Chilében megalkották a világ legnagyobb virtuális optikai teleszkópját négy kisebb teleszkóp összekapcsolásával, a melyek így egy műszerként működhetnek. Az így létrejött Very Large Telescope (VLT), azaz Nagyon Nagy Teleszkóp virtuális tükrének átmérője 130 méter. A Paranal Obszervatóriumban 2011 márciusában már megpróbálták egyesíteni a teleszkópokat, ám akkor a kísérlet nem sikerült. A múlt hét végi siker viszont egy újfajta csillagászat kezdete.
Chile határán számos teleszkópot működtet az Európai Déli Obszervatórium (ESO) nevű, müncheni központú nemzetközi szervezet, amelynek tizenöt ország a tagja (Magyarország nem tartozik közéjük). A szervezet a Föld déli féltekéjén telepít csillagvizsgálókat, hogy az európai csillagászok a déli égboltot is kutathassák. A VLT az Atacama-sivatagban, a 2635 méteres tengerszint feletti magasságon felállított teleszkópok virtuális összekapcsolásával jött létre, a teleszkópokat összekötő módszert interferometriának hívják. A VTL segítségével a csillagászok minden eddiginél részletesebb képet fognak kapni a világegyetemről – a hatalmas virtuális tükör nagy mértékben növeli a teleszkóp térbeli felbontását és a nagyítási képességét.
A négy egység együtt egy 130 méter átmérőjű virtuális tükröt alkot. Frederic Gonte, az összekapcsolási művelet irányítója az eseményt mérföldkőnek nevezte a világegyetem ismeretlen részeinek kutatásában. „Ez egy nagyon fontos lépés: mostantól minden megváltozik a csillagászatban, és olyan dolgokat figyelhetünk meg, amelyeket eddig nem láthattunk” – mondta a BBC News-nak.
A VLT egységeinek összekötéséhez a csillagászokból és mérnökökből álló nemzetközi csapat egy Pionier nevű eszközt használt, amelynek az a lényege, hogy a teleszkópokban található tükrök sorozatát egyetlen optikai mikrocsippel helyettesíti. A 2011-es első kísérlet erre kudarcot vallott, mert az légköri feltételek és a rendszer rezgései tönkretették a bejövő adatokat. Az akkori próbálkozás ezért összesen fél órán át tartott. A mostani alkalommal viszont tökéletesen működtek a műszerek, és már a teszt alatt is több órás megfigyelést tudtak folytatni, különböző körülmények között is. A rendszer elindulásától kezdve pedig minden csillagász használhatja a hatalmas teleszkópot.
Az optikai teleszkópok fő alkotóeleme a tükör – a csillagászok valójában a megfigyelt csillagok, nebulák vagy galaxisok fényének a tükröződését vizsgálják egy-egy tükörrel. Itt lép be a folyamatba az interferométer: a teleszkópok az űrbéli jelenségek képeit egy földalatti csatornába tükrözik, ahol a műszerek úgy egyesítik őket, hogy korrigálják azt az időbeli elcsúszást, amely egyébként elkerülhetetlen egynél több teleszkóp használatánál. Az elcsúszás kiiktatásával a tükrözött fényeket egyetlen sugárban egyesítik, így a csillagászok olyan éles és mély képet kapnak, mintha az egy gigantikus tükrű, sokkal jobb nagyítóképességű teleszkópból származna. A felbontás így az eddigiek hússzorosára növekedett.
A VLTI-t, vagyis a VLT Interferométert 2002 óta használják csillagvizsgálók összekapcsolására, eddig azonban legfeljebb három, vagy csak apróbb kiegészítő teleszkópokat egyesítettek vele. Bár a 130 méter átmérőjű tükör sem újdonság, hiszen azt már elérték a Paranal komplexum két, egymástól legtávolabbi teleszkópjának virtuális összekötésével, a négy távcső egyesítése mégis hatalmas lépés. Míg két teleszkóppal csupán az egyes csillagok átmérőjét, vagy a kettős csillagok közötti távolságot lehet vizsgálni, addig négy teleszkóppal akár hármas csillagredszereket és protoplanetáris koronggal körülvett fiatal csillagokat is részletesen meg lehet figyelni.