Index Vakbarát Hírportál

Tovább keresik a marsi életet

2012. április 16., hétfő 13:15

A NASA pénteken jelentette be, hogy folytatja a Mars-járókhoz kötődő programját. „Az élet jeleinek keresése továbbra is a fő cél, és fontos minden, ami illeszkedik ehhez” – mondta el Doug McCuistion, a NASA marsi részlegének vezetője. Az elmúlt hónapokban bizonytalan volt a missziók sorsa, mert az űrügynökség  Mars-programjának költségvetését a korábbiakhoz képest jóval lecsökkentette az amerikai kormány. Válaszul a NASA kihúzta a tervek közül az európaiak által vezetett missziókat és újragondolja robotprogramokat is.

Az újratervezés részeként a NASA felállított egy bizottságot, a Mars-program Tervezési Csoportot, melyet az űrtechnológiai mérnök, Orlando Figueroa vezet. A csoport felméri a lehetséges jövőbeni Mars-missziókat, és segít majd kialakítani az ügynökség hosszútávú terveit. Egyben arra kérték a világ tudósait, hogy küldjék be ötleteiket arról, hogyan lehetne felfedezni a Marsot – természetesen korlátozott költségvetésből. Augusztusban részletesen is ismertetik majd a legjobb pályázatokat.

2018-ra készülnek

Azután, hogy a NASA visszalépett a két Európa-vezette missziótól, amelyek célja egy keringő szonda (2016) és egy fúróval rendelkező Mars-járó (2018) bolygóhoz juttatása, inkább saját 2018-2020-as programjaikon dolgoznak. Ezekre 5-700 millió dollárt költhetnek, ami jóval kevesebb, mint az eddigi költségvetés. A jelenleg a Marshoz közelítő Curiosity például 2,5 milliárd dollárból gazdálkodik.

A NASA vezetői egyelőre nem fednek fel sokat a 2018/2020-as programokból, mivel a Mars-járók és a szondák még csak most készülnek. A tervek szerint olyan űrjárművet építenének, ami képes lenne mintát visszahozni a Marsról. Korábban Obama arról beszélt, hogy 2030 környékén már embert küldenének a bolygóra, vagy a körülötte lévő űrbe, így valószínűleg ez is szerepel a hosszabb távú tervek között.

Rovatok