Látványos, és most már valóban utolsó felvonásához érkezett az NASA űrsiklóinak története: magyar idő szerint kedd délután egy speciális Boeing 747-es a hátán szállította a Discoveryt a Washingtoni Smithsonian múzeumba.
A tavaly nyáron levezényelt utolsó űrsikló-küldetés utolsó fázisának befejező lépéseit kísérhetik figyelemmel az űrkutatás iránt érdeklődők. Az elmúlt napokban a floridai Kennedy űrközpont munkatársai egy speciális daru segítségével azon dolgoztak, hogy a Discovery űrsiklót a különlegesen kiképzett Jumbo hátára illesszék, hogy az magyar idő szerint kedden délután egy órakor megkezdhesse utolsó útját az amerikai fővárosban található múzeum felé. Ez a terveknek megfelelően meg is történt.
Nemcsak az eddigi munkálatok és a felszállás volt nyilvános, de a gép és különleges rakománya plusz egy kört is tett Washington légterében, hogy minél többen láthassák a nem mindennapi mutatványt, ami – legalábbis a NASA emberes űrrepüléseinek pillanatnyi helyzetében mindenképp – a maga nemében akár az utolsó is lehet (az eseményt a NASA folyamatosan közvetítette).
Maga az eljárás nem új keletű, az űrsiklókat korábban is így szállították el azokról a leszállóhelyekről, ahonnan a közúti szállítás túl bonyolult, vagy akár lehetetlen lett volna. A két különlegesen kiképzett 747-es a három rögzítőbakon túl leginkább abban tér el a hétköznapi utasforgalomban résztvevő társaitól, hogy szinte minden belső berendezést eltávolítottak belőlük. Ezek egy részét egy olyan energiafenntartó megoldás vette át, ami folyamatosan áram alatt tudja tartani az űrből visszatért, és nem egyszer fontos kísérletek eredményeit tároló sikló rendszereit.
Az átlagosan 105 tonnás űrhajókat egy Mate/Demate Device (Felhelyező és Eltávolító Eszköz, MDD) nevű darukonstrukció teszi a helyére. A folyamat a lenti videón felgyorsítva látható, és a végletekig leegyszerűsítve a következő lépésekből áll: az űrsikló felemelése, a repülő pozícióba állítása, végül az űrhajó leeresztése és rögzítése. Természetesