Index Vakbarát Hírportál

Lefaragják az európai Mars-missziót

2009. június 17., szerda 16:20 | aznap frissítve

Az európai űrügynökség, az ESA anyagi okokra hivatkozva kénytelen volt kizárni tervezett Mars-küldetéséből a Humboldt műszert, amivel többek között a Marsi kőzetrengéseket vizsgálták volna. A válság szorosabbra fonhatja az ESA és az amerikai űrhivatal, a NASA kapcsolatát.

Az ESA Exomars nevű missziója a tervek szerint 2016-ban indul, ennek keretében az űrügynökség Mars-járót küld a bolygóra, hogy élet nyomait keresse a Marson. Eredetileg úgy tervezték, hogy a Humboldt nevű tudományos műszer is a rakomány része lesz, de a hivatal illetékesei hétfőn Párizsban bejelentették, hogy egyelőre kénytelenek lemondani a Humboldtról. A műszer többek között a bolygó időjárását és a Mars-rengéseket vizsgálta volna – írja a BBC hírportálja.

Jean-Jacques Dordain, az űrügynökség igazgatója elmondta, hogy a Humboldt sorsa akkor pecsételődött meg, amikor az ESA novemberben az európai kormányoknak ígéretet tett arra, hogy a projekt költségei nem fogják túllépni a 850 millió eurót. „Három utasítást adtam az embereimnek: tartsák a határidőket, ne lépjék túl a keretet és azokat a technikai berendezéseket mindenképpen tartsák a projektben, amelyek szükségesek a landoláshoz és a marsi talajfúrásokhoz” – fogalmazott Dordain. Ennek a prioritásnak lett vesztese a Humboldt.

A misszió pénzügyi gondjai ezzel még nem megoldottak, és az egyik lehetséges megoldás, hogy a NASA is beszáll a finanszírozásba, ha cserébe később az európai hivatal is támogatja amerikai társát. Erről június 30-án egyeztetnek az angliai Plymouthban, de könnyen elképzelhető, hogy a közeljövő Mars-küldetései közös európai-amerikai projektek lesznek.

Rovatok