Míg az első Holdra szállással kapcsolatos összeesküvés-elméletek általában akörül forognak, hogy az egész meg sem történt, csak megrendezték (felmérések szerint az amerikaiaknak csak 89 százaléka hisz abban, hogy valóban járt ember a Holdon), Gagarin űrutazását a legvadabb teóriák sem igazán kérdőjelezik meg.
A legendák a hamisított űrutazás helyett inkább azt a témát feszegetik, hogy Gagarin előtt is jártak már emberek az űrben, csak nem sikerül őket élve, vagy legalábbis a világ közvéleménye előtt vállalható állapotban hazahozni. Az Elveszett kozmonauták gyűjtőnév alatt futó elméletek roppant népszerűek a neten, most a lostcosmonauts.com archívumából szemezgetünk.
A leghíresebb, állítólagos űrhajós Vlagyimir Iljusin, a híres IL repülőgépek tervezőjének, Szergej Iljusinnak a fia, a korabeli Szuhoj vadászrepülők fő tesztpilótája volt, aki a propaganda szempontjából jobb jelölt is lett volna az űrhajózás hősének posztjára, mint az ismeretlen Gagarin (igaz, hivatalosan sosem vett részt az űrprogramban).
A teória szerint Iljusin útja egy héttel Gagariné előtt történt, de a landolás nem ment zökkenőmentesen, és végül kínai területen ért földet a leszállóegység (más elméletek szerint a pilóta is súlyos sérüléseket, illetve agyvérzést szenvedett eközben). A kínaiak és a szovjetek között elég feszült volt a viszony akkoriban, így a szovjet pilótát elfogták, és több hónapos diplomáciai huzavona árán térhetett csak haza. Ez a hivatalos propaganda számára elfogadhatatlan lett volna, így az egész Iljusin-ügyet eltussolták – a pilóta a hivatalos verzió szerint egy autóbalesetben szerzett sérülését heverte ki egy kínai klinikán ezekben a hónapokban, ahol tradicionális kínai gyógymódokkal kezelték. Maga Iljusin soha nem nyilatkozott a témában, és mivel 2010-ben meghalt, már nem is fog.
Valentin Bondarenko viszont hivatalosan is szerepelt az űrprogramban, igaz, ez csak 1986-ban derült ki, amikor az Izvesztyia című lap részleteket közölt az űrprogram dokumentációjából törölt anyagokból. Bondarenkót ezekből annyira törölték, hogy a létezésének összes nyoma a cenzúra áldozatául esett, így a haláláé is, ami a hivatalos verzió szerint 1961 márciusában történt, amikor kigyulladt a Vosztok teszteken használt kabinja. A nagy nyomású, oxigénnel mesterségesen feldúsított levegőben a tesztpilóta azonnal meghalt a tűzvészben. Az összeesküvés-elméletek szerint ez csak a fedősztori, amit a balul sikerült űrutazás elhallgatásához talált ki a KGB.
Több Elveszett kozmonauta-történek forrása Torre Bert, egy volt második világháborús bunker Torinó közelében, ahol a hatvanas években egy olasz rádióamatőr testvérpár, Achille és Giovanni Judica-Cordiglia hallgatta le a szovjet és amerikai űrkísérletek rádióadásait, saját készítésű, hatalmas antennákkal (egyébként többször megvádolták őket azzal, hogy egyszerű csalók).
Az olaszoktól származik a Szputnyik-7 teóriája, ami a hivatalos verzió szerint egy Vénusz-kutató műhold volt 1961 februárjában, ami nem sokkal a fellövés után felrobbant – a Torre Bertben rögzített rádióadásban viszont emberi beszéd hallatszik a műholdról (már ha nem hamisítvány az egész). Hasonló adást vettek két hét múlva, február végén is, segítségkéréssel, és egyre halkuló SOS szignállal.
Rádióamatőrök egyébként több orosz nyelvű adást is fogtak 1960-61-ben, amelyeknél minden jel arra mutatott, hogy egy űrjárműről érkezik – és ez valóban így is volt. A Vosztok-1 fellövése előtt ugyanis több kísérletet is végeztek az űrhajó prototípusaival, amelyekben ember helyett bábuk voltak, és előre felvett rádióüzeneteket sugároztak le a földi irányítóközpontba; így tesztelték a rádiós kommunikációt.
A legrégebbre visszanyúló elmélet szerint már Gagarin előtt fél évvel járt ember az űrben, méghozzá Pjotr Dolgov, a szovjet légierő ezredese, 1960 őszén. A hivatalos verzió szerint Dolgovot egy nagy magasságból végrehajtott ejtőernyős ugrás során érte baleset. Az űrhajósok szkafandereit egyébként valóban tesztelték ilyen körülmények között. Az összeesküvés-elmélet szerint Dolgov valójában egy kísérleti űrutazáson vett részt, és minden rendben is ment, egészen a leszállásig, amikor a fékezőrakéták felmondták a szolgálatot.
Hasonló balesetről számolnak be Gennagyij Zadovszkijjal kapcsolatban is, akinél egyszerűen nem sikerült elindítani a visszatérő manővert, az űrhajósnak pedig elfogyott az oxigéntartaléka. Ennek a teóriának az eredete egy 1962-es NASA-sajtótájékoztató lehet, ahol bejelentették, hogy az amerikai űrhivatal 1960 óta követ egy Föld körüli pályán mozgó szovjet űrjárművet, ami a szovjetek szerint a Vosztok egyik korai, ember nélküli prototípusa volt, aminek elromlott meghajtórendszere, és nem tudták lehozni az orbitális pályáról.
A Szovjetunió széthullásával, a kilencvenes évek elején rengeteg addig titkos dokumentum került napvilágra, de a Gagarin előtti, eltussolt űrutazásokra azóta sem sikerült bizonyítékot találni. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a CIA a hidegháborúban mit meg nem adott volna egy olyan bizonyítékért, amivel az űrversenyben elszenvedett második óriási vereségüket (az első a Szputnyik fellövése volt) el tudták volna hitelteleníteni, nagy biztonsággal kijelenthetjük, hogy az összesküvés-elméletek szórakoztatóak ugyan, de annyira kell őket komolyan venni, mint egy scifi-kalandfilmet.