Index Vakbarát Hírportál

Ellapított szivar alakban gyülekezik a sötét anyag a galaxisok körül

2010. április 27., kedd 20:53

Brit és japán kutatók húsz galaxishalmazra kiterjedő vizsgálatukban igazolták, hogy a sötét anyag sokszor ellapított szivar alakban fonja körbe a galaxishalmazokat. Ezt szimulációk alapján már korábban is sejtették, azonban korábban nem sikerült még ilyen nagyszabású vizsgálatban igazolni.

A galaxishalmazokat a rejtélyes sötét anyag sokszor ellapított szivar alakjában veszi körbe, állítják japán és brit kutatók. A felfedezésről szóló tanulmány a Királyi Csillagászati Társaság havilapjában, a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society következő számában jelenik meg.

A sötét anyag olyan anyagfajta, amely közvetlenül nem figyelhető meg csillagászati műszerekkel, mivel semmilyen elektromágneses sugárzást nem bocsát ki és nem nyel el. Jelenlétére csak az általa kifejtett gravitációs hatásból lehet következtetni. A világegyetem 4 százalékát  alkotja csupán a hagyományosan is megfigyelhető anyag, 26 százalék a sötét anyag aránya és 70 százalék a még kevésbé ismert sötét energia része, olvasható a space.com csillagászati hírportálon.

Graham P. Smith, a Birminghami Egyetem csillagásza, valamint, Oguri Maszamune, a japán nemzeti obszervatórium és Takada Maszahiro, a Tokiói Egyetem asztronómusa által vezetett csoport megfigyeléseikhez a gravitációs lencsézés módszerét alkalmazta. Amennyiben két galaxis pontosan azonos látóirányba esik az égbolton, a közelebbi csillagváros gravitációs tere eltorzítja a távolabbi galaxis képét ív alakú foltokká, vagy szerencsés esetben akár egy komplett gyűrűvé, melynek neve Einstein-gyűrű. Az így lencsézett távolabbi galaxis látszólagos fényessége akár a harmincszorosára is nőhet, megkönnyítve ezzel a jelenség vizsgálatát.

A kutatók a hawaii Mauna Kea csúcson üzemelő Subaru teleszkóp Prime Focus kamerájával végezték húsz galaxishalmaz megfigyelését, a gravitációs lencsézés módszerével pedig feltérképezték a tömeg eloszlását a klaszterek körül.

Ha a sötét anyag hosszúkás, ellapított struktúrákba rendeződik, az beleillik az úgynevezett hideg sötét anyag elméletbe. A teórián alapuló számítógépes szimulációk már a sötét anyag ilyen alakzatát vetítették előre, ám az elméletet még sohasem sikerült ilyen nagyszabású, húsz galaxishalmazra kiterjedő vizsgálatban igazolni. "Elméletileg már régóta feltételezzük, hogy a sötét anyag ellapul" - hangsúlyozta Graham P. Smith.

A kutatások segítenek megismerni a közvetlenül nem megfigyelő "kísérteties anyag alapvető jellemvonásait". A vizsgálat alátámasztja annak a valószínűségét, hogy a sötét anyagot úgynevezett WIMP-részecskék (gyengén kölcsönható nehéz elemi részecskék, azaz weakly-interacting massive particles) alkotják. Utóbbiak nagy gravitációs erőt fejtenek ki, ám egyébként semmiféle kölcsönhatásban sincsenek a "normális" anyaggal.

Rovatok