Annyi bizonyosnak tűnt, hogy egy óriási viharrendszerről lehet szó, de a stabilitása és működése további vizsgálatokat igényelt. Erre csaknem harminc évet kellett várni: 2006-ban a Cassini is megörökítette a grandiózus hatszöget (átmérője négyszerese a Földének), bizonyítva azt, hogy egy hosszú életű légköri jelenséggel van dolgunk, hasonlóan a Jupiter nagy vörös foltjához, ami legalább négyszáz éve létezik.

Három évvel ezelőtt a Szaturnusz északi pólusvidékén még éjszaka volt, ezért a Cassini akkori felvételei az infravörös tartományban, alacsony felbontással készültek. A kutatók izgatottan várták a Szaturnusz idei gyűrűátfordulását, hogy végre újra napfény érje a bolygó északi sarkvidékét, és a látható tartományban is le lehessen fényképezni a hatszöget. 2009 januárjában a Cassini 12 napon keresztül vizsgálta a területet, és a nemrég közzétett felvételeken minden eddiginél alaposabban tanulmányozható a titokzatos örvényrendszer.

A légköri áramlat az északi szélesség 77. fokánál helyezkedik el, belsejében a becslések szerint 400 km/órás szélsebesség uralkodik. Az új, 100 km felbontású képeken jól megfigyelhetőek a hatszög belsejében lévő kisebb viharrendszerek - különösen érdekes egy, a környezeténél sötétebb folt mozgása. Míg a hatszögletű áramlat összességében stabilnak és változatlannak tűnik, ez a kisebb, sötétebb örvény éves időskálán változtatja a pozícióját. A két Cassini-vizsgálat között eltelt idő alatti elmozdulása egyértelműen kimutatható volt, míg a Voyagerek felvételein egyáltalán nem látszott. A szakemberek részletesen elemzik a Cassini adatait, bízva abban, hogy a szaturnuszi hatszög rejtélyének megoldása közelebb vihet minket az óriásbolygók légköri folyamatainak megértéséhez.