Index Vakbarát Hírportál

Fényesedik és vörösödik a Plútó

2010. február 5., péntek 11:34

A Hubble új felvételei szerint a Plútó fényesedik és vörösödik, ahogy Nap körüli 248 éves forgása új szakaszába lép - jelentette a NASA.

Az amerikai űrügynökség új felvételeket hozott nyilvánosságra, amelyeket a Hubble űrteleszkóp készített. A képek azt mutatják, hogy a törpebolygó északi féltekéje egyre fényesebb, és az egész Plútó egyre vörösebbnek látszik.

A változások a napsütötte pólus felszíni jege olvadásának, majd a másik póluson való újrafagyásának következményei, amint a törpebolygó 248 éves keringési ciklusa következő fázisába lép – tudatta közleményében a NASA baltimore-i tudományos intézete.

Néhány csillagászt megdöbbentett a változás mértéke: a szakértők szerint a bolygó most húsz százalékkal fényesebb, mint egykor. "Kissé meglepő, hogy ezek a változások ilyen nagy mértékűek és gyorsak. Ez példátlan" – mondta Marc Buie, a Southwest Kutatóintézet munkatársa a BBC-nek.

2006-ban a csillagászok megfosztották a Plútót bolygó minősítésétől, és törpebolygóvá fokozták le. A Plútó átmérője még egyes holdakénál is kisebb, mindössze 2360 kilométer. A mostani vörösödés vélhetően nem befolyásolja a törpebolygó hőmérsékletét, amely roppant alacsony, mínusz 233 Celsius-fok.

Rovatok