Csodás anyaga van az Országos Széchényi Könyvtárnak az első világháborúról. Alig mentek körbe 1914 nyarán a hadüzenetek és indultak el a besorozottak milliói a frontok felé szerte a kontinensen, a könyvtárban máris létrehoztak egy különgyűjteményt, amibe minden lehetséges dokumentumot össze akartak szedni a háborúval kapcsolatban. Talán büszkék is voltak rá, hogy ilyen különleges korban élnek, mindenesetre fontosnak tartották „a mostani idők nagybecsű történelmi emlékeit a jövendő számára megőrizni.”

A módszeresen gyűjtött anyagból ma talán a képek a legérdekesebbek: plakátok, képeslapok, sajtófotók, hirdetmények maradtak ránk, tízezres nagyságrendben. A raktárakban heverő propagandaanyagból a legizgalmasabb képek megjelentek egy gyönyörű albumban, a Képpé formált háborúban.

Hogy valójában milyen a háború, azt nem ebből az elsősorban propagandatörténeti szempontból érdekes albumból fogjuk megtudni, de hát a háború civileknek amúgy sem megismerhető, az külön valóság, amit a filmek, fotók, regények ellenére sem értheti meg, aki nem volt ott. Hány olyan történet van, amiben a csatazaj elültével szülőfalujukba megtérő katonák elnémulnak, mert nincs rá szó, hogy az otthoniakkal megosszák, min mentek keresztül. „Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell” — írta a galíciai és az olasz frontot megjárt, megsebesült, kitüntetett Wittgenstein, általánosabb érvénnyel, de itt is helytállóan.

Ettől még persze mindenkinek élt a fejében ezer kép a háborúról száz évvel ezelőtt is, melyet leginkább romantikus történelmi tablók, historizáló regények és hősköltemények ihlettek, meg az a többféle műfajból összeálló vizuális kultúra, amit ez az album is megmutat. A nemzeti propaganda alapján a derekasan küzdő magyar vitézeket '48-as honvédekként képzelték el; a fantázia veszélyes hatalmát jelzi, hogy nem csak a civil publikum illúzióira hatott ez a történelmi minta, de a hadvezetésre is: a háború első hónapjaiban a lovasságot tényleg a hagyományos piros huszáregyenruhában küldték a csatatérre, tökéletes célpontot nyújtva az ellen gépfegyvereinek — mígnem kénytelenek voltak lecserélni a kevésbé feltűnő csukaszürkére.

A Képpé formált háború azt mutatja be, hogy a korabeli vizuális médiumok milyen propagandisztikus képet közvetíttek a hadszíntérről. Az idő előrehaladtával egyre nehezebb lehetett hitelesnek tűnni, hiszen a politikusok után a közvélemény is kénytelen volt érzékelni, hogy a lövészárkok valósága távol áll az idillizáló sajtófotóktól, a mosolygós, tréfálkozó, mozgósításukat holmi férfias kalandnak tekintő katonák beállított jeleneteitől.

Pedig külön kis fotográfus hadosztály feladata volt a nemzeti propaganda folyamatos ellátása aktuális gyúanyaggal. A Monarchia sajtóhadiszállásához 50-60 tudósító tartozott, a képzőművészcsoportban a csúcson 150-en voltak, köztük olyanok mint Mednyánszky László, Kisfaludi Strobl Zsigmond, vagy a fotográfusok között például Balogh Rudolf.

A háborús giccs minden műfajban jelen volt, de legerősebben talán a hadi képeslapokat uralta. A hazafias érzések megjelenítése, a büszke, besorozott ifjak, az uralkodó iránti hűség, az otthon maradt kedves és az elszakadó honvéd érzelmes búcsújelenete állandó motívumok voltak, de a képeslapnak praktikus előnyei is voltak: nem fért el rajta sok szöveg és könnyű volt cenzúrázni is.

A tízes évekre Magyarországon is beérett, sok képzőművésznek nem csak megélhetést, de az utca ismertségét is megadó plakátművészet a pátosz mellett gyakran a gunyoros ábrázolásokra alapozott. Az album szerkesztői szerint ez volt az akkori magyar plakát egyik fő jellegzetessége, ami leginkább a népszerű élclapok grafikai öröksége lehetett. Az angolszász politikai plakátokkal összevetve laikus szemmel is látszik, hogy ez a magyar propaganda képileg még eléggé 19. századi hatást kelt, a néhol kifejezetten szuggesztív és modern külföldi felhívásokhoz képest.

Az OSZK anyagában ugyanis az itthoni világháborús emlékek mellett a nemzetközi anyag is nagyon gazdag. a könyvtár hajdani megbízottai az ellenséges országokban is rendszeresen felvásárolták a világháborús kiadványokat, ezeknek a beszerzéseknek köszönhetően a gyűjtemény nemzetközi szinten is érdekes. Mivel azonban sokaknak a magyar anyag nagy része is ismeretlen, galériánkba elsősorban ezekből válogattunk. A kitekintés kedvéért azért mutatunk német sajtófotókat, Amerikát gúnyoló karikatúrát, az országokat viccesen megszemélyesítő román Európa térképet is, egyebek mellett. De feltétlenül nézzék meg az ellenségen csak röhögve söröző magyar katonákat, a valóságban ilyet úgy sem nagyon láthattak volna.