A II. világháború utáni Magyarország első sztárbűnözője rendőrgyilkosként vonult be a köztudatba, pedig a próbarendőr megöléséért el sem ítélték. Nem is kellett, mert meggyilkolt egy fiatal lányt, a statáriális bíróságnak ez pedig pont elég volt ahhoz, hogy begipszelt lábbal állítsák a bitófa alá. A makói borbélysegéd a Fradi legendás csatárától ellopott igazolvánnyal kergette őrületbe a tapasztalatlan rendőröket.
„ Szegényes húsvétra készülődött Budapest. Igaz, az üzletekben ekkor már – 1947 áprilisában – minden kapható, amire az embereknek csak szükségük lehet, de a főváros lakóinak legtöbbje mégis kopott ruhában jár. A pusztító infláció után, a forint megteremtése óta ez az első húsvéti ünnep. A másfél esztendő, amióta felszabadult Budapest, kevés volt arra, hogy az ostrom, a háború pusztításait kiheverjék a budapestiek. Nemcsak a házak legtöbbje romos még, rongáltak az emberi lelkek is. A háború okozta szennyből akad még jócskán.” (Pintér István – Szabó László: A század nevezetes bűnügyei, 1964)
1947. április 3-án délután, öt óra előtt pár perccel a Párizsi Áruház (a későbbi Divatcsarnok az Andrássy út 39. szám alatt) gépésze lement az alagsorba, hogy az ott lévő villanycsengővel jelezze a zárórát. Mielőtt a kapcsolótáblához ért volna, találkozott egy ballonkabátos, középtermetű, barna, pufók arcú ismeretlennel, akinek mintha vizes lett volna a kabátja. Az illető az áruházba vezető lépcsőn felsietve azt mondta, hogy az illemhelyet keresi. A gépész villanylámpájának fénye közben a padlóra vetült. Egy fiatal nő feküdt ott hanyatt, meztelen alsótesttel, véres fejjel. Még élt, de a kérdésekre már nem tudott válaszolni. A gépész a ballonkabátos férfi után rohant, akinek húsz méter előnye volt, így el tudott tűnni a szomszédos ház kapujában, amit a házmester a gépész kérésére bezárt, hogy a tettes ne tudjon elmenekülni.
A kiérkező rendőrök átkutatták az épületet, de nem találták meg a ballonkabátost, viszont a harmadik emeleten egy idős asszony elmondta, hogy pár perccel azelőtt egy ilyen kinézetű fiatalember csöngetett be hozzá azzal, hogy ő rendőrnyomozó és egy gyilkost üldöz, aki a tetőre menekült. A néni beengedte a pisztollyal hadonászó ismeretlent, aki – a szemben lakó szemtanúk szerint – felmászott az előszoba nyitva lévő ablakrészére, aztán kijutott a háztetőre, majd a szomszédos háztetőkön át elmenekült. A házkutatás során kiderült, hogy egy első emeleti ruhatárhelységben levetette és eldobta véres kabátját, kalapját és táskáját. A nyomozók a tettes felderítése szempontjából rendkívül fontos tárgyakat a Párizsi Áruházban helyezték el.
A megtámadott lány közben a műtőasztalon feküdt, de már csak a keresztnevét és nővérének budapesti lakcímét tudta megmondani, mielőtt meghalt. A 16 éves Hradics Erzsébet állami otthonban nevelkedett, nem sokkal korábban került Budapestre háztartási alkalmazottnak. A gyilkosság helyszínén egy vértócsában fél téglát találtak, de a rendőri bizottság hiába szemlézte a helyszínt, azt a kiérkező mentősök korábban megváltoztatták. A boncolás során megállapították, hogy a halál oka ütés nyomán keletkezett súlyos agyvérzés és nyelőcsőtörés volt. Utóbbi azt jelentette, gyilkosa fojtogatta is áldozatát. A fiatal lányt halála előtt megerőszakolták.
