A századforduló idején az egyre javuló közbiztonság mellett sem maradtak el ezek a támadások, sőt a levélhordók mellett már a postahivatalok sem voltak biztonságban. Az ilyen bűnesetek gyakran végződtek tragédiával, azaz a személyzet halálával, de olykor éppen a postások bátorsága hiúsította meg a rablók szándékát. A székesfehérvári vasúti postahivatal ellen 1909. január 3-án elkövetett rablótámadásnál egyszerre jelenik meg a tragédia és a hősies helytállás, amely után a szó szerint a vérben úszó szolgálati helyiségekben a földön egy postatiszt mellett maga a támadó is ott feküdt holtan.

Ekkorra a Magyar Királyi Posta a Monarchia egyik legfejlődőbb és legsikeresebb közintézménye volt. Példaként elég, ha megemlítjük, hogy már a századfordulón Budapesten 21 darab motoros tricikli és 1 darab automobilt alkalmaztak levélgyűjtésre, amelyek naponta 17-szer fordultak. Az első világháború kitörése idejére a levélgyűjtő automobilok száma pedig 92-re nőtt a fővárosban. 1908-ban összesen 27 954 ember állt alkalmazásban és 5044 postahivatal működött az országban. A posta ekkor igen megbecsült és biztos munkahelynek számított, de a pontos és megbízható működésével szintén elismerést váltott ki a legtöbb emberben. Egy ilyen hatalmas intézménnyel szembeni bűncselekmény nagy vakmerőséget kívánt, hiszen egyenesen az állami vagyont és biztonságot fenyegették ezzel, mégis sokan vállalkoztak postarablásra.

Köztük volt Kern István is, aki sárga bőrálarccal és álszakállal elfedve arcát lépett be a székesfehérvári vasútállomás keleti szárnyában található második számú postahivatalba, 1909. január 3-án, vasárnap hajnalban. Kezében egy nagy kaliberű pisztolyt fogott, míg a vállán egy Mannlicher karabély lógott, emellett még két másik pisztoly volt az oldalára kötve, minden kétséget kizáróan szándékát illetően. A három helyiségből álló, éjjel-nappal működő vasúti postahivatalban ekkor négyen teljesítettek szolgálatot: Kiss Zoltán segédellenőr és Schmidt Ferenc segédtiszt – utóbbi mindössze 22 éves volt – és Berényi István, Szajkó József postaszolgák. Mind a négyen éppen pihenni készültek, miután az éjfél előtti budapesti személyvonattal érkezett szállítmány feldolgozásával végeztek, amikor Kern megjelent a hivatalban.

A pályaudvar felőli bejáraton keresztül jött be, mint később kiderült egy lemásolt kulcs segítségével. Először a raktárban lepihent két postaszolgát lepte meg, közülük Berényi riadt föl elsőnek. "Mit akar itt?" – kérdezte riadtan, de ahogy felismerte, hogy rablótámadás folyik, rögtön kiabálva a hivatali helységbe menekült a zajra szintén felébredt Szajkóval együtt. A kiáltozásra előkerült a két postatiszt is, akik szintén szembe találták magukat a pisztolyt szorongató felfegyverzett Kernnel. A "Pénzt ide, mert meghaltok!" felszólításra Kiss és Schmidt remegve hozzálátott a pénzeslevelek előszedéséhez. A 23 darab levélben összesen 58 600 korona volt, amit ellenkezés nélkül odaadtak a rablónak. Ekkor az elővett egy csendőrök által használt táskát és abba rakatta bele a zsákmányt, eközben figyelmeztette a postásokat, hogy semmi esélyük a menekülésre, mivel a társai körülvették az állomást.

Ezután a Wertheim-szekrény iránt érdeklődött, s követelte, hogy nyissák ki azt is. A postások hiába magyarázták, hogy nincs kulcsuk hozzá, Kern hajthatatlan volt. Kiss ekkor elindult az íróasztal felé, amelyben a rendőrök később megtaláltak a revolverét, de a rabló ekkor rákiáltott, hogy arra menjen amerre ő parancsolja, majd hirtelen elsütötte a fegyverét és fejbe lőtte Kisst, aki holtan rogyott össze. Most már a többieknek sem volt kegyelem és folytatta a lövöldözést. A rémült postások a harmadik helyiségbe menekültek, közülük Berényit sikerült eltalálnia a vállán.

A kis fülkében, ahol korábban Kiss pihent, Schmidt az ágy alá bújt, míg a két postaszolga az ablakmélyedésekben próbált menedéket találni. A továbbiakra maga Berényi István így emlékezett, amit a Pesti Napló 1909. január 6-án megjelent számának 9. oldalán olvashatunk: "Kétségbeesett helyzetemben nekiszaladtam a harmadik szoba ajtajában álló rablónak, átkaroltam a derekát és levágtam Schmidt gyakornok ágyára. Heves dulakodás támadt erre közöttünk, amely alatt engem is meglőtt a vállamon. Közben odakiáltottam Szajkónak, hogy jöjjön a segítségemre, mire Szajkó az ablakfülkéből nyomban a segítségemre sietett és kicsavarta a revolvert a rabló kezéből.

Én éreztem, hogy erőm fogytán van, felszólítottam tehát Szajkót, hogy verje a revolverrel a rabló fejét. Amikor nekirontottam a rablónak, az álarcot letéptem róla. Ő folytonosan el akarta rejteni arcát s még akkor is, amikor már a földre bukott, fejével a falnak fordulva feküdt."

Azonban hiába próbálta elrejteni vagy védeni Kern az arcát, a dulakodás közben végül Szajkónak sikerült a felismerhetetlenségig szétverni a pisztollyal a fejét. Ezután már Schmidt is előmerészkedett és mivel azt hitték, hogy a rabló társai valóban kint várakoznak, a távírógép segítségével a budapesti központi távíróhivatalon keresztül jelentette a rablógyilkosságot a székesfehérvári állomásfőnökségnek.

Hogy milyen kép fogadta a helyszínre érkezőket, arról szintén a Pesti Napló ír: "A hivatalos helyiség és a fülke rettenetes képét mutatja a halálos küzdelemnek. Elől vérében holtan fekszik Kiss Zoltán hivatalnok, benn a fülkében a gyilkos összeroncsolt teteme fekszik, arcra borulva a földön.

Köröskörül a falak, az ablakok vérrel vannak befecskendezve. A lövések nyomai is ott láthatók a falakon és az ablakon." (Pesti Napló 1909. január 5. 8. o.)

Az eset nagy megdöbbenést váltott ki az emberekben. Miután az elrabolni kívánt teljes összeg megmaradt, a postásokat Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszter hősies magatartásukért magas jutalomban részesítette.

Berényi István és Szajkó József 1000 koronát, míg Schmidt Ferenc segédtiszt 500 koronát kapott, ezenkívül a két postaszolgát soron kívül előléptette végleges minőségű posta- és távírdatisztekké 1100 koronás fizetéssel és lakáspénzzel. A miniszter egyúttal intézkedett, hogy a sérült Berényit a budapesti Szent János kórházba szállítsák és az ápolását a posta fedezze.

Ezalatt folyt a nyomozás, amely megállapította, hogy Kern István, a székesfehérvári javítóintézet szolgája volt a rablógyilkosság elkövetője. A felesége is azonosította a holttestét, akit szintén sokáig gyanúsítottként kezelt a rendőrség. Kern korábban csendőr volt, majd 1899-ben került a javítóintézethez. Az itteni lakásán lefolyt házkutatás során újabb fegyverek és töltények kerültek elő, illetve több külföldi fegyverkereskedelmi cég árjegyzéke, amelyek szerint a legtöbb fegyvere ezektől származott. Emellett leveleket is találtak indiai és afrikai szállodáktól, ami alapján sejthető, hogy tigris- illetve oroszlánvadászatra készült. A nyomozás során szintén kiderült, hogy az 1907-ben elkövetett pötöllei rablógyilkosság is az ő kezén szárad. A halott rabló végül a sóstói temető árkában végezte, Prohászka Ottokár püspök ugyanis nem fogadta be a városi temetőbe és azt is megtiltotta, hogy a temetésén pap vegyen részt.

Családjának sem engedték, hogy elkísérjék a temetőbe, igaz a felesége ekkor még vizsgálati fogságban volt, 10 éves lánya pedig így nyilatkozott az újságnak:

"Én nem sírtam, és most sem siratom az apámat, mert folyton kínzott bennünket." (Budapesti Hirlap 1909. január 6. 15. o.)

Kiss Zoltánnak azonban fényes temetése volt, a gyászban az egész város osztozott. Kossuth Ferenc miniszter természetesen gondoskodott az özvegy és a család kárpótlásáról is. Néhány hónappal később a Posta és Távirda Rendeletek Tára személyzeti híreikben e sorokat lehetett olvasni: "Személyem körüli magyar ministerem előterjesztésére Berényi István és Szajkó József posta- és távirdaaltiszteknek a székesfehérvári postarablás alkalmából életük koczkáztatásával tanúsított bátor maguktartása elismeréséül a koronás ezüst érdemkeresztet adományozom. Kelt Bécsben, 1909 márczius hó 16-án, Ferencz József s. k." (Magyar Királyi Posta és Távirda Rendeletek Tára 1909. április 7. 140. o.)

Szajkó József azonban sokáig nem tudta élvezni az előléptetés és a kitüntetés nyújtotta örömöket, mivel júniusban hirtelen elhunyt. Mondhatni ő volt a második áldozata a postarablásnak, mivel soha nem tudta feldolgozni a történteket és folyamatosan rettegett Kern megölésének megbosszulásától. Berényi István viszont szép karriert futott be. Még 1901-ben kezdte meg postai szolgálatát Székesfehérvárott, majd a rablótámadás után előléptették és később Budapestre a 62. Számú hivatalba kapott beosztást, ahol egy tanfolyam elvégzése után már szakaltisztté nevezték ki. De hiába voltak a postánál Berényi Istvánok, vagy az eset után több helyen kiépített vészjelzők, a rablókat nem riasztotta el, és újra és újra előfordultak/előfordulnak postarablások.