Eddig is tudtuk, hogy az amerikai hírszerzés – a brit testvérszervezettel karöltve – fontos szerepet vállalt Mohamed Mosszadeg iráni miniszterelnök kormányának 1953-as megdöntésében és a sah egyeduralmának helyreállításában. A titkosítás alól feloldott új dokumentumoknak köszönhetően azonban most a korábban homályos részletek is élesebben látszanak.
Nemrégiben ezelőtt vaskos kötetet publikált az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökségnek (NSA) a George Washington Egyetem égisze alatt működő archívuma. Az összesen 1007 oldalas dokumentumköteg lerántja a leplet eddig kevéssé ismert részletekről, s egyebek mellett kiderül belőle: a CIA közel állt ahhoz, hogy leállítsa az 1953 augusztusában tetőpontjára ért akciót az iráni kormányfő megbuktatására, ám a terepen dolgozó hírszerzők vezetője egész egyszerűen nem vett tudomást a felsőbb utasításról.
A TPAJAX fedőnéven futó műveletet évtizedekig takargatták a közvélemény előtt. Egyrészt azért, hogy az Egyesült Államok és Irán kapcsolatát ne kompromittálják tovább – különösen az iráni atomprogramról folytatott egyeztetések idején –, másrészt a hírszerzési források és módszerek védelmére hivatkozva, harmadrészt pedig a britek kérésének engedve, akik eleve döntő befolyást gyakoroltak a művelet megtervezésére és politikai engedélyezésére.
Bár már 1954-ben sokan tudni vélték, hogy az Egyesült Államok állt a puccs mögött, először 1989-ben tett közzé erre vonatkozó iratokat az amerikai külügyminisztérium – a CIA szerepét még gondosan kicenzúrázva –, majd a közvélemény nyomásának engedve 2013-ban újabb dokumentumok kerültek napvilágra. A titkosítás teljes feloldását évekig halogatták, majd a Teheránnal való nyíltabb konfrontációt felvállaló Trump-adminisztráció gyorsította fel a folyamatot. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy minden kirakós a helyére került: az Egyesült Államok hírszerzési úton végrehajtott sikeres és kevésbé sikeres puccskísérletei közül, melyekkel az amerikai érdekeknek megfelelő váltást idéztek elő demokratikus és diktatórikus vezetésű országokban egyaránt, Irán és a későbbi beavatkozások esetében is egy sor létfontosságú dokumentumot – így korabeli hírszerzési üzenetváltásokat – már megsemmisítettek.
A most feloldott dokumentumok viszont bizonyítják a CIA (és az MI6) kiemelt szerepét, és meglepő információkat is tartalmaznak. Mint a legtöbb politikai játszmánál, itt is a gazdasági érdekek – és Közel-Keletről lévén szó –, az olajmezők jelentették a fő motívumot. A régió olajkincsét hosszú évtizedek óta monopolhelyzetben lévő nyugati olajtársaságok fölözték le, s az Iránban jelen lévő Angol–Iráni Olajtársaság (AIOC) csak elhanyagolható mértékben volt hajlandó profitjának megosztására Teheránnal, szemben például a Szaúd-Arábiában tevékenykedő amerikai céggel, amely kompromisszumra jutott Rijáddal.
A konfliktus addig éleződött, amíg Mohamed Mosszadeg kormánya 1951-ben az olajüzlet államosításáról nem döntött, amelyet a britek politikai és olajembargója követett, még a hágai Nemzetközi Bíróságnál is bepanaszolták az iráni államot, ám a döntőbíróság illetékesség híján nem ítélt az ügyben. Bár az amerikaiak Mosszadeggel való együttműködésre intették Londont – Mohammad Reza Pahlavi sah a döntés népszerűségét látva maga is támogatta az államosítást –, a britek a demokratikusan választott kormány megbuktatását és a sah egyeduralmának helyreállítását szorgalmazták. Washington meggyőzésére kijátszották a hidegháborús kártyát: a Szovjetunió növekvő befolyását prognosztizálták a térségben, és a kommunista Tudeh párt hatalomátvételével riogattak. Az amerikaiak végül kötélnek álltak, sőt a CIA az akció megszervezésének és végrehajtásának oroszlánrészét is vállalta.
Az akció 1953 augusztusában döntő szakaszába ért, amikor a Mosszadeggel rokonszenvező és ellenszenvező tömegek – utóbbiakat, köztük helyi bűnöző elemeket, részben a CIA pénzelte és irányította –, nem kis részben az embargót követő elégedetlenség, munkanélküliség és költségvetési krízis miatt, az utcán keresték igazukat. A művelet első szakasza az augusztus 15-ét követő napokban meghiúsult: a demokratikus intézményeket amúgy is fokozatosan leépítő és hatalmát stabilizálni igyekvő Mosszadeg nem fogadta el a sahnak a felmentéséről szóló fermánját, ehelyett számos vezető pozícióban lévő összeesküvőt letartóztatott, Fazlolláh Záhedi tábornok, a kijelölt új miniszterelnök elmenekült, a sah külföldre szökött.
