-ig, az Edo-korszak végéig), harcművészetekben jártas, álcázásban, rejtőzködésben, kémkedésben profi, klánokba tömörülő harcosok, orgyilkosokként afféle ellentétei a becsületükért vérüket adó, urukat holtukig szolgáló szamurájoknak.

A nemzetközi kutatóközpont Igában (Mie prefektúra, Közép-Japán) kezdi meg működését, és első körben azt tűzték ki feladatul, hogy összegyűjtsék az összes, belföldön és külföldön elérhető nindzsákkal kapcsolatos irodalmat, dokumentumokat. A tervek szerint az adatbázis nemcsak történeti tanulmányokat, de szépirodalmi és filmes alkotásokat magába foglal majd. Az egyetem szeretné, ha a gyűjtemény idővel elérhetővé válna interneten is, japánul és angolul egyaránt.

A központban egészen részletekbe menően kutatnák a nindzsák történetét, életmódját. Hiszamacu Makoto, a Mie Egyetem professzora például az étkezési szokásaikat tanulmányozza, a rendelkezésre álló írott történelmi források alapján. “Jó példával szolgálhat számunkra, hogy miképp készítsünk ételeket katasztrófahelyzetben” – magyarázta a professzor.

Az intézet munkatársa lesz egy régi nindzsaklán 67 éves leszármazottja, Kavakami Dzsinicsi, akit az utolsó nindzsaként tartanak számon Japánban, és aki jelenleg Vakasza városban (Fukui tartomány) tanítja a nindzsa harcművészetet, a nindzsucut. A japán kormány április végén a nemzeti kulturális vagyon részeként ismerte el a két leghíresebb klánról ismert két japán város, Iga és a Siga prefektúrában található Koka nindzsaörökségét.

Rovatok