Pénteken, egy nappal a gyilkosság után elképesztő rendőri baklövés történt. A gyilkosság feltételezett elkövetője ugyanis visszament a Párizsi Áruház ruhatárába, és magát egy bizonyos Horváth Ödön igazolványával rendőrnek kiadva az összes olyan holmiját elvitte, amelyeket előző nap lefoglaltak a nyomozók. A terhelő bizonyítékokat őrző detektív ezek szerint nem tudta, hogy egy magát vagy Horváth Ödön rendőrigazolványával, vagy Kommantinger Sándor szakács irataival igazoló személyt egy ideje már köröznek többrendbeli betörésért és egy rendőr meggyilkolásáért.
Március 10-én, vagyis mintegy három héttel korábban az áruházi gyilkosság előtt Budán, a Városmajor utca és Csaba utca sarkán holtan találták Horváth Lajos próbarendőrt, akit egy kis kaliberű fegyverrel, közvetlen közelről lőhettek le. A próbarendőr bal oldalán, a földön feküdt nyitott jegyzőkönyve, amiben a Kommantinger Sándor név volt olvasható, vagyis valószínűsíthető volt, hogy a rendőrt egy ilyen nevű, vagy magát így nevező illető lőtte le. A kutatás során kiderült, hogy a sarki rendőrgyilkosság helyszínétől néhány méternyire, egy gyógyszertárban ugyanazon az éjjelen betörés történt. A tettes a „kirakatnyitó” módszert alkalmazta, vagyis benyomta a kirakat oldalán lévő furnérlemezt, bement, majd ugyanott távozott. Gyógyszert és kozmetikai cikket vitt el, és ujjlenyomatot is hagyott.
Kétségtelennek látszott, hogy a betörés és a rendőrgyilkosság között kapcsolat van. A következő lépés Kommantinger Sándor felkutatása volt. A bejelentő hivatal szerint két, teljesen azonos adatokkal rendelkező ilyen nevű személy volt bejelentve Budapestre, két különböző címre. Az egyiken, a Csáky panzióban élő Kommantinger pár nappal korábban eltávozott, de a személyzet tagjai pontosan olyan személyleírást adtak az illetőről, mint akit a gépész látott a Párizsi Áruház alagsorában. Ez azonban a legkisebb mértékben sem egyezett a másik címen lakó Kommantinger Sándor szakács kinézetével, aki a rendőrségen elmondta, hogy bejelentőlapja szelvényét (a személyi igazolványok 1954-es bevezetése előtt ezt használták Magyarországon a személyazonosság igazolására) 1945. szeptember 9-én, az Üllői úti sporttelep öltözőjéből ellopta valaki.
A rendőrség már korábban nyomozott a két évvel azelőtti, Üllői úton történt lopás miatt. A sporttelepen atléták és futballisták tartottak edzést, ami után Horváth Ödön, a Ferencváros játékosa jelentette, hogy eltűnt a ruhájából az arcképes igazolványa. A rendőrgyilkos utáni nyomozás során tehát olyan személyeket kellett keresni, akik vagy Horváth Ödön vagy Kommantinger Sándor iratait használják. A rendőr holttestének boncolása után a halált okozó lövedék is előkerült, amelyről a fegyverszakértő megállapította, hogy egy olyan forgópisztolyból származik, amilyet már több mint egy éve keresett a rendőrség. 1945 októberében ugyanis ismeretlen tettes azzal a bizonyos „kirakatnyitó” módszerrel rabolt ki egy Bartók Béla úti drogériát, ahonnan elvitt egy ötlövetű belga forgópisztolyt is.
Két nappal a Csaba utcai gyilkosság után, 1947. március 12-én éjjel egy Üllői úti műszerüzletbe törtek be. Ez az eset először semmi kapcsolatot nem mutatott a rendőrgyilkossággal és az igazolványok ellopásával, de mivel itt is műszereket és mikroszkópokat vittek el, a rendőrök szokás szerint végigjárták azokat a helyeket, ahol ezek a cuccok jól értékesíthetők. Jelentkezett egy orvosiműszer-kereskedő, aki elmondta, hogy előző nap egy magát Horváth Ödön rendőrnyomozó igazolványával igazoló illető próbált meg eladni neki egy olyan mikroszkópot, amit korábban pont tőle loptak el. A kereskedő által megadott személyleírás megegyezett azzal, amelyet a Csáky panzióban adtak „Kommantinger Sándorról”. A rendőrség ezután minden olyan üzletben leadta a férfi személyleírását, ahol az megfordulhatott, hogy eladja a szajrét. Közben alvilágon keresztüli szálak alapján kiderült, hogy egy „Hekus Dönci” becenevű illetőről lehet szó.
