A felfedezés előtt a csillagászoknak a Szaturnusz hét fő gyűrűjéről volt tudomásuk, amelyeket betűkkel jelöltek meg (A-tól E-ig). Emellett a bolygónak volt több névtelen, halovány gyűrűje is. A NASA bolygókutatással foglalkozó részlege, a Jet Propulsion Laboratory (JPL) közlése szerint a gyűrű anyaga annyira diffúz, szétszórt, hogy alig-alig tükrözi vissza a látható fényt, ám a Spitzer űrteleszkóp infravörös fényben képes volt észlelni a képződményt. „Eddig senki sem vizsgálta infravörös fényben a világegyetemnek ezt a szegmensét” - emelte ki Whitney Clavin, a JPL szóvivője.

A gyűrűt képező jég- és porrészecskék hőmérséklete igen alacsony, mínusz 193 Celsius-fok. A képződmény 27 fokos dőlésszögben helyezkedik el a Szaturnusz fő gyűrűihez képest. A felfedezésről a Nature online kiadásában számolnak be a csillagászok. Mint a tanulmány egyik szerzője, Anne Verbiscer, a University of Virginia asztronómusa rámutatott, szuperóriás gyűrűről van szó. A gyűrű legkisebb távolsága a Szaturnusztól 5,95 millió kilométer, a legnagyobb pedig 11,9 millió kilométer. A gyűrű olyan nagy, hogy egymilliárd Föld is alig tudná kitölteni.

Phoebe, a Szaturnusz holdja a gyűrűn belül kering, a tudósok feltételezése szerint belőle származik a gyűrűt alkotó anyag. A csillagászok remélik, hogy a gyűrű vizsgálata segít megfejteni a Szaturnusz másik holdját, a Iapetust övező rejtélyt. A Iapetus egyik oldala ugyanis tündöklően fényes, a másik viszont igen sötét. A most felfedezett gyűrű ugyanabban az irányban forog, mint a Phoebe, míg a Iapetus, a többi gyűrű és a Szaturnusz holdjainak többsége az ellenkező irányban. A kutatók szerint a külső gyűrűből származó anyag csapódik le a Iapetus felszínén.