David Blewett, a Johns Hopkins Egyetem alkalmazott fizikai laboratóriumának munkatársa szerint a Merkúr üregeinek felfedezése nagy meglepetés volt a kutatók számára. A bolygóra eddig úgy gondoltunk, mint amin a becsapódási kráterek keletkezését leszámítva nem sok dolog történik. De az üregek fiatalabbnak tűnnek, mint azok a kráterek, melyekben megtalálták őket, ez pedig azt jelenti, hogy a Merkúr felszíne más módon is fejlődik.

A Mars Reconnaissance Orbiter (MRO) hasonló horpadásokat fedezett fel a Mars déli pólusánál lévő szén-dioxid jégben, azonban a Merkúron ezeket a kőzetben találták. A belsejük és a szélük gyakran fényes, Blewett szerint ehhez hasonlóval még sosem találkoztak sziklás bolygófelszínen.

A Merkúron lényegében nincs atmoszféra, ennek hiányában pedig nem fúj a szél és nem esik az eső. Az üregeket tehát biztosan nem a szél vagy az eső vájta ki, más erők hozták létre őket. Mivel a Merkúr a Naphoz legközelebbi bolygó, hatalmas forróságnak és extrém űridőjárásnak van kitéve, ami minden bizonnyal szerepet játszik az üregek kialakulásában.

Az első vizsgálatok alapján a megfejtés kulcsa az lehet, hogy az üregek döntő része a Merkúr krátereinek közepén lévő kiemelkedések körül helyezkedik el. A központi csúcsok és a kráterben található úgynevezett becsapódási gyűrűk ugyanis a krátert létrehozó ütközés során a mélyből a felszínre kerülő anyagokból állnak, amelyek a felszínre kerülés után instabilak lehetnek.

Bizonyos anyagok, például azok, amelyek ként és más illékony összevetőket tartalmaznak, könnyedén elpárolognak az extrém hőterhelés, a napszél és a mikrometeoritok becsapódásának hatására. A kén elpárolgásával a kőzet meggyengül, szerkezete szivacsossá válik, ezután pedig könnyedén mállani és erodálódni kezd, hasonló mélyedéseket eredményezve.

A Messenger adatai alapján a Merkúr nem várt módon gazdag kénben, ami arra késztetheti a kutatókat, hogy újragondolják a Merkúr kialakulásának és fejlődésének folyamatát. Az egyik népszerű modell szerint a Naprendszer történetének egy nagyon korai szakaszában, amikor a nagy bolygócsírák végleg összeálltak, egy kolosszális becsapódás leszakította a Merkúr külső kőzetes rétegét.

Egy másik nézet szerint a fiatal, forró Nap eléggé felmelegítette a felszínt ahhoz, hogy leperzselje róla a külső rétegeket. Mindkét esetben elmondható azonban, hogy az alacsony forráspontú illékony elemeknek, mint a kén és a kálium, teljesen el kellett volna tűnniük a Merkúrról. Azonban ezek az anyagok még mindig jelen vannak. A régi modellekbe tehát nem illeszthetők be az új adatok, ezért más hipotézisek után kell nézniük a kutatóknak. Annak megértése pedig, hogy a Merkúr hogyan keletkezett, nagy jelentőséggel bír a többi bolygó kialakulása szempontjából is.