Némi enyhülés ugyanakkor volt; 1965-ben Louis Armstrong koncertezhetett a Népstadionban, igaz neki a nagy Szovjetunióban is jelentek meg lemezei – egy Moszkvából hazahozott példányt lassan 40 éve őriz a család. Két évvel később jöhetett a Nashville Teens, majd a Spencer Davis Group (a továbbiakban SDG), megerősítve Millie Small-lal és a V. I. P.-vel négy koncertet is adhatott a Kisstadionban. A brit együttes fellépése persze a rendészeti szerveknél is komoly fennforgást okozott. A belügy ekkor már békaemberek és ürgebőrök helyett inkább a különféle galerikre, vagyis az alsó hangon is rendszerkritikus fiatalok csoportjaira fókuszált, annak ellenére, hogy ezeket a srácokat-lányokat általában hidegen hagyta a politika, egyszerűen csak kilógtak a sorból.

A koncerteket a rendőrség és az ifjúgárdisták (találó kifejezéssel a KISZ munkásőrei) a szokottnál nagyobb létszámban biztosították az eseményt, bár előbbiek így is csak 70 fővel szálltak ki, ráadásul parancsuk szerint a legvégső esetben avatkozhattak csak be. Úgy vélték, jelenlétük elég lesz mindenféle rendzavarás megelőzésére úgy is, hogy a Stones varsói koncertje mellett ez volt az év másik nagy dobása a keleti blokkban.

Az első koncertet 1967. július 7-én adták a Kisstadionban; a benti 12 ezer ember mellett sokan gyűltek össze az épület körül is, hogy potyázva hallgassák a koncertet. Kezdés előtt fél órával a rendőrök sorfalat alkottak a színpad előtt, amit a nézők jó része provokációnak értékelt, és füttyögésbe-fújolásba kezdett. A helyzet az elsőként fellépő Millie Small hatására csak fokozódott, a szünetben pedig jó néhányan a színpadra is fel akartak rohanni. Az SDG zenéjére a közönség szó szerint tombolni kezdett, csillagszórókat, égő újságpapírt lóbáltak a zene ütemére. A koncert után sokan maradtak, és ráadást követeltek. Mivel nem jártak sikerrel, széttört székekből tüzeket raktak és a rendőröket dobálták, akik, ahelyett hogy bent tartották volna a rendbontókat, kizavarták őket a stadionból, hogy aztán az utcákon folytathassák azt, amit a nézőtéren elkezdtek.

A Thököly úton lovasrendőröket is bevetettek, akik gondolkodás nélkül kardlapoztak végig mindenkit, aki az útjukba került. A csak hazamenni akarók között volt egy 20 éves orvostanhallgató lány is – e sorok írójának édesanyja – aki még évtizedekkel később is borzongva mesélt az ott átéltekről, annak ellenére, hogy a nagy attakot elkerülte; ismerőseivel cserjék alatt hasalva várták ki, amíg lecsillapodtak az indulatok, majd mellékutcákon iszkoltak haza. Az, hogy nem csak benne hagyott mély nyomokat a koncert, jól mutatja a Jövő Mérnöke című folyóirat egy 1982-es cikke. A Uriah Heep koncertjéről (a 80-as évekre tovább enyhült a helyzet, így jöhetett a Jethro Tull és a Queen is) szóló írás szerint

igazán kitűnő koncerthangulat volt, még ha nem is teljesen olyan, mint a Spencer Davis Group (1967-es? Jól emlékszem?) koncertjén, mikor is véletlenül kigyulladtak a Kisstadion ülőalkalmatosságai, és teli sörösüvegek játszottak madarasdit. (A Jövő Mérnöke 1982. október 8. 4. o.)

Lehet, hogy csak irónia, de előfordulhat, hogy először valóban véletlenül kapott lángra valami, később szándékosan gyulladtak a tüzek. Azt azért tegyük hozzá, hogy a rendőröknek nem nagyon volt tömegkezelési tapasztalatuk, így a begyulladt közegek maradtak a régi, bevált módszernél, a megfélemlítésnél. Ehhez jött még az, hogy – egyes visszaemlékezések szerint – a tömegben vonuló fiatalok azt kezdték skandálni, hogy „lesz még 56!”, és sokan harcba is szálltak a rendőrökkel. A környéken lakók néha vízzel öntötték le az ablakuk alatt vonuló/randalírozó fiatalokat, és sokan röhögtek, amikor a rendőrök elkaptak valakit. Végül 122 embert vittek be, de nagy részüket megrovással elengedték, 26 fő viszont garázdaság miatt 10-30 nap közötti elzárást kapott. A korábbiak fényében ez enyhének minősül; el akarták kerülni a nagyobb balhékat, így a „cukor és korbács” közül az előbbit választották. A többi koncertet sem fújták le – itt azért az anyagiak is belejátszhattak – ezeken komoly rendzavarás nem történt.

A sajtó igyekezett mindent a tobzódó galerik nyakába varrni; a Népszabadság július 11-i, Tombolók című cikkének felütése tökéletesen mutatja a rockzenével kapcsolatos hivatalos álláspontot.

Hogy a beatzene hódít a fiatalok között, nem csak külföldön, de nálunk is az már nem újdonság. Minthogy az sem újdonság, hogy ennek a zenének lüktető ritmikájában van valami, ami a gyengébb idegzetűeknél extázist is képes kiváltani. Ezért a beatkoncertek nem csak a zenétől, hanem a közönségtől is nagyon hangosak. Sikoltozó publikum fogadta nálunk is a múlt hét végén a Kisstadionban vendégszerepelt angol együttest, Spencer Davis gitáros énekes zenekarát. Eddig csak a televízióban láthattunk néhány botrányos beat-előadást, pénteken és szombaton azonban hasonló esetek történtek nálunk is. 

