Az NGC 3603 katalógusjelű csillagkeletkezési terület központi halmaza Tejútrendszerünk egyik legsűrűbb régiója: egy alig három fényév méretű térrészbe néhány tízezer naptömegnyi anyag zsúfolódik fiatal, nagy tömegű csillagok formájában. A húszezer fényév távolságban található halmaz csillagainak mozgását rendkívül nehéz kimutatni, de a Hubble Űrteleszkóp azóta már nyugdíjazott WFPC2 műszerével 1997 júliusában és 2007 szeptemberében ugyanazon szűrőkészlettel készített felvételek összehasonlítása alapján a Boyke Rochau (MPIA, Heidelberg) által vezetett kutatócsoportnak ez mégis sikerült.

A feladat nagyságát jól érzékelteti, hogy az észlelések után a kutatók még kétéves munkát fordítottak a halmaztagok mozgásának meghatározására. Rochau szerint a csillagok pozícióira – amelyekből az elmozdulások és végül a sebességek származtathatók – vonatkozó méréseik pontossága az ívmásodperc 27 milliomod része, ami legjobban úgy érzékeltethető, hogy ekkora szög alatt látszana egy emberi hajszál vastagsága 800 kilométer távolságból.

A csoport 700, különböző tömegű és felszíni hőmérsékletű halmaztag pozícióját, ezen keresztül pedig az elmozdulását és a sebességét határozta meg. Meglepetésükre azt találták, hogy a sebességek függetlenek a csillagok tömegétől, még a halmaz körülbelül egymillió évvel ezelőtti születésekor fennálló nyugtalan állapotokat tükrözik, azaz a halmazbeli mozgásviszonyok még eléggé rendezetlenek, ellentétben azzal, ami a csillagkeletkezési elméletek alapján várható lenne.

A keletkezésükre vonatkozó elképzelések szerint a csillagok óriási gáz- és porfelhők kollapszusainak eredményeként csoportokban jönnek létre. Az elméletek szerint az NGC 3603 halmazhoz hasonló nagytömegű objektumok esetében ez a folyamat viszonylag gyorsan lezajlik, a visszamaradt anyagot pedig a megszülető forró csillagok erős csillagszele kisöpri a területről.

A kialakuló csillaghalmaz gravitációja néha nem elegendő ahhoz, hogy a tagokat tartósan együtt tartsa, ezek a csillagok fokozatosan eltávolodnak a születési helyüktől. A nagy tömegű halmazok tagjai azonban a gömbhalmazokhoz hasonlóan sokáig együtt maradnak. Wolfgang Brandner (MPIA) szerint az, hogy nagy tömegű, fiatal csillaghalmaz esetében először sikerült meghatározni nagyszámú halmaztag pontos mozgását, kulcsszerepet játszthat a csillaghalmazok kialakulásával és azt közvetlenül követő fejlődési fázisukkal kapcsolatos kérdések tisztázásában.

Az eredményeket részletező szakcikk az Astrophysical Journal c. folyóiratban jelent meg.