Kétségtelen, hogy Hekus Dönci rendőrnek adta ki magát, ezért kapta az alvilágban a „Hekus” becenevet. Az is biztos, hogy ellopta Horváth Ödön igazolványát az Üllői úti öltözőből, így lett „Dönci”. Horváth Ödön, a Fradi - 1997-ben elhunyt - legendás csatára azonban sosem volt rendőr, az ellopott és rendszeresen használt igazolvány csak hasonlított a rendőrségi igazolványra. Peterdi Pál 1984-ben a Képes Sportban dolgozta fel a több mint harminc évvel korábban történteket. Megkereste az akkor a Várban lakó, ötvenes éveiben járó Horváth Ödönt, aki elmondta, hogy az Üllői úton akkor még a régi falelátó alatt volt az öltöző, az edzéseket is rengeteg szurkoló látogatta, ki-be jártak, senki sem figyelt oda. „Az Üllői úti pálya élete akkoriban egyébként sem volt idillikus. 1947-et írtunk, deklasszált, garázda, sőt, fasiszta elemek bújtak meg a B-középen, ellenséges politikai tüntetések keserítették el az igazi szurkolókat, jelentettek létbizonytalanságot az egész klubnak” – teszi hozzá az író, akinek a Fradi-legenda azt is elmondta, hogy soha, semmilyen kellemetlensége nem származott a lopott igazolvány miatt.
A közvélemény és a sajtó rendkívül nagy nyomást helyezett a rendőrségre, Hekus Dönciből – „aki mindig túljár a nyomozók eszén, s akit a demokratikus rendőrség képtelen ártalmatlanná tenni” – hőst csináltak. Elterelő hadműveletnek kapóra jött egy másik alvilági figura, Sántha Dezső gyors elfogása, aki augusztusban lelőtte Krámmer Pál rendőrnyomozó főhadnagyot a Móricz Zsigmond körtérnél. Hekus Dönci kézre kerítésére azonban egészen novemberig kellett várni, amikor egy Király utcai orvosiműszer-kereskedő telefonon jelentette a rendőrségnek, hogy éppen egy rendőr-igazolvánnyal magát igazoló férfi próbál eladni neki műszereket. (”Még alkudozunk, próbálom szóval tartani, siessenek!”) A kiérkező rendőrök elfogták az illetőt, majd egy óra múlva már ki is hallgatták, mert az akkor érvényben lévő statáriális eljárás gyors nyomozást kívánt.
„A Munkás-cigarettát nem fogadta el, jobbat kért. Mikor megkapta, keresztbe vetette lábait, homlokára tolta puha nyúlszőrkalapját és vallani kezdett.” (Friss Újság, 1947. november 6.) Hekus Döncit eredeti nevén Mészáros Istvánnak hívták. A 27 éves, makói születésű, házas, szakmáját tekintve borbélysegéd – aki akkoriban Szegeden lakott – beismerte a Párizsi Áruházban történt gyilkosságot. A lánnyal az utcán ismerkedett meg („Ha azt mondják, hogy Hradicsay Bözsinek hívták, én elhiszem, nekem úgyis mindegy” – Friss Újság, 1947. november 6.), bevitte az áruházba, hogy csokoládét vegyen neki, aztán lementek az alagsorba. Erőszakoskodott vele, letépte a ruháját, amire az áldozat sikoltozni kezdett, és mivel Mészárosnak már több bűncselekmény volt a számláján, minden botrányt el akart kerülni, ezért felkapott egy téglát és agyonverte vele Erzsébetet. Másnap visszautazott Szegedre a feleségéhez. Az Üllői úti igazolványlopást, a Csaba utcai gyógyszertár kirablását is elismerte, de azt tagadta, hogy ő lőtte volna le a rendőrt. Azt állította, hogy betörőtársa, Szepesi József – alvilági nevén „Keki” - a rendőrgyilkos, aki az ő fegyverével ölte meg Horváth Lászlót. A helyszíni szemle és az orvosszakértői vélemény azonban cáfolta ezt a történetet.