Bár a cikk írója szomorúan állapította meg, hogy a hanyatló imperializmus keze már a Kisstadionba is betette a lábát, elismerte, hogy mindezt

néhány huligán – korántsem az egész tömeg – bizonyította be, akik a zene keltette túlfűtött légkört használták ki és a zsúfolt nézőtéren, a hatalmas hangzavarban fáklyákat gyújtottak, összecsavart újságpapírok, letört padlécek lobbantak lángra. A felelőtlen ötlet persze utánzókra talált. Percek alatt lángok sokasága borította el a nézőteret, a tűzcsóvák a zene ütemére ringatóztak, égő papírdarabkák, szikrák jártak táncot a levegőben, s hiába sikoltoztak azok, akiknek ruhájuk sínylette meg ezt az eszeveszett játékot...

A Népszava „Báró, Zsozsó, Bulldog és a többiek” (tisztára, mint egy Ötvös Csöpi film) című cikkében olvashatjuk, hogy

a stadionban a beatzene megtette hatását, úgynevezett »forró hangulat« volt. Az énekesnő a földön vonaglott (...) a fiatalok egy része valóságos extázisba esett. Felálltak, dobálták magukat, lökdösődtek, voltak, akik ingükét levetették és fejük fölött pörgették, de akadtak lányok is, akik vetkőzni kezdtek. (...) amikor a zenekar elvonult és nem volt hajlandó ismétlésre, megkezdődött a randalírozás. (...) székeket dobáltak, újságpapírokat gyújtottak meg, s máglyát raktak belőlük. (...) A lelátó fölötti folyosó üvegablakait betörték. Végre, amikor sikerült őket eltávolítani a stadionból, az utcán folytatódott a garázdálkodás, amelynek irányításában – mint később a vizsgálat során kiderült – ugyanazok a garázda elemek voltak a főkolomposok, akik a sportrendezvényeken is rendszeresen szervezik az »arénázást«.

Bár a rendőrség ismerte a „balhés arcokat”, meg sem próbálták kiszűrni vagy kiemelni őket. A koncert után a fiatalok 

a Thököly úton folytatták a kiabálást és a füttykoncertet, az ablakokon kihajoló lakókra durva megjegyzéseket tettek, leszaggatták az utcai szemétgyűjtő dobozokat. felborítgatták a házak előtt a kukákat (...) többen kavicsokkal dobálták a rendőröket, néhányan üvegekkel hajigálták a rendőrautókat (...). (Népszava 1967. július 16. 4. o.)

Azt már a Népszabadság cikkéből tudhatjuk meg, hogy

persze mindez nem tartott sokáig. A rendőrség – nagyon helyesen – erélyesen közbelépett, s a botrányokozókat szétkergette, illetve a főkolomposokat őrizetbe vette, úgy ahogyan azt mindenütt teszik, ahol a közösség érdekében óvják a rendet. (Népszabadság 1967. július 11. 8. o.)

A Népszava szerint a prímet egy XI. kerületi galeri tagjai vitték, akik

egységes öltözetben, piros kockás ingben jelentek meg a Kisstadionban. Csúzlit vittek magukkal és megcélozták vele az énekesnőt, galacsinokkal dobálták az előttük ülőket, élen jártak a botrányokozásban. Az illetékes kerületi kapitányságok szabálysértési előadói a garázdálkodás miatt közülük többeket 30 napi elzárásra ítélték. így Véghelyi György 19 éves, háromszor büntetett előéletű egyént, akit »Zsozsó« néven tartottak számon cimborái. De 30 napi elzárással sújtották »Vak«-ot: Zs. László fiatalkorút 25 napi elzárásra. »Bulldog«-ot. L. Hunor fiatalkorút 30 napi elzárásra. »Jefferson«-t, Szendrei Sándor 21 éves garázsmestert, »Egérké«-t: a 22 éves Egervári Istvánt és még néhány társukat, M. Vilmos fiatalkorút 15 napi elzárással sújtották. A társaság vezetőjét, »Bárót« keresi a rendőrség.

A cikk szerzője a rendszer „nyitottságát” is bírálta, amikor írását a következő megjegyzéssel-költői kérdéssel zárta:

A főkolomposok elnyerték büntetésüket, de ezen túlmenően felvetődik a kérdés a botrányos esetekkel kapcsolatban: van-e értelme nálunk jelentős devizáért ilyenfajta, tömegindulatokat felkorbácsoló rendezvényeket szervezni, hiszen külföldi példa van elég, hogy ezek az előadások legtöbbször botrányba fulladnak. S ezekre a példákra ezúttal fel kell figyelni. (Népszava 1967. július 16. 4. o.)

A Népszabadság újságírója némileg megengedőbb volt, sem a korban igencsak hiánycikknek számító devizát, sem a zenét nem emlegette, csak a rendbontás és a garázdaság ellen emelt szót.

Senki sem akarja elzárni a fiatalságot a zenétől, attól az élvezettől, amit az ének és tánc az ifjúságnak jelent. S ha erről lenne szó, nem is történt volna semmi, nem lenne szükség semmiféle figyelmeztetésre. De a közveszélyes huligánokkal, vagy a magukról megfeledkező tombolókkal szemben a jövőben is határozottan fel kell lépni – a közrend érdekében. (Népszabadság 1967. július 11. 8. o.)

Felhasznált irodalom

Legát Tibor: '56 óta a legnagyobb balhé - A Spencer Davis Group Budapesten – 1967 Magyar Narancs, 2015/11.