Vasárnap délután magyar idő szerint délután fél négy körül Magyarország felett volt a Nemzetközi Űrállomás, fedélzetén a magyar származású milliárdos üzletemberrel és űrturistával, Charles Simonyival. A BME első magyar műholdat alkotó csoportja kihasználta ezt, és Simonyi segítségével tesztelték a műhold földi irányítóállomásait. Az űrturista Az ember tragédiájából felolvasott részlettel üzent a magyaroknak.
Műegyetemisták figyelnek egy falra kivetített képet a Földről, a képen lassan mozgó pont jelzi a Nemzetközi Űrállomást, az ISS-t. Vasárnap délután három óra van, a bolygónk felett nagyjából 350 kilométerre keringő szerkezet éppen Argentínánál jár. „Másodpercenként hat kilométerrel kerül közelebb hozzánk” – mondja az egyik hallgató, nehezen leplezve izgatottságát.
A Budapesti Műszaki Egyetem V2-es épületében vagyunk, a helyi rádióklubban, és ahogy telnek a kilométerekben mérhető másodpercek, egyre nagyobb várakozással nézzük a Föld képét és azt a két embert, aki a klub egyik adóberendezése előtt ül. Dr. Gschwindt András, a BME Űrkutató Csoport vezetője és Marosy Gábor doktorandusz arra készülnek, hogy felvegyék a kapcsolatot Charles Simonyival, aki következetesen Simonyi Károlyként mutatkozik be, ha Magyarországon jár. A Budapesten született, többek között a Word és az Excel fejlesztésében rész vett, milliárdos üzletember az első űrturista, aki repetázik. 2007-ben volt először fent, most másodszor jár az ISS-en. Marosyék számítása szerint 15 óra 25-kor pár perces kapcsolatot létesíthetnek vele.
A rádióamatőr bravúr nemes célt szolgál: Marosy és kollégái készítik az első magyar műholdat, a MaSat–1-et, és a kapcsolatfelvétellel le lehet tesztelni a műhold földi irányítóállomásait. Simonyi maga ajánlotta fel, hogy segít ebben, amikor hallott a MaSatról. Az aprócska, kevesebb mint egykilós műholdat idén decemberben vagy jövő márciusban küldik az űrbe, ez utóbbi időpont valószínűbb, mert a márciusi starttal több idő jut az eszköz tesztelésére.
„A mobilokat mindenki kapcsolja ki, mert bezavarhatnak a vételbe, és ha az amerikaiak hadüzenetnek értenek valamit, jön a halálsugár az ISS-ről” – viccelődik az egyik hallgató 15:20-kor. Elnémulnak a telefonok, és rövidesen mindenki feszülten hallgatja Gschwindtet, aki elkezdi hívogatni az űrállomást. Röpködnek a hívójelet azonosító keresznevek, Helén-Antal-ötös, Helén-Antal-ötös, de nem érkezik válasz. Múlnak a percek, 15:25-kor sincs még kapcsolat, de öt, hat perccel később sem. Egyre gondterheltebbek az egyetemistaarcok, lélekben felkészülünk a kudarcra, de 15:35-kor végre megszólal egy megnyerő férfihang: „Gábor, te vagy? Itt Károly.”
Fellélegezni sincs idő, mert Simonyi éppen akkor jelentkezik be, amikor az ISS már optimális pozícióban van a BME antennájához képest, vagyis már csak alig egy-két perc van hátra a kapcsolatból. De végre kiderül a nap meglepetése, a magyar származású űrturista ugyanis jelezte, hogy a kapcsolat ideje alatt szeretne felolvasni egy részletet egy magyar irodalmi műből. Találgattuk előtte, mi lesz ez, de Az ember tragédiájára senki nem gondolt. Márpedig ebből kezd el idézni Simonyi, a tizanharmadik színből, ami az űrben – hol máshol? – játszódik: A cél voltaképp mi is? A cél, megszűnte a dicső csatának, a cél halál, az élet küzdelem, s az ember célja e küzdés maga.. Hallgassák meg önök is, érdemes:
„Azt hiszem, hogy ezek a szavak Madáchtól nagyon fontosak voltak mindig, és nagyon fontosak lesznek a jövőben is. Mindenkit, aki magyarul beszél, tiszta szívemből üdvözlöm a Nemzetközi Űrállomás fedélzetéről” – folytatja Simonyi az üzenetét, majd gratulál mindenkinek, aki a MaSaton dolgozik. „Mostantól mindenkinek ez lesz a csengőhangja” – jegyzi meg az előbbi vicces kedvű hallgató.
A helyiségben csak a műhold elsődleges irányítóállomása található, van egy tartalékállomás Érden is. Simonyi ezt is megpróbálja felhívni, és az előre megbeszélt terveknek megfelelően egy péceli és egy salgótartjáni mobilállomást is megkísérel elérni, de nem jön létre a kapcsolat. Aztán már csak zúgást hallani, az űrállomás pedig már valahol Ukrajna fölött jár. Az órámra nézek, 15:40 van.
Bár Marosyék nagyon örülnek, hogy a főállomással létrejött a kapcsolat, rögtön elemezni kezdik, mi volt a gond. „Amikor Károly 2007-ben volt fent, összeakadt egy holland rádióamatőrrel, és kedélyesen elbeszélgetett vele, miközben már velünk kellett volna beszélnie” – sztorizik Gschwindt András. „Most nem ez volt a helyzet: a pályaadatokkal lehetett probléma, reggel nem voltak elég frissek, amikor letöltöttük őket.”
Az amerikai légvédelem központja, a NORAD ugyanis figyeli az ISS helyzetét és publikálja a pályaadatokat, de létezik egy polgári és egy katonai vonal. „A katonai adatok azonnal frissülnek, de a polgári nem. Szombaton dokkolt a Szojuz Károllyal, ez egy picit megváltoztathatta az űrállomás pályáját” – magyarázza a csoportvezető. Valószínűleg ezt a változást még nem tükrözték a reggel letöltött adatok, így a földi antennák kicsit mellélőttek. Ez okozta a csúszást, és ezért nem jött létre a kapcsolat a kisebb állomásokkal, Simonyi és Marosyék nem azonos pályában gondolkodtak. Mi is csak azért hallhattuk az űrturista hangját, mert a V2-es épület antennájának nagyobb a teljesítménye, mint a többi állomásénak.
De a vasárnapi esemény még csak a zártkörű főpróba volt, április 3-án és 4-én ugyanis a rádióamatőrök az ország több pontjáról hívják majd Simonyit, 5-én pedig az űrturista a Puskás Tivadar Távközlési Technikumban válaszol az ország külöböző részeiről érkezett diákok kérdéseire. Amíg fent van, még néhány kísérletet és vizsgálatot is elvégez, és a tervek szerint április 7-én tér vissza. Aztán búcsút mond az ISS-nek, mert a felesége megígértette vele, hogy harmadszor már nem megy az űrbe. Ahogy Madách megmondta, az élet küzdelem.