A Pomáz és a környező települések lakói megsínylették az 1937-es május végi, különösen szeszélyes időjárást. 1937. május 23-án, vasárnap délután négy óra magasságában hatalmas, sötét viharfellegek gyűltek Budapest felett, amelyek az erős szél miatt hamar a főváros peremére, Csillaghegyre jutottak. A III. kerületből- a késő délutánra, kora estére- a felhőcsoport a Pest megyei Pomáz településre ért, majd onnan Csobánka felé rohant. A fekete viharfelhők hamar sötét borították a két falut, és többórás heves zivatar öntötte el Pomázt és környékét. 1937-ben a májusi eső nem aranyat, hanem gyászt és veszteséget ért a Pilis környékén.
„Hatvan éve nem volt ilyen felhőszakadás”
– hirdette öles betűkkel a Magyarország című folyóirat az 1937. május 25-ei számában. A fővárosban 14:00 és 21:00 óra között 95 mm csapadékot mért a Meteorológiai Intézet, Csobánkát és Pomázt átszelő Dera-patak 5-10 centis vízszintje igen hamar több méteresre duzzadt, és korabeli beszámolók szerint az ár 7-8 méteren (!) tetőzött. Az árvíz elsőként Radnai Miklós, az Operaház volt igazgatója özvegyének villáját öntötte el Pomáz határában, és ezt követően sorra árasztotta el a község vályogházait, fontosabb épületeit.
Az áradás közel ötvenméteres szakaszon oly módon mosta el a töltést, hogy a természeti katasztrófa sújtotta részen még a sínt is fel kellett szedni. A két település közötti HÉV-közlekedést társasgépkocsikkal pótolták, amelyeknek gyakran tengelyig érő vízen kellett a főúton közlekedniük. Az özönvíz csak Pomázon 141 házat rongált meg, 23 lakóépület pedig teljesen megsemmisült. Ezenkívül több hidat magával vitt a szennyes áradat, így ezeken a helyeken lehetetlen volt az átjutás a Dera-patak felett. Az egyik legnagyobb problémát az ivóvíz kérdése okozta, nem véletlenül; a vasárnapi mocskos árvíz belefolyt a faluban lévő kutakba, amelyeket a fertőzésveszély miatt nem lehetett használni. Erdélyi Lóránt alispán az áradást követően elrendelte, hogy az elárasztott kutakat tilos mindaddig használni, ameddig azok kitisztítása és fertőtlenítése be nem fejeződött. Erdélyi továbbá ukázba adta, hogy az árvízkárosult lakosokat „lajtokon” hozott ivóvízzel kell ellátni.
A hirtelen jött árvíz elárasztotta a falu határában lévő kiváló termőföldeket is. Az 1937-es sajtójelentések szerint, a szennyes patak jókora mennyiségű követ hordott le a hegyekből, amelyeket a földeken „helyezett el”. A kövek eltakarítása nemcsak óriási összeget, hanem időt és munkát emésztett fel, ami miatt ezen helyek anyagi értéke radikálisan lecsökkent. A másik problémát maga a nagy mennyiségű patakvíz okozta: nagy területen öntötte el a pomázi és környéki termőföldeket az áradás, elpusztítva az 1937-es és az azt követő termések szinte száz százalékát, közel 1500 hold területen. A viharos esőzés ráadásul teljesen tönkretette a veteményeseket a külterületeken (Szmolnica-dűlő, Szelistye, Kőhegy-dűlő). A mezőgazdaságban nemcsak a növényvilág szenvedett óriási kárt a májusi viharban, hanem az akkori állatállomány is, rengeteg háziállat, méh és egyéb jószág veszett oda a Dera- patak kiöntésekor.
„Pomáz környékén példátlan erővel dühöngött és a vihar egymás után két halálos szerencsétlenséget okozott.”
– olvasható a Budapesti Hírlap újság 1937. május 25-ei számában. Az 1937-es ítéletidőben ketten hunytak el. A margitligeti (akkor még Pomáz, ma már Csobánka része) Prohászka Ottokárról elnevezett hadiárvaház két dolgozóját veszítette el az áradás során. Az otthonban közel száz gyermek lakott, közülük sokan az udvaron játszottak, amikor hatalmas felhőszakadás öntötte el a települést. Vitéz dr. Horváth József római katolikus pap, az árvaház hitoktatója a gyermekeket betessékelte az udvarról, amikor esni kezdett az eső, majd maga is elindult a fedett épületbe. Mielőtt Horváth beért volna az árvaházba, segélykiáltást hallott: a gyermekfalu alacsonyabban fekvő területeit igen hamar elöntötte a hegyoldalból hirtelen lezúduló víz, ahol négy nővér rekedt, akik elindultak az árvaház irányába.
