A nagy távcsövek műszeridejéért folytatott küzdelmek korában ritka kincs egy csillag rendszeres észlelésének lehetősége. Hosszú távú változások kimutatása azonban csak ilyen mérések segítségével lehetséges.
Az MTA KTM CsKI kutatói Vida Krisztián és Oláh Katalin vezetésével a 2003-ban felújított és automatizált svábhegyi 60 centiméteres távcsővel gyűjtöttek össze több mint ezer napig észlelési anyagot az EY Draconisról, a Naprendszer környezetének egyik legaktívabb csillagáról. A fiatal, magányos csillag gyors forgása miatt erős mágneses térrel rendelkezik, amelyről többek között a felszínen megjelenő csillagfoltok tanúskodnak, a Napon is megfigyelhető napfoltokhoz hasonlóan, ám jóval nagyobb méretben.
A foltok a mai műszerek segítségével nem bonthatóak fel, így a „foltok” alatt a Nap felszínén is látható aktív területekhez hasonló képződményeket kell érteni, amelyek hűvös foltokat és forróbb területeket, úgynevezett fáklyákat egyaránt tartalmaznak. A csillag rotációja során ezeknek a foltoknak köszönhetően az objektum fényessége folyamatosan változik. A fénygörbéből egyszerű matematikai modellel közelítőleg meghatározható a foltok mérete és helye, hosszú távú észlelések segítségével pedig a foltparaméterek változása is nyomon követhető.
A mérések a rotáció és a foltfejlődés mellett egy harmadik változásról is tanúskodnak: egy nagyjából egyéves aktivitási ciklusról (hasonlóan a Napon is tapasztalt 11 éves ciklushoz). Az eddigi kutatások szerint a csillagok forgási sebessége és az aktivitási ciklus hossza kapcsolatban van egymással: minél gyorsabb a csillag forgása, annál rövidebb az aktivitási ciklus is. Eddig azonban egyetlen csillagon sem sikerült ilyen rövid aktivitási ciklust kimutatni.
A csillag felszíne korántsem állandó: folyamatosan jönnek létre és tűnnek el aktív területek, így az észlelt fénygörbe alakja is átalakul. Az EY Draconisról készült mérések során szépen nyomon követhető egy aktív régió felbomlása és egy új foltcsoport létrejötte. Érdekes, hogy az aktív területek a csillag két ellentétes oldalán (130 és 250 fokos hosszúságnál), egy viszonylag szűk tartományban szeretnek létrejönni. Ezt a jelenséget a jelenlegi elméletek szerint a csillag mágneses terét létrehozó dinamómechanizmus egy speciális változata okozhatja, amely tengelyszimmetrikus és nem tengelyszimmetrikus módust is tartalmaz.
Az eredményeket ismertető publikáció az Astronomische Nachrichten című folyóiratban jelenik majd meg, de az arXiv szerverén is elérhető.