Az Indiai Űrkutatási Szervezet 2008. október 22-én útnak indított Chandrayaan-1 űrszondája fedélzeti műszerei között működött egy Mini-SAR elnevezésű radarberendezés is, amit a NASA tudósai készítettek. A műszer a holdfelszín 99%-át végigpásztázta, a pólusvidékeken pedig a vízjég nyomai után kutatott. A 2380 MHz-es frekvencián (12,6 cm-es hullámhosszon) készült radarképek felbontása 75 méter.

Mindkét pólusvidéket 2009. február közepétől április közepéig tapogatta le a Mini-SAR, de a szonda pályája, valamint a radar irányítottsága miatt kimaradtak kisebb felszíni sávok (ezeket a tervek szerint a NASA LRO (Lunar Reconnaisance Orbiter) holdszondájának ötször jobb felbontású Mini-RF fedélzeti radarja fogja lefedni).

A vízjég radaros kimutatása azon alapul, hogy a kibocsátott radarjelek polarizációját hogyan változtatja meg a jeleket visszaverő felszín. Az átlagos holdi talaj a radarhullámok polarizációját megfordítja, vagyis a felszínre érkező balról cirkulárisan polarizált jelet jobbra cirkulárisan polárossá alakitja.

Ellenben a vízjéggel borított felszín az eredeti polarizációs irányt nagy mértékben megtartja, azaz a visszakapott jel nagy arányban lesz balról cirkulárisan polarizált és csak kisebb mértékben lesz benne jobbról poláros összetevő.

Ez főleg amiatt van, mert a fagyott illóanyagok, így a vízjég jobban átlátszó az elektromágneses hullámoknak, mint például a regolit vagy egy törmelékes felszín. Van azonban egy nagy nehézség: hasonló radarjelet ver vissza a nagyon durva felszín is, mint a fiatal holdkráterek belseje és környezete. Így a holdkráterek esetében pusztán csak a belsejük radarmérései nem adnak egyértelmű eredményt, meg kell vizsgálni a kráterek közvetlen környezetét is.

Azoknál a krátereknél, amelyeknek a belseje a radarpolarizáció alapján utal vízjégre, de a pereme nem, a vízjég jelenléte már egyértelmű - különösen igaz ez azokra a kráterekre, melyekbe soha nem süt be a Nap.

A Hold északi pólusvidékén összesen negyven kráterben mutatták ki most a vízjeget. Ezeknek a krátereknek az átmérője 1-15 km közötti, és főleg a 42 km-es Rozhdestvenskiy-kráter környékén fordulnak elő nagyobb számban. A NASA becslése szerint a Hold északi pólusát övező kráterekben több százmillió tonna vízjég lehet.