Horváth József meghallva a nővérek kiáltását, azonnal elindult a megmentésükre, de alig néhány lépést megtéve, az árvaház hitoktatóját derékon ütötte egy hatalmas szálfa, amelyet az áradás sodort magával a hegyről. Horváth az ütés következtében elveszítette az egyensúlyát, térdre rogyott, és az ár elemi erővel magával rántva, sodorta Dera- patak felé.
A tragédia másik áldozata Szabó Ferenc, a Prohászka Ottokár-árvaház kocsisa volt. Szabó szintúgy a bajba jutott apácák megmentésére sietett, mint Horváth József. Szabó kétfogatú kocsival indult az apácák segítségére, de az erős áradás lovastól és kocsistul elsodorta, halálát feltehetőleg fulladás okozta, mint Horváth esetében. Mindkét áldozat holttestét 1937. május 24-én, hétfőn találták meg, temetésük kedden volt.
Horváth Józsefet 1937. május 25-én helyezték örök nyugalomra a pomázi katolikus temetőben. A 8 Órai Újság beszámolója szerint, a temetés idejére bezártak az üzletek Pomázon, a munkások hazatérhettek, a falu lakói fekete ünneplőben hajtottak fejet a hős pap előtt. A temetésen tiszteletét tette Preszly Elemér, Pest megye főispánja, a gyászmisét Jászóváry Ödön pápai kamarás, esperes-plébános celebrálta. A korabeli sajtóorgánumok Horváth Józsefről csak úgy cikkeztek: „pomázi árvíz hősi halottja”.
Pomáz hatalmas károkat szenvedett el 1937-ben, azon a viharos vasárnapi napon. A Magyarország folyóirat cikke szerint a heves esőzés és az árvíz mintegy két millió pengős kárt okozott, ennek felbecslése június elejére született meg. A lakóház és épületkárok meghaladták a 183 ezer pengő értéket, az ingó és állatállomány pusztulása 56 ezer pengőt tettek ki. A termőföldeken okozott veszteség meghaladta a 450 ezer pengőt, a kövekkel sújtott földeken mintegy 150 ezer pengő értékű anyagi kár keletkezett. A hét elveszített pomázi híd újjáépítésére 120 ezer pengőt költöttek. A kutak tisztítása 8 ezer pengőbe került, a Teleki és Dreher család birtokain mintegy 910 ezer pengő értékű kár keletkezett az árvíz idején. Ezenkívül jelentős összeget emésztett fel a vasúti töltés és a megrongálódott vágány helyreállítása Szentendre és Pomáz között. A vihar okozta károk helyreállítására Széll József belügyminiszter 10 ezer pengő gyorssegélyt utalt ki a falvaknak, melyet további ezer pengővel megtoldott Preszly Elemér főispán.
Az árvíz hamar lecsengett a pilisi térségben, Pomázra 1937. május 25-én már szép napsütéses tavaszi idő köszöntött, a két nappal azelőtti katasztrófára csak az összedőlt, elárasztott házak, a mocsok és az iszap, továbbá az elpusztult állatok emlékeztettek. A hamar lecsengő vihar után a Dera-patak visszatért a medrébe, és „normál” vízszinten folyt tovább egyenesen a Dunába. A békés időszak több mint hatvan évig fennállt. 1999. június 18-án újra heves eső zúdult a falura, ekkor még csak a pincékben állt a víz, amelynek kiszivattyúzását folyamatosan intézték a helyi tűzoltók. A felhőszakadásnak meglett az eredménye: a hegyről lezúduló víztömeg felduzzasztotta a Dera-patakot, amely kilépve a medréből ismét elöntötte a falu bizonyos részeit.
Szerencsére halálos áldozattal nem járt a '99-es áradás, de jelentős anyagi károkat okozott a kiöntött patak. E sorok írója gyermekfejjel élte meg, amikor nagypapája 1999. június 22-én reggel azt közölte: kiöntött a Dera- patak, árvíz várható néhány órán belül. Akkor még senki sem hitte el a nagypapa mondatait, azonban amikor az udvaron csak víz látszódott a füves-virágos részek helyett, sokan megijedtek. Reméljük, hatvan év múlva nem gondolja úgy a Dera- patak, hogy újra körüljárja a várost.
A cikk az Index és a Napi Történelmi Forrás (www.ntf.hu) együttműködésből jött létre, olvassa az ő cikkeiket is!
Cikkünkhöz az Arcanum adatbázisáthasználtuk forrásként.
Borítókép: A Dera-patak áradása 1999. június 22-én. A felvételen a szerző nagyapja. Fotó: Szemmelveisz Gabriella.