Amióta a szovjet Luna–2 szonda, az első, ember alkotta szerkezet 1959 szeptemberében a Holdba csapódott, negyven jármű jutott el a Hold felszínére. A negyvenből 22 missziót az Egyesült Államok indított az égitesthez, köztük az Apollo-program hat holdra szállását 1969 és 1972 között. Az űrszondák és a holdkompok leszállóhelyei körül akadnak látnivalók bőven, és bár messze még az idő, amikor ezeket saját szemünkkel csodálhatjuk meg, a New Scientist szerint máris történészek vitatkoznak azon, miként lehetne megóvni ezeket.

Műkincsek vitrin nélkül

Csak az Apollo-küldetések 23 nagy méretű szerkezetet hagytak hátra, például a holdkompok egyes darabjait vagy az utolsó három holdra szálláskor használt holdautókat. Ezek körül további kisebb tárgyak hevernek a Hold finom porában, például Neil Armstrong egyik csizmája és létfenntartó rendszere, és apróbb tudományos műszerek. Az Apollo–16 egyik űrhajósa, Charlie Duke egy családi fotót hagyott a Holdon, és persze amerikai zászlót is találunk a leszállóhelyek környékén.

Negyven évvel ezelőtt az Apollo–11 űrhajósai egy alumíniumkapszulában egy arany olajfaágat, egy Apollo–1 jelvényt és egy apró szilíciumlemezt helyeztek el az égitesten. A lemezen Eisenhower, Kennedy, Johnson és Nixon amerikai elnökök, valamint a világ 73 további vezető politikusának üzenetei és jókívánságai olvashatók De említhetnénk a belga Paul Van Hoeydonck „Elesett asztronauta” című, 8 centis alumíniumszobrocskáját, ami az egyetlen műalkotás a Holdon. A szobrot az Apollo–15 legénysége helyezte el egy plakettel, amin 14 amerikai és szovjet űrhajós neve olvasható, akik életüket adták az űrkutatásért.

És akkor még nem is beszéltünk a környezetben okozott olyan emberi változásokról, mint a lábnyomok (köztük Edwin Aldriné, ami bejárta a világsajtót) és a holdautók keréknyomai. Ezek ugyanis ma is a Holdon virítanak, mivel az égitesten nincs szél és eső, ami eltüntetné a nyomokat. Persze ha valaki odamegy, könnyedén szét tudja dúlni a történelmi jelentőségű helyszíneket.

Több archeológus próbálja kitalálni, hogyan lehetne biztosítani e helyszínek fennmaradását. Peter J. Capelotti, az abingtoni Penn Állami Egyetem tudósa már ki is jelölt öt parkot a Holdon, ahol a legtöbb relikvia található. „Senki nem gondolja, hogy mindent meg kell óvni, de ha a jövőben újra beindulnak a Holdon a tudományos munkák és esetleg a turizmus, gondolunk kell a műkincsvédelemre is” – mondja. Beth O’Leary, az Új-Mexikói Állami Egyetem régésze is ezen a véleményen van: „A leszállás a Holdra olyan jelentőségű, mint amikor az ember felfedezte a tüzet. Őrizni és óvni kell az emlékeit.”

Persze messze van még az, amikor szemetelő turistahordák özönlik el a Holdat, de a 2020-as években valószínűleg újra ember lép majd az égitestre. Aztán jön a holdbázis, és logikus lépés az űrturizmus kiterjesztése a Holdra. A Google holdszondaépítő versenye, a Lunar X Prize például már most ötmillió dolláros keretet különített el arra az esetre, ha valamelyik versenyző csapatnak sikerül lefényképeznie valamelyik ember alkotta tárgyat a Holdon.

Hotelbe zárt relikviák?

Azzal a régészek is egyetértenek, hogy nem kell az utolsó kis fémdarabot is műkinccsé nyilvánítani – már csak azért sem, mert ha egyszer tényleg visszajutunk, a Holdon heverő tárgyak egy részére a tudósok ráteszik majd a kezüket, hogy megvizsgálják, milyen hatással volt rájuk a több évtizedes kozmikus sugárzás és a többi holdi körülmény. Sőt, az asztronauták által hátrahagyott létfenntartó rendszerekben maradt baktériumok még izgalmasabb felfedezésekkel szolgálhatnak.

Phil Stooke, a kanadai Nyugat-Ontariói Egyetem kartográfusa szerint az Apollo–11 leszállóhelyének környékét mindenképpen eredeti állapotában kellene meghagyni, akárcsak az első holdi becsapódást, vagyis a Luna–2 maradványainak környékét, és az első panorámaképeket készítő Luna–9-et.

Ha a szakemberek megegyeznek abban, hogy melyik relikviákat kell érintetlenül hagyni, a következő kérdés az lesz, hogy milyen formában engedjék közel ezekhez a jövő űrturistáit. Egy elképzelés szerint valamilyen emelt sínpályás járműben vinnék el a turistákat a történelmi helyszínek felett, hogy még véletlenül se tudják megérinteni azokat, mások építkeznének az ereklyék köré – akár hoteleket, amiknek az előterében kapna helyet egy-két műkincs. Stooke ez utóbbi terveket kifejezetten ellenzi, szerinte a holdra szállás grandiózusságához hozzátartozik, hogy az emlékeit szabad térben lehessen megnézni.

”Izgalmas, hogy ilyesmivel is foglalkoznunk kell” – mondja William Pomerantz, a Google versenyét szervező X Prize Foundation egyik vezetője. „Beszéltem néhány Apollo-űrhajóssal, ők azt mondták, nyugodtan sétáljunk végig a lábnyomaikon, mert az éppen elég szenzációs lesz, ha visszajutunk a Holdra.” A régészek persze nem értenek egyet ezzel. „Ironikus, de ha leszáll az első kereskedelmi űrhajó a Holdra, azzal újabb történelmi jelentőségű helyszínt teremt” – fogalmaz O’Leary.