Több mint ezer galaxist vizsgáltak meg a NASA Goddard Space Flight Center kutatóközpontjában a csillagászok, és az eredményeik újabb bizonyítékot szolgáltattak a sötét áramlásnak nevezett jelenség létezésére.
A sötét áramlás teóriája szerint több száz galaxiscsoport mozgása egészen másképp néz ki a gyakorlatban, mint annak az ősrobbanás miatt lennie kellene. Vagyis nem az univerzum közepétől kifelé mozognak, hanem egy rejtélyes pont felé tartanak az univerzumunk feltérképezett határán túl, másodpercenként 1000 kilométeres sebességgel. A jelenség a Wilkinson Microwave Anisotropy Probe szonda műszerei szerint nagyjából 1400 galaxiscsoportot érint, a legközelebbi tőlünk 3 milliárd fényévnyire van. A mostani mérések szerint a sötét áramlás kétszer annyi galaxist érint, mint eddig gondolták a csillagászok.
A jelenségre jelenleg nem létezik általánosan elfogadott magyarázat, sőt, vannak csillagászok, akik szerint nem bizonyított magának a sötét áramlásnak a létezése sem. Charles Bennett professzor, a WMAP adatait elemző csoport egyik vezetője például ragaszkodik ahhoz, hogy még nem áll rendelkezésre annyi információ, ami statisztikailag szignifikáns lenne, és ilyen következtetéseket lehetne belőle levonni.
Ha létezik a sötét áramlás jelensége, arra Laura Mersini-Houghton, a University of North Carolina egyetem kutatója adta eddig a leginkább elfogadott magyarázatot: eszerint egy szomszédos univerzum gravitációja húzza magához a mi univerzumunkból a galaxisokat. Mersini-Houghton erre az elméletre alapozva már 2006-ban felállított egy teóriát arról, hogy az univerzumunkban kell lennie két hideg lyuknak: olyan, milliárd fényév átmérőjű területnek, ahol egyáltalán nincsenek, vagy a szokásosnál jóval ritkábban helyezkednek el csillagok. Az egyik ilyen lyukat a kozmikus háttérsugárzás vizsgálata közben 2007-ben már meg is találta a NASA.