Index Vakbarát Hírportál

Én lettem a halál, a világok pusztítója

2017. június 3., szombat 17:03

“Tudtuk, hogy a világ már soha nem lesz olyan mint azelőtt. Néhányan nevettek, voltak páran, akik sírtak, a többség csendben maradt. Nekem eszembe jutott egy sor a hinduk szent könyvéből, a Bhagavad-Gitából, amikor Visnu próbálja a herceget rábeszélni, hogy tegye, amit tennie kell. Hogy meggyőzze, magára öltötte sokkarú alakját és így szólt: Most én lettem a halál, a világok pusztítója. Azt hiszem, így vagy úgy, mindannyian erre gondoltunk” – így idézte fel az 1945. július 16-án végrehajtott első amerikai nukleáris robbantást Robert Oppenheimer amerikai fizikus, az atombomba egyik atyja egy 1965-ös tévéinterjúban.

A Trinity-kísérletet, azaz az első kísérleti atomfegyver-robbantást rövidesen két éles bevetés követte: 1945. augusztus 6-án Hirosimára, augusztus 9-én Nagaszakira dobtak egy-egy atombombát a Japánt támadó amerikaiak. A hindu mitológia Oppenheimer által hírhedtté tett szavait, amik hátborzongató egszerűséggel kötik össze a három eseményt, választotta mottóul a Sziklakórház Atombunker Múzeum június elsején nyílt időszaki kiállítása.

Az egyedülálló kiállítás a Hirosimát és Nagaszakit ért, máig vitatott értelmű támadásoknak állít emléket, amihez a sziklakórház nyomasztó földalatti bunkere szolgál tökéletes helyszínül. A tárlaton eredeti tárgyak is láthatóak a Hirosima Béke Emlékmúzeum és a Nagaszaki Atombomba Múzeum gyűjteményéből, ezek képezik a kiállítás igazán fontos részét. A megégett, megrongálódott, eldeformálódott tárgyakhoz személyes történetek kapcsolódnak, így túl azon, hogy sokkoló közelségbe hozzák az atomfegyverek pusztító hatását, mélyen megérint a beléjük égett szenvedés, a belőlük sugárzó halál. Nagyképes beszámolónk a hazánkban még ilyen formán soha be nem mutatott hátborzongató tárgyi emlékek közül mutat be néhányat.

Rovatok