Hekus Döncit három napos vizsgálat után november 7-én átkísérték az ügyészségre, hogy a vádirat elkészítése után statáriális bíróság elé állíthassák. A szobában három fegyőr, a vizsgálóbíró, még két férfi és a gépírónő tartózkodott, de a megbilincselt kezű Mészárosnak így is sikerült megszöknie. Kirohant a folyosóra, beszaladt az egyik nyitott terem ajtaján, megszabadult rosszul összelakatolt bilincseitől, majd kiugrott az ablakon. Taxiba ült, elvitette magát anyjához a Lehel utcába, 210 forintot kért tőle, majd visszaszállt a kocsiba és eltűnt. Mivel menekülés közben megsérültek a lábai, orvosra volt szüksége. Ebben Neumann Gyula taxisofőr segített neki: egy volt rendőrorvoshoz vitte a „villamosszerencsétlenségben” megsérült Döncit, és az megállapította, hogy „bal lábfején csontrepedés van, jobb lábfeje kifordult, valószínűen középcsonttörést szenvedett.” Mivel az orvos nem tudta begipszelni a sérült testrészt, Mészárosnak meg kellett elégednie egy öt centiméteres pólyakötéssel. „Jobb lábára csak harisnyát tudott húzni, bal lábára pedig a cipő csak nehezen ment fel, s közben lába állandóan dagadt” – olvasható az orvos beszámolója a Népszavában. (Hekus Dönci a későbbi pletykák szerint a Verne Gyula kalandregényéből ismert Sztrogoff Mihályként mutatkozott be, és amikor ez kiderült, a rendőrök alaposan kiröhögték az orvost. )
Ekkor már állítólag a fél ország a – Sántha Dezsőhöz hasonlóan - piti rablóból időközben gátlástalan rendőrgyilkossá avanzsált Hekus Döncit kereste. Hozzá kell tenni azonban, hogy bár fényképét szinte valamennyi korabeli lap közölte, sem az őt ellátó orvosnak, sem a taxisofőröknek, sem a sérült Döncinek a város több pontján segítő járókelőknek nem volt gyanús. Vagy egyszerűen nem foglalkoztak vele.
Az Ország Bűnözője érthetően menekülni próbált a fővárosból, a Dunántúlra utazott („Elhatároztam, hogy elmegyek a határig, elkötök egy csónakot és átevezek Ausztriába. A vonaton nem volt ülőhely és így Vértesszölősig kénytelen voltam állni. Annyira rosszul lettem, hogy leszálltam a vonatról.” - Kossuth Népe) és Vértesszőlősön, helyiektől kért menedéket, de azoknak gyanús volt a sérült férfi, ezért kivitték a vasútállomásra. Dönci ott egy Győrbe tartó vonatra szállt, de balszerencséjére az ÁVO egyik civil ruhában utazó hadnagya, Lusztig Mihály (más források szerint Lányi Mihály) mellé ült le, aki a személyleírás alapján felismerte és szóval tartotta, amíg a vonat utasait ellenőrző rendőrök odaértek. Megbilincselték, majd visszakísérték Budapestre. Vakmerő szökésének és a bulvárlapok vibráló beszámolóinak köszönhetően valóságos sztárbűnözőként érkezett vissza a fővárosba. Münnich Ferenc, Budapest akkori rendőrfőkapitánya is lefényképeztette magát a veszedelmes alakkal, akit szökése után 48 órán belül elkaptak.
Az ÁVO-s a szökéskor kitűzött ötezer forintos jutalomból háromezret kapott, a pénzből pedig feleségének vett télikabátot és cipőt, mert bár már novembert írtak, a nyomozótisztnek mindaddig nem tellett erre a keresetéből – tartotta fontosnak kiemelni Szabó László A század nevezetes bűnügyeiben.
„Az Ügyészség Markó utcai székházában összeült a rögtönítélő bíróság, hogy ítélkezzen az elvetemült gengszter, Mészáros István, alvilági nevén Hekus Dönci felett. Törött lábbal áll bírái előtt a többször szökött gyilkos, akit a rendőrség átadott kihallgatásra az ügyészségnek, de a fegyőrök szeme láttára ismét megszökött az őt kihallgató ügyész szobájából. Demokratikus rendőrségünk páratlan gyorsasággal ismét elfogta, és bírái elé állította. Bevonul a bíróság, hogy ítéletet hirdessen a volt fegyveres nyilas, csendőrnyomozó, a fasiszta időben "M 32" fedőnév alatt kémelhárító, Csaba utcai rendőrgyilkos, a Párizsi áruházi kéjgyilkos felett. A bíróság asztalán fekszenek a bűnjelek. Ő nem adott kegyelmet Hardicsai Erzsébetnek, akinek fejét 27 téglacsapással roncsolta szét, és gondolkodás nélkül lelőtte a hivatását teljesítő rend őrét is.” (Filmhíradó, 1947 november)
A kékcédulás választások után megalakuló Baloldali Blokk kormánya, illetve a létrejövő kommunista államhatalom számára az egyik első, ha nem a legelső közellenség Hekus Dönci volt. A híradó konkrét bűncselekményeinek tételes ismertetése helyett a kivégzésére váró férfi széleskörű foglalkozási palettáját vázolta fel. A „fasiszta” gyilkos minősítést a beszámoló azzal súlyosbította, hogy tudósította a publikumot: Dönci kémelhárítóként, sőt – ami ennél is szörnyűbb – csendőrnyomozóként tevékenykedett. Ennek annyi lehetett a valóságalapja, hogy igazolványokkal feltehetően már korábban is visszaélt, így elképzelhető, hogy kémelhárítónak vagy csendőrnek adta ki magát (Bezsenyi Tamás - A szervezett bűnözésre rászervezett média (Médiakutató, 2015)
A november 11-én kezdődött tárgyaláson az ügyész halálbüntetés kiszabását kérte. A vádlott továbbra is tagadta a rendőrgyilkosságot, amit a bíróság végül nem látott bizonyítottnak, de Hradics Erzsébet meggyilkolása és lőfegyver birtoklása a statáriális ítélkezés miatt elég volt a halálbüntetés kimondásához. Mészáros kegyelmi kérvényét a kegyelmi tanáccsá alakult rögtönítélő bíróság óriási meglepetésre nem utasította vissza, hanem felterjesztette a köztársasági elnökhöz, de a kérvényt – már nem akkora meglepetésre – elutasították.
„A rákoskeresztúri köztemetőnél lévő gyüjtőfogház előtt már délelőtt hatalmas tömeg gyülekezett, hogy tanúja legyen Hekus Dönci — polgári néven Mészáros István — kivégzésének. Taxin, villamoson, magánkocsikon, motorkerékpárokon jönnek a pesti alvilág alakjai. Bőrmellényes, irhabundás, bilgeri csizmás férfiak, feltűnően öltözött nők sorakoznak a gyüjtőfogház vaskapuja előtt és türelmesen várakoznak arra, hogy hírt kapjanak a kivégzés időpontjáról. (...) A cellában Hekus Dönci leült a vaságyra, fejét kezébe hárította és vizet kért. Az egyik fogházőr vizet vitt neki, majd a cellába bekísérték édesapját, édesanyját, húgát és feleségét.” (Kossuth Népe)
Mészáros Istvánt november 29-én délután három órakor a gyűjtőfogház udvarán begipszelt lábbal akasztották fel. Horváth László próbarendőr megöléséért végül senkit sem ítéltek el.
„Mészáros István és Sántha Dezső olyan korszak lovagjai voltak, amelynek napja ekkor, 1947 végén már leáldozóban volt. És nem elsősorban az amerikai stílusú gengszterek eltűnése jelzi ezt az alkonyatot. Íme néhány újságcím arról a napról, amelyen Mészáros István elnyerte méltó büntetését: „Elfogadta a Minisztertanács a bauxit-alumínium ipar államosításáról szóló javaslatot”, „Áttörjük a vagyonosok műveltség-monopóliumát”, „A luxusadó-rendelet értékhatárai biztosítják, hogy a gazdagok többet fognak fizetni” – olvasható a rendőrgyilkosok évének összefoglalója A század nevezetes bűnügyeiben.
Forrásnak A század nevezetes bűnügyei mellett az Arcanum Digitális Tudománytárat használtam.