Index Vakbarát Hírportál

60 millióért keltek el Einstein levelei

2017. június 21., szerda 13:36

190 ezer euróért (58,7 millió forintért) keltek el egy jeruzsálemi árverésen Albert Einstein levelei, amelyekben a fizikáról, istenről és Izrael államról is írt – írja az MTI. Az 1951 és 1954 között született levelek többsége David Bohm fizikusnak szól, az írógéppel írt leveleket Einstein aláírta, néhányukon a Nobel-díjas tudós kézírásos jegyzetei is láthatók.

Az árverésen a legnagyobb bevételt, 75 ezer eurót (23 millió forintot) az a levél hozta, melyben Einstein 1954 februárjában, egy évvel a halála előtt Bohmnak azt írja:

Ha isten teremtette a világot, főleg azzal törődött, nehogy könnyen megértsük

David Bohm kvantumfizikus 1951-ben megtagadta, hogy beszámoljon a kommunista párthoz fűződő kapcsolatáról az Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottság előtt, inkább Brazíliába távozott az Egyesült Államokból. Einstein és Bohm még a Princeton Egyetemen barátkozott össze, amikor mindketten ott dolgoztak. Levelezésükben érintették a kvantumfizika kérdéseit, az isten természetét és Bohm rémes brazíliai tartózkodását. A leveleket Bohm özvegye őrizte meg, és most, egy évvel a halála után az özvegy hagyatékának gondozója bocsátotta árverésre.

Paranoia, gyomorbaj és a fiatal Izrael

Einstein egy 1953 februárjában írott levelében Amerika akkori szellemi állapotát – amelyet a kommunistaellenes paranoiát fémjelző Joseph Raymond McCarthyék határoztak meg – a II. Vilmos császár uralkodása alatti, 20. század eleji németországi helyzethez hasonlította.

Az Amerikát elhagyó Bohm, aki a Sao Pauló-i Egyetemen kapott munkát, brazil tapasztalatairól beszámolva többek között a helyi ételekre panaszkodott, amelyet nem tudott megszokni a gyomra. A 75 éves Einstein együttérzését kifejezve azzal vigasztalta levelében, hogy "a gyomor instabilitását illetően" neki is széleskörű tapasztalatai vannak, és azt tanácsolta fiatalabb kollégájának, hogy kerítsen egy jó szakácsot.

Izraelről azt írta, hogy a fiatal ország "intellektuálisan aktív és érdekes, ám csekélyek a lehetőségei, és kár lenne csak azért áttelepülni oda, hogy aztán az első alkalmat megragadva továbbálljon". Einstein tanácsa ellenére Bohm 1955-ben Brazíliából Izraelbe költözött. Két évig a haifai Technion Műszaki Egyetemen tanított, itt ismerte meg Sarah Woolfsont, akivel 1956-ban összeházasodott. Egy évvel később a pár Angliába költözött, ahol Bohm 1992-ben bekövetkezett haláláig a Bristoli Egyetemen oktatott. Bohm özvegye visszatért Izraelbe, Jeruzsálemben telepedett le. 2016 áprilisában halt meg.

Roni Grosz, a jeruzsálemi Héber Egyetem Einstein Archívumának kurátora korábban elmondta, hogy a tudós Bohmhoz írt leveleinek másolatai megtalálhatók az intézet gyűjteményében, tehát ismerik a tartalmukat, de az eredeti példányok nyilván nagy izgalmat keltenek majd, hiszen Einsteinnel kapcsolatban mindig nagy az érdeklődés.

Rovatok