A legelső angol nyelvű önéletírásnak is tekintett, egyetlen példányban fennmaradt The Book of Margery Kempe (Margery Kempe könyve) egy középkori remetenő vallomásait rögzíti életéről, szenvedéseiről és Istennel való társalgásáról. A 15. század közepén – Margery Kempe halálának idején – készült másolatot (az eredeti elveszett) csupán 1934-ben fedezték fel, és jelenleg a British Library tulajdonában van, amely digitalizálta és az interneten is elérhetővé tette. Mindeddig azonban a könyv utolsó oldalán található, elhalványult receptet nem tudták kisilabizálni a tudósok.

Most azonban multispektrumú színképelemzés segítségével az Exeteri Egyetem kutatója, Laura Kalas Williams interpretálni tudta a szöveget. Úgy véli, a kézirat egy olvasója, aki a 15–16. század fordulóján élhetett, kísérelt meg egyfajta gyógymódot leírni a remetenő eksztatikus rohamainak kezelésére.

„Korábban már sikerült megfejteni a cukor és a fahéj szavakat – jelentette ki Kalas Williams –, ám értelmezésem szerint ez egy bizonyos, gyógydrazsénak nevezett, gyógynövényből készült csemege leírása, amely arra szolgált, hogy elősegítse az emésztést, illetve csillapítsa a vérhasnál előforduló nyákos hasmenést.”

Margery Kempe igen élénk személyiség volt, leírások szerint Krisztusról vizionálva, sírva üvöltözött a templomban. „Amennyiben a középkori orvostudomány felől tekintünk a remetenő viselkedésére, a galénoszi–hippokratészi tipológia alapján a ’melankolikus vérmérséklettel’ írhatnánk őt le, amelyet az akkori felfogás szerint a fekete epe túltengése okoz. Úgy hitték, az ettől szenvedők hajlamosabbak a tehetségre, intuícióra.”

A recept édesköményt, szerecsendiót, fahéjat, ánizsmagot és gyömbért tartalmazott, melyet cukorral kevertek, felhevítettek, majd aszaltak. Kifejezetten arra alkalmazták, hogy megállítsa a hasmenést.  „Mivel a könyvben található többi jegyzet, kommentár közvetlenül Kempe szavaira irányul – állítja a kutató –, igen valószínűtlen, hogy a recept esetlegesen, nem pedig szándékosan került volna az utolsó oldalra.”