Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) február 9-én bocsátja fel a Napdinamikai Obszervatórium (Solar Dynamics Observatory, SDO) elnevezésű újgenerációs napfigyelő műholdat, amelynek segítségével jobban megérthetjük a változékony naptevékenységet, és javíthatunk a világűr-időjárás, különösen a napviharok előrejelzésén.

Az új műholdat a floridai Cape Canaveralből indítják útjára egy Atlas-V rakétával. Startját eredetileg 2009-re tervezték, de műszaki gondok miatt elhalasztották. A repülő obszervatórium a nap 24 órájában figyeli majd a Napot, heti hét napon át, és az év minden napján. Az SDO minden tizedik másodpercben nyolc hullámhosszon készít felvételt az égitestről, minden képet 16 megapixeles felbontásban.

A műhold ellenőrzi a Nap ultraibolya(UV)-sugárzását és mágneses terének ingadozását, és egy ultrahangkészülékhez hasonló eszközzel mintegy belenéz az égitest belsejébe. Mindez nemcsak a napfizikai tudásunkat gazdagítja, hanem lehetővé teszi a veszedelmes napviharok korai előrejelzését is. Ezeknek a jelenségeknek súlyos következményei lehetnek a földi életre: veszélybe sodorhatják a távközlési műholdak, a navigációs rendszerek, sőt egyes villamosenergia-hálózatok működését is.

Ez az amerikai űrkutatási hivatal első missziója az Élet egy csillaggal (Living with a Star) elnevezésű új program keretében, és a NASA szerint egyben "koronaékszere" is. Legalább öt éven át kell az induláskor 3100 kilogramm súlyú obszervatóriumnak a Föld körül keringenie az Egyenlítőhöz igazított pályáján, amely lehetővé teszi a Nap éjjel-nappali megfigyelését.

Milyen intenzív lesz a következő napfoltciklus? Előre lehet-e jelezni a jövőben, mikor vezetnek erős napszelek ahhoz, hogy töltött részecskékkel "bombázzák" a Földet? Az inaktivitás egy hosszabb időszaka a Naprendszer központi bolygóján meghosszabbíthatja-e a telet a Föld-lakók számára? Hogyan keletkeznek a Nap mágneses mezői, és hogyan alakul át a mágneses energia kinetikussá, napviharok formájában? Ez alig néhány abból a temérdek kérdésből, amelynek megválaszolásához az SDO-nak hozzá kell járulnia.

A kutatók becsvágyó reményeik beteljesítéséhez három speciális műszert szereltek a műholdra. Négy teleszkópból álló rendszer fényképezi a Nap felszínét és légkörét, egy UV-detektor ellenőrzi az égitest ibolyántúli fényét. Ennek gyakorlati jelentőségét az adja, hogy az UV-sugárzás lassú ingadozásai befolyásolják a Föld légkörét és éghajlatát, a gyors ingadozások pedig megzavarhatják a műholdon és telefonon keresztüli kommunikációt. Egy kombinált szeizmikus és mágnesesmező-detektor felvázolja a bolygó mágneses mezőit, és a sűrűségingadozások megfigyelésén keresztül - mint egy ultrahangkészülék - belenéz az égitest belsejébe is.

A napszonda olyan adatfolyamot állít elő, amilyenre még nem volt példa a NASA-missziók történetében: naponta 1,5 terabájt adatot sugároz a Földre. Az űrkutatási hivatal közleménye szerint ez csaknem ötvenszer több tudományos adatot jelent, mint bármely más eddigi misszió esetében.