Index Vakbarát Hírportál

Három év után aktivizálódni kezdett a Nap

2011. április 18., hétfő 17:32

Három évi szendergés után ébredezni kezd a Nap, s felületén megjelentek az első foltok. "Három hosszú év után végre valami történést észlelünk" - hangsúlyozta közleményében Richard Fisher, az Amerikai Űrkutatási Hivatal napfizikai részlegének vezetője. A napfoltokat, amelyek a környezetüknél néhány száz fokkal hidegebbek, sötétebb területként észleli az emberi szem központi csillagunk fotoszférájában (a felszínének 400 kilométeres rétegében).

Három évvel ezelőtt, 2008-ban a Nap az elmúlt majd száz év legpasszívabb állapotába süllyedt. Szinte az összes napfolt eltűnt, a napviharok alábbhagytak és központi csillagunk hátborzongatóan nyugodttá vált - olvasható a Space.com csillagászati hírportálon.

A csendesebb időszakok teljesen normálisak Napunk életében, amelynek aktivitása 11,2 éves periódusokat mutat - ennyi idő telik el két napfoltminimum között. A legutóbbi napfoltminimum a szokásosnál tovább tartott, s némely kutató azt is felvetette, hogy vége szakad-e ennek valamikor.

A Nap ébredezése azonban meglehetősen lassú. "Olyan, mintha lassú tűzön szeretnénk egy fazéknyi vizet felforralni" - jegyezte meg Ron Turner űridőjárás-elemző. Mint a szakértő rámutat, a XVIII. század közepe óta, amióta az asztronómusok megfigyelik a napfolttevékenységet, mindössze négy olyan alkalom volt, amikor a Nap lassabban ébredezett volna - az első 1755-ben, majd három a XIX. század elején, az úgynevezett Dalton-napfoltminimum alatt. A tudósok becslése szerint a Nap aktivitása 2013-ban éri el maximumát.

Rovatok