Index Vakbarát Hírportál

Vihar előtti csend a Napon

2009. július 2., csütörtök 16:45 | aznap frissítve

A központi csillag felszíne alatt mélyen, igen lassan mozgó áramlás lehet a magyarázat a jelenlegi igen hosszú csendes időszakra.

Napunk működését többek között egy 11 éves mágneses ciklus szabályozza, amely szoros kapcsolatban áll a napfoltokkal, napkitörésekkel, a bolygóközi tér mágneses viharaival, illetve központi csillagunkból kidobódott anyaggal. Napunk jelenleg egy elnyúlt, igen mély minimumban van, amelynek közel egy éves elhúzódását lényegében egyetlen napfizikus csoport sem jelezte előre.

A felszín alatt minden rendben

Rachel Howe és Frank Hill megfigyelése magyarázatot adhat erre az elhúzódó minimumra, írta meg a Hírek.csillagászat.hu. A kutatók az obszervatórium GONG műszereit használták fel a Nap keletről nyugatra történő áramlási képének vizsgálatára csillagunk speciális rezgéseit tanulmányozva. A szóban forgó áramlás a Nap felszíne alatt mintegy 1000 és 7000 kilométer közötti mélységben zajlik. A pólusok környékén körülbelül 11 évenként keletkeznek új áramlatok, majd lassan, mintegy 17 év alatt az egyenlítőig vándorolnak. A modellek szerint ezek az áramlatok felelősek a napfoltok megjelenéséért, amikor a kritikusnak tekintett 22. szélességi fokot elérik.

A vizsgálatok szerint az új napciklushoz társítható áramlat meglepően lassan távolodik a pólustól. Mintegy 3 év alatt tett meg 10 fokos szélességkülönbséget, míg az előző ciklus hasonló áramlásának ehhez csak 2 évre volt szüksége. Bár az elhúzódó naptevékenységi minimum miatt felmerült annak lehetősége, hogy a Nap életének egy hosszabb, foltmentes és inaktív szakaszába juthatott, az új eredmények szerint a belsejében működő dinamó továbbra is aktív, a kritikus szélességet immár elért áramlás valóban egy új napciklus kezdetét jelzi.

Amennyiben valóban pusztán az áramlás lassabb mozgása felelős az elhúzódó minimumért, akkor a kritikus szélesség elérése után, várhatóan épp ez idő tájt, azaz egy év késéssel kell beindulnia az új napfoltcsoportok keletkezésének.

A Nap oszcillációinak felszíni hatásait már igen régóta tanulmányozzák, a Napban működő dinamó, a Nap belső szerkezetének és így a naptevékenység megértéséhez a felszín alatt folyó folyamatok kutatása is szükséges. Ehhez az orvosi vizsgálatokon használt ultrahangos módszerhez némiképp hasonlóan, a felszínen terjedő hanghullámok vizsgálatával nyílik mód. Ilyen helioszeizmológiai vizsgálatokra a már említett GONG műszer mellett a SOHO űrszonda fedélzetén levő Michelson Doppler Imager nevű berendezés, valamit a NASA tervezett Solar Dynamics Observatory műszere lesz alkalmas.

Rovatok