A CIA azt gondolta, nincs tovább: egy 1953. augusztus 18-án küldött titkos táviratban – ennek létezéséről most először szereztünk tudomást – azt írták a központból: „Megpróbáltuk és elbuktunk a művelettel, nem szabad olyan Mosszadeg elleni akcióban részt vennünk, aminek kideríthető az amerikai eredete.” Ám a CIA helyi vezetője – Theodore Roosevelt egykori amerikai elnök unokája –, ifj. Kermit Roosevelt nem vette tudomásul a táviratban foglaltakat; erre legalább egy szemtanú van, aki jelen volt a távirat kézhezvételénél.
Másnap, augusztus 19-én, a feltüzelt – és részben lepénzelt – tömegek, katonai vezetők, politikusok segítségével sikerült elsöpörni Mosszadeg rendszerét, a sah restaurálta hatalmát, és a brit olajtársaság ismét kedvezőbb pozícióba került, bár Teheránnal és egy nemzetközi konzorciummal kellett megosztania az olajkincs feletti ellenőrzést.
A puccsnak azonban lett egy sokkal mélyrehatóbb hatása is: elszabadultak a nyugati, azon belül az amerikai befolyás elleni indulatok, amelyek az 1979-es teheráni túszdráma és Khomeini iszlám forradalma után pedig máig hatóan meghatározzák Irán és a nyugati országok kapcsolatát. A Mosszadeg-kormány első időszakát fémjelző demokratikus fejlődés is egyszer s mindenkorra megakadt.
A Stanford Egyetem professzora, Abbas Milani szerint a dokumentumok egy további érdekes részletről is fellebbentik a fátylat, méghozzá az 1950-es évek meghatározó vallási vezetője, Abol-Ghasem Kashani politikai meggyőződéséről és az eseményekben való közreműködéséről. Eddig úgy tudtuk, az eleinte Mosszadeget támogató Kashani a kommunista veszélytől félve – és az iszlám fordulatot hiányolva – szembefordult a miniszterelnökkel, ám arról mindmáig fogalmunk sem volt, hogy a puccs előtti időszakban hosszú ideig folyamatosan egyeztetett az amerikaiakkal, sőt pénzügyi segítséget is kért tőlük (hogy megkapta-e, arról nem szólnak az iratok). Augusztus 19-én mindenesetre Kashani hívei is feltűntek a Mosszadeg távozását követelő és kikényszerítő tömeg soraiban.
„Fontos forrás lesz ez mindazoknak, akiket érdekel a Washington és Teherán közötti gyötrelmes kapcsolat – húzta alá a most közzétett hírszerzési iratok jelentőségét az NSA archívumának iráni–amerikai kapcsolatokért felelős projektvezetője, Malcolm Byrne. – Az a tény viszont, hogy több mint hat évtizedig tartott, hogy a titkosítás alól feloldják és közzétegyék ezeket a jegyzőkönyveket, egyszerűen elképesztő.”
A dokumentumokból az is kiderül: a CIA nagymennyiségű robbanóanyagot, fegyvert halmozott fel az iráni „rendszerváltás” érdekében, volt olyan időszak, hogy tízezres gerillasereget tarthatott volna fenn hat hónapon keresztül, és 5,3 millió dollárt fizetett ki vesztegetési és egyéb célokra – ez mai értéken körülbelül 48 millió dollárnak (13 milliárd forintnak) felel meg. Az iráni biztonsági szolgálat és hadsereg számos tisztviselője, a politikai elit számos tagja a CIA zsoldjában állt.
A hatalmas erőforrások ellenére az amerikai hírszerzés problémákba is ütközött: az „ingerlékenynek”, „ingadozónak” jellemzett sah meggyőzését nehezen tudták elérni, és az uralkodó az első kedvezőtlen jelre meg is futamodott – hogy aztán a CIA igazgatója, Allen Dulles kíséretében repüljön vissza Rómából Teheránba a győzelem hírére.
A több száz halálos áldozatot követelő zavargások után, a puccs sikerét követően Mosszadeget és számos hívét letartóztatták, elítélték és kivégezték – maga a volt miniszterelnök a sahtól kegyelmet kapott, és három év szigorított katonai börtönt követően élete végéig házi őrizetben tartották.
Borítókép: Mohamed Mosszadeg a hadbíróság előtt Teheránban 19 november 11-én - Fotó: AFP