Egy akciófilmhez talán nem lehetne jobb alapanyagot találni az Anthropoid-hadműveletnél: a célpont egy magas rangú, könyörtelen náci vezető, akit ejtőernyős hazafiak akarnak eltenni láb alól, utóbbiak pedig még azt is mérlegelik, hogy a civil lakosság számára milyen retorziókkal járhat az, ha az illető meghal. Egy jó rendezéssel már „gyün is Oscar bácsi.” A színészek kapcsán ki kell emelni, hogy Heydrich feleségét, Lina von Ostent alakító Rosamund Pyke nagyon jól érezte magát a szerepében, ez ugyanakkor nem mondható el a Heydrichet alakító Jason Clarke-ról, de még a Jan Kubíšt és Jozef Gabčíkot alakító Jack O'Connellről és Jack Reynorról sem.

A film magyarországi plakátja találó, és túl sok baj talán a dramaturgiával sincs, leszámítva, hogy az események rossz arányban lettek összesűrítve. Egy kétórás mozifilm persze kénytelen itt-ott nyirbálásokkal élni, de a Himmler agyát Heydrichnek hívták inkább lehetett volna egy „szokásos” BBC formátumú, hatrészes, egy óra hosszúságú részekkel operáló sorozat. A történetmesélés aránytalanságára példa, hogy a filmből negyven perc Heydrich megkonstruálásával telik el, majd hipp-hopp gyakorlatozó csehszlovák katonákat látunk egy skóciai táborban. A sűrítésnek eshetett áldozatául a hosszú kések éjszakájának megjelenítése is, amely a filmtől eléggé idegen montázzsal lett bemutatva, majd ugrunk is öt évet előre, amikor Heydrich kiküldi az első Einsatzgruppékat, hogy Lengyelországban hajtsanak végre tömeggyilkosságokat (nem derül ki, hogy kik az áldozatok).

A film szép képekkel operál, és látványosak a jelenetek is, az azonban kínos, hogy az angol verzióban erőltetett német akcentussal beszélnek a szereplők, miközben (talán jobb így, de hol a következetesség akkor) a cseh karakterekre nem erőltették rá a kiejtést. Emellett Jason Clarke-nak is mondhatták volna, hogy artikuláljon bátran, mert a motyogását nehezen lehet néhol érteni.

A film alapját képező regényt Laurent Binet történelemtanár jegyzi, aki Pozsonyban oktatott francia nyelvet; itt ismerte meg a merényletet, amelyet alaposan körbe is kutatott. Ennek eredménye lett a HHhH, amiért rangos díjat is kapott hazájában, Franciaországban. A mű ismeretének hiányában csak valószínűsíteni lehet, hogy az író szubjektumot is vitt a munkájába, ami még a filmen is átüt ( a történelmi regények okozta problémájáról lásd Kanyó Ferenc nyíltsisakos felvilágosító keresztes hadjáratának idevágó részét). Egy sörben pedig arra fogadnék, hogy Binet és/vagy a forgatókönyv írója találkozott Callum MacDonald könyvével, amely a filmhez nagyon hasonlóan vezeti fel az Anthropoid-hadművelet történetét.

A regényben remélhetően jobban ki van fejtve, hogy a teljesen Heinrich Himmlerré alakított Stephen Graham agya miért éppen Reinhard Heydrich. Az SS vezetőjének csirkefarmján tett látogatásánál felvázol egy tervet arra nézve a későbbi titkosszolgálati vezető, hogy miként is lehetne a rókák kipurgálásával máris egy lépést tenni a nyereségesség felé a telepen, azonban később már a meg nem nevezett Sicherheitsdienst vezetőjeként ténykedő Heydrichről csak azt látjuk, hogy bizony kiveszi a részét a harcokból: legyen szó a kommunisták vagy épp az SA szétveréséből. Ezen kívül körülbelül annyit tudunk még meg kettejük viszonyától, hogy az jónak volt mondható, ha már egymást hívták át vacsorázni. Az egyiken Himmler azt is elmondja Frau Heydrichnek, hogy a Führer vas szívű férfinak hívja a férjét – szerencsésebb lett volna, ha Magyarországon is ezen a címen forgalmazzák a filmet, mint több más országban, mivel erre talán tényleg több példát lehet látni. Fél óra játékidő után „az agy birtokosának” búcsút is mondhatunk, és csak a film végén láthatjuk viszont, amint meglátogatja a haldokló Heydrichet a kórházban.

De még vissza az elejére. Sablonos a kezdés annak formájában, hogy az első öt percben láthatjuk, hogy Heydrichet mi érdekli: zene, vívás és a nők. Az viszont talán nincs egyáltalán elmagyarázva, hogy pontosan miért is az NSDAP titkosszolgálatának, és miért nem mondjuk a Waffen-SS-nek a kiépítésére kéri fel Himmler Heydrichet, ha már fegyveres testületben – a haditengerészetnél – szolgált. A film sehol sem utal rá, hogy 1928 után a haditengerészet hírszerzői az Abwehrhez kerültek, 1932-ben pedig Conrad Patzig kapitány személyében a testület első embere is a Kriegsmarinétől érkezett, akit Wilhelm Canaris követett a poszton, így érthetőbb, hogy honnan is jöhet Heydrich „affinitása” a hírszerzéshez.

Heydrich Prágába érkezésekor egy beszédet mond, és végig áll mellette csendben egy öreg bácsi, aki nincs nevesítve, meg sem szólal. Mivel a film nemcsak a cseh piacra készült, legalább egy mondatban megemlíthették volna, hogy az illető Emil Hácha, cseh elnök, aki a megszállás után is pozíciójában maradt. Egyébként a filmbéli beszédet Heydrichj nem akkor mondta el – bár kétségtelen, hogy Heydrich politikáját nagyon jól összefoglalja –, és a cseh koronaékszerek sem lettek csak úgy kipakolva, mint az a filmben látható.

Érdemes megjegyezni, hogy a film történetében alapvetés, hogy Heydrich karrierje két nő miatt vesz gyökeres fordulatot, amely részigazságot mindenképp tartalmaz, azonban pikáns mindenesetre, hogy a szexuális zaklatás botrány kellős közepén megjelenő filmet éppen Harvey Weinstein cége jegyzi.

Mint az Index kritikája is írja, a film második része az ejtőernyősökről szól, akikről túl sokat nem tudunk meg. Nem tudjuk meg igazán azt sem, hogy a Három Királyokkal hogy kerültek kapcsolatba, de az sincs igazán kifejtve, hogy egyáltalán mi ez a szervezet. Viszont az dicsérendő, hogy a tagok – Balabán, Mašín és Morávek – megjelennek legalább pár perc erejéig. Jó volt azt is látni, hogy az ejtőernyősök valóban vitatkoztak azon, hogy szükség van-e Heydrich megölésére, és az is be van mutatva, hogy Adolf Opálka hadnagy és Josef Valčík Prágába kell, hogy menjenek, segítve a két merénylőt

De már a felsoroltakkal is van probléma. Nyilván a helyzet egyszerűsítése miatt Heydrich protektorként van említve, holott csak helyettesként volt jelen Prágában. Ami inkább érthetetlen, az maga Valčík szerepe. A merényletnél a szerepe valósághűen volt ábrázolva, azonban nem volt szlovák, noha ő ezt hangoztatja a filmben. Ugyan egyszerre ugrott Valčík csoportja Kubíšsal és Gabčíkkal, azonban Karel Čurda és Opálka nem volt velük a repülőgépen, mivel ők később kerültek bevetésre. De persze megbocsátható, hogy Karel Svoboda, Jan Hrubý vagy épp Alfréd Bartoš kimaradtak a filmből, hiszen kevesebb szereplővel is érthetővé lehetett tenni a történetet, és nem kellett feltétlen plusz karakterekkel bonyolítani azt. Felmerül viszont a kérdés: Opálka és Valčík pontosan hol és mivel voltak megbízva – nos, erre sem kap választ igazán a néző.

Maga a merénylet a Magdolna-negyedben elég pontosan lett ábrázolva, dacára annak, hogy az eredeti helyszín nem hasonlít a Baross-kocsiszín környékére. Hiányzik viszont annak az említése, hogy a protektor-helyettes nem csak egyszerűen bekocsizott a merénylet napján a prágai várban lévő munkahelyére, hanem összepakolva tartott Berlinbe, hogy ott átvegyen egy megbizatást. Heydrich sebesülését megfelelően mutatták be, azonban sofőrjét, Kleint valójában nem lőtte agyon a menekülő Gabčík, hanem a lábát találta el, aki emiatt nem tudta a merénylőt tovább üldözni. A film, egyben a merénylet végjátéka is megállja a helyét, így egy grandiózus, tragikus akciójelenetként adott lezárást a cselekménynek.

Összegzésképpen elmondható: a film sok helyen zanzásít, ami nagyrészt a játékidő rövidsége miatt történik (ezért például a hosszú kések éjszakája után azonnal 1939-ben találjuk magunkat a Salon Kitty hirtelen, alig magyarázott felbukkanásával együtt): ha egy sorozatot akart volna inkább forgatni Cédric Jimenez, úgy elképzelhető, hogy sokkal alaposabb, és világosabb hátterű sztorit tudott volna a vászonra vinni. Így is nézhető a film, de nem túl jól magyarázott alaphelyzet miatt a végén elmarad a hősköltemény érzése a nézőnek, amit belekalkulálhatott a fináléba a rendező. Hiába tehát a jó alaptörténet, maga a film nem okoz katartikus élményt. (Viszont a Himmler agyát Heydrichnek hívták után kíváncsi vagyok most már a tavaly forgatott, Magyarországon bemutatásra nem kerülő, szintén az Anthropoid-hadműveletről szóló alkotásra.)