Index Vakbarát Hírportál

Az első teljes képet mutatta be a NASA a Napról

2011. február 7., hétfő 09:41

Első alkalommal figyelheti meg az emberiség az egész Napot a NASA jóvoltából.

Az amerikai űrkutatási hivatal mindezt sztereó műholdjai révén tette lehetővé, miután a Nap megfigyelését végző szateliteknek sikerült befogniuk a teljes Napot. A 2006-ban felbocsátott ikerszondák mostanra érték egymással szembe a Nap két oldalán - jelentette be vasárnap a NASA.

A 360 fokos panoráma a Nap teljes felületét mutatja be, és hozzájárul ahhoz, hogy a szakemberek jobban meg tudják jósolni az űrbéli időjárást, amely alkalmanként zavarhatja a légi közlekedést, az elektromos hálózatot, a kommunikációt és a műholdak navigációját.

Az ikerszondák egyike a Nap előtt, míg a másik az égitest mögött halad pályáján. Megfigyeléseiket az SDO (Solar Dynamics Observatory) műholdja egészíti ki, így a három szerkezet révén a jövőben állandó panorámakép áll rendelkezésre a csillagról.

A Nap igazán összetett égitest, amely több vonatkozásban is befolyásolja életünket - mondta Richard Harrison, a Stereo- és SDO-program egyik vezető kutatója. Utalt a napszélre és a napviharokra, utóbbi kapcsán emlékeztetett arra, hogy ezek ereje és gyakorisága a Nap aktivitási ciklusának függvényében változik. Jelenleg a csillag aktivitása éppen növekszik.

Rovatok