A sorozatgyilkos Leitgöb Ferenc nőügyeinek nyomon követése közel olyan bonyolultnak tűnik, mint egy jól megírt brazil szappanopera. A férfi húsz év alatt hét nőt tett el láb alól, köztük saját mostohanagyanyját is, aki – mint utóbb kiderült – fajtalankodott mostohaunokájával. Leitgöb az 1910-1930-as években áldozatait sorra megfojtotta, de mindig ügyelt arra, hogy a nyomokat alaposan eltüntesse: hol öngyilkosságnak álcázta tettét, hol pedig felgyújtotta az egész tetthelyet. Ma 85 éve halt meg.
A csendes, derűs osztrák város, Linz élete valósággal felfordult 1932-ben, az emberek rettegtek, az utcákon csoportokban jártak, és azokról a szörnyűségekről beszéltek, amelyek a jó hírű városban nemrég történtek. A vaskereskedések forgalma hirtelen fellendült, mindenki lakatot akart vásárolni az ajtajára – számolt be a Budapesti Hírlap. A várost novemberben vidéki lakosok tömegei rohamozták meg, a szállodák dugig megteltek, mindenki egy kérdésre kereste a választ:
Mi lesz a hírhedt nőgyilkos sorsa?
A linzi bíróság épületében már harmadik napja folyt a tárgyalás az akkor 53 éves Leitgöb Ferenc ügyében. (A kor magyar sajtójának névmagyarítási gyakorlata miatt az osztrák nemzetiségű férfit és áldozatait is magyaros névvel szerepeltették, mi ezt ebben a cikkben megtartottuk. A gyilkost Magyarországon is ismerte és köröztette a rendőrség.)
A tárgyalást végig nagy – főként női – figyelem követte a közönség soraiban, a bírók készek voltak kiszabni az ítéletet. A hét nő meggyilkolásával vádolt férfi meredten, látszólag megbánás nélkül nézett az ítészekre, a Budapesti Hírlap cikke szerint többször is odaszólt az őt kísérő rendőrtisztnek:
Nekem már mindegy. Gyilkos vagyok és vége.
Az ítélet 1932. november 23-án elhangzott: mivel Ausztriában eltörölték a halálbüntetést, így a többszörös gyilkost életfogytiglani fegyházra ítélték.
„Stiefler egyetemi tanár pszichiátriai szakvéleményében megállapította, hogy Leitgöb közönséges rablógyilkos s csak azért hivatkozik a pszichiátria körébe tartozó motívumokra, hogy meneküljön a súlyosabb büntetéstől. A tanár szerint kétségtelen, hogy a vádlott teljesen beszámítható állapotban követte el bűntetteit és azokért viselnie kell a büntetőjogi felelősséget” – írta a Napi hírek 1932. november 24-én.
Az MTI korabeli értesülései szerint alig hangzott el az ítélet, Leitgöb Ferenc váratlan cselekedetre szánta el magát: a többszörös gyilkos nagy hirtelenséggel felállt, majd kiugrott az első emeleti bírósági terem ablakán a linzi Museum Straße-ra, és menekülni próbált. A bíróságot megdöbbentette a fordulat. Egy rendőr azonnal üldözőbe vette, majd mikor utolérte, a földre terítette a férfit - feltehetően nem volt nehéz dolga, mert az ugrástól Leitgöb eltörte a combját, legalábbis az osztrák Belügyminisztérium magazinja ezt írja. A menekülő sorozatgyilkos sérülése ellenére teljes erejéből védekezett, feje vérzett, a rendőr csak az odasietett járókelők segítségével tudta lefogni az elítéltet, akit aztán visszavittek a tárgyalóterembe.
Számos korabeli újság írt arról, hogy Leitgöb hírhedt nőfaló volt, megnyerő külsejű embernek tartották. „Leitgöb 1879-ben született házasságon kívül. Amikor 4 éves volt, anyja meghalt. 13 éves korában mészárosinas lett. Külseje egyszerű hentesmesterre vall, aki bizalmat keltő benyomást tesz. Úgy látszik, nagy hatással volt az asszonyokra. Többízben volt büntetve” – számolt be a Napi hírek, 1932. március 7-én.
„A többszörös kéjgyilkos hatalmas, erős ember. Nagy, vörösarcú, kisbajuszú, oldalt elválasztott hajú férfi, határozott és bizalomgerjesztő fellépéssel. (...) Egész fiatalkorában hírhedt volt súlyos szerelmi kicsapongásairól” – írta róla 1932-ben a Pesti Napló.
Miután 1912-ben elvált feleségétől, Ratochvill Annától, sorra újabb és újabb nőkkel ismerkedett. Első áldozata Léderer Mária, egy riedi edénykereskedésben dolgozó nő volt, akivel rövid szerelmi kapcsolatba bonyolódott. Egy este azonban megfojtotta a nőt, és magával vitte áldozata kézitáskájának 10 koronányi tartalmát, majd, hogy öngyilkosság látszatát keltse, nyakhurokkal felakasztotta a holttestet az ablakkeresztfára.
A férfi ezután taktikát váltott: nem öngyilkosságnak álcázta tetteit, hanem konkrétan eltüntette, felégette tettei helyszíneit. Két nőnél is bevetette a gyújtogatást: 1915-ben szabadságra tért haza a frontról, és katonatársának feleségét csábította el, majd fojtotta meg. El is rabolta a nő értékeit (akkori cikkek szerint egy dupla fedeles aranyórát, két gyűrűt és egy aranyláncot), majd felgyújtotta a házát. Ugyanígy járt el 1920 decemberében, amikor egy egész vendéglőt gyújtott rá éppen aktuális áldozatára a Napi Hírek tudósítása szerint. Elterelésként még az oltásnál is segédkezett, talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy bár szemtanúk leírása alapján a rendőrség beazonosította Leitgöböt lehetséges elkövetőként, a vádak alól bizonyítékok híján akkor még felmentették.
A linzi gyilkos saját rokona iránt sem ismert kegyelmet: a felgyújtott vendéglős eset után nem sokkal, 1920-ban megölte mostoha-nagyanyját, Scharinger asztalosmester feleségét is, aki négyéves korától nevelte. Az idős nőt előző áldozataihoz hasonlóan megfojtotta, őt egy hózentrógerrel, és elrabolt tőle ezer koronát. Saját állítása szerint azért gyilkolta meg mostoha-nagyanyját, mert az öregasszony tette tönkre az egész életét. Kisgyermekkorában megrontotta, fajtalankodott vele.
Egy évre mostoha-nagymama megölése után, Leitgöb egy kávéházban ismerkedett meg Koppelmayer Máriával, akit hamar sikerült levennie a lábáról. A sorozatgyilkos többször is almavásárlásra invitálta a fiatalasszonyt, aki minden alkalommal szívesen el is kísérte a férfit. Egyik nap azonban Leitgöb egy erdő félreeső részén lábszárvédőjével megfojtotta Máriát, és elrabolt tőle 400 koronát. Akkoriban a hatóságok gyanúja ismét ráterelődött a többszörös gyilkosra, letartóztatták, azonban bizonyítékok híján megint elengedték.
Utolsó két tetténél már a nyomokat se próbálta meg eltüntetni. 1931-ben megfojtotta fiatalkori barátnőjét, Oberleitner Anna községi szülésznőt, akit ezután szokásához híven ki is rabolt. A halottkém először szívszélütést állapított meg, csak később vette észre, hogy a holttesten fojtogatásból eredő nyomok is találhatók. A rendőrség gyilkosság gyanújával kezdte meg a vizsgálatot, azonban az ügy tisztázatlan okok miatt lezáratlan maradt.
Utolsó gyilkosságánál már nem volt ilyen szerencséje Leitgöbnek. Jank Lujzát, egy tehetős linzi építészmester feleségét szintén szeretői viszony fűzte a férfihoz. Az asszony története a korábbi esetekhez hasonló: 1932 februárjában a nőgyilkos őt is megfojtotta, majd ékszereket és pénzt rabolt el otthonából. A gyanú ismét ráterelődött a többszörös gyilkosra, és a rendőrség ezúttal le is tartóztatta a férfit.
Miután a rendőrség elkapta Leitgöböt, a férfi egy percig sem tagadta bűnét, sőt sorra vallotta be korábbi tetteit is. A rendőrségnek így már csak az maradt tisztázatlan, hogy mi is volt a valódi indíték. A férfi állítása szerint a gyilkosságokat belső kényszerből, szexuális vágyból követte el, és cselekedeteinek nem volt tudatában.
,,Linzből jelentik: A linzi tömeggyilkos eddigi vallomásának minden részlete beigazolódott. A rendőrség és az ügyészség az összes adatot lenyomozta és megállapította, hogy Leitgöb Ferenc – mindenben igazat vallott. A nyomozóhatóságok csak egy pontban kételkednek a vallomásában: abban tudniillik, hogy a gyilkosságokat érzéki gerjedelemből követte volna el. A hatóságok valószínűen el fogják rendelni a tömeggyilkos hét áldozatának exhumálását, hogy megállapítsák, van-e valami alapja Leitgöb védekezésének. A hét holttest így tehát valószínűleg boncolóasztalra kerül” – számolt be 1932. március 10-én a Népszava.
Leitgöb büszke volt tetteire. A korabeli újságírók szerint a kihallgatásokon a gyilkosságairól cinikusan, kérkedve beszélt, szívesen játszotta meg magát, olykor túl részletes, intim leírást adott tetteiről, ezzel is felháborítva a közönséget és a bírókat.
Elnök: Ön tehát megfojtotta áldozatát?
Vádlott: Remélhetőleg! (Derültség.)
– idézte például egyik pimasz válaszát a Prágai Magyar Hírlap 1932 március 10-én.
Leitgöb tárgyalása 1932. november 20-án kezdődött és 23-áig tartott. Az ügyben több embert beidéztek, akik régebbről ismerik Leitgöböt, köztük egyik volt katonatársát is. A katona elmondta, hogy Leitgöb brutális gyilkos hajlamai már a háború alatt is jelentkeztek. Abban az időben az ő feladatuk volt a hadifoglyok őrzése, Leitgöb az egyiküket meg akarta mérgezni, hogy kivehesse aranyfogait – számolt be az esetről a Prágai Magyar Hírlap.
Egy volt magyarországi cellatársa is egy hasonló esetre emlékezett vissza: közös raboskodásuk ideje alatt egyik éjjel a harmadik cellatársuk haldoklott.
A nőgyilkos odament hozzá és kilopta az aranyfogsorát.
Mikor később ezzel megvádolták, ő azzal mentegette magát, hogy csak a haldokló légzését szerette volna megkönnyíteni.
Leitgöb a tárgyaláson tanúskodó ismerősei szemszögéből a korabeli tudósítások szerint megosztó személynek bizonyult. Voltak, akik már első ránézésre úgy ítélték meg, hogy a férfi bármilyen gaztettre képes. A börtönben és a tárgyalások alatt folyamatosan változott a kedélyállapota. Egyesek sunyinak és gonosznak tartották, egy börtönőr elmondása alapján még követelőző is volt. Valahányszor levitték a cellába, azonnal döngetni kezdte az ajtaját és cigarettát követelt.
Mások viszont becsületes, istenfélő embernek tartották, aki mindig szorgalmasan dolgozott és szerényen élt, soha nem gondolták volna, hogy az általuk ismert ember ilyet tettekre is képes. Anna Kartl linzi kocsmárosnő, akinek söntésében gyakran megfordult a tömeggyilkos, ugyancsak mint kedélyes, rendes embert ismerte a háromgyermekes Leitgöböt, aki nem sokat ivott, mindig szerényen költekezett, egy-két pohár sör felhajtása után azonnal hangulatba jött és karácsonyi dalokat énekelgetett.
"Istenfélő embernek ismertük. Azon a napon, mikor Jank asszonyt meggyilkolták, Leitgöb megjelent a kocsmában és akkor vérnyomokat fedeztem fel a ruháján. Az egyik vendégünk tréfásan meg is jegyezte, hogy bizonyára ő ölte meg az asszonyt, mire én hevesen kikeltem az éretlen vád ellen. Leitgöb azon a napon sörözés után ugyancsak karácsonyi dalokat énekelgetett. Úgy látszik, ez volt a bolondériája” – mondta róla a kocsmárosnő a Kis újság 1932 novemberi beszámolója szerint.
A kihallgatás közben Leitgöb még egy gyilkossági kísérletet bevallott, amit nem sokkal elfogása előtt követett el – derül ki több 1932-es újságból. A kiszemelt áldozat ezúttal Merzinger Mária 60 éves linzi lakos volt, aki egyedül tartózkodott otthon, amikor a férfi bekopogott hozzá, és egy táskát kínált neki megvételre. Leitgöb hosszan elbeszélgetett az idős nővel, majd hirtelen rávetette magát, és fojtogatni kezdte. Az asszony teljes erejéből próbált védekezni, majd végül hosszas dulakodás után sikerült kiszabadulnia a gyilkos markából. Mária a bíróságnak azt nyilatkozta, hogy ijedtében kiszaladt a lakásból, átfutott a szomszéd kertjébe, ahol ájultan esett össze. A nőt szembesítették Leitgöbbel, aki a férfiban határozottan felismerte támadóját.
A férfi ezután ugrott ki az ítélethirdetést követően a bíróság ablakán, de aztán elkapták és páratlan menekülési kísérletének meghiúsítása után végül börtönbe zárták. Leitgöb teljesen megváltozott a börtönben eltöltött rövid időszak után: már nem volt olyan követelőző, alig volt étvágya, a sötét ráncok is elmélyültek az arcán – írta a Budapesti Hírlap. Csendesebb lett, nem szólt senkihez.
Egyfolytában azzal fenyegetőzött, hogy öngyilkos lesz.
A sorozatgyilkos története három hónappal súlyos ítéletének kihirdetése után, 1933. február 6-án ért véget, ekkor írta az MTI az utolsó tudósítását az esetről. Leitgöbön vakbélműtétet hajtottak végre, miután a börtönben – feltehetően öngyilkossági szándékkal - lenyelte egy ruhadarabot és a saját fogkeféjét is. A műtét nem járt sikerrel.
Cikkünk korabeli sajtóidézeteihez az Arcanum adatbázisát használtuk forrásként.
A cikk az ELTE Média és Kommunikáció tanszék Tegnapi újság című kurzusa keretein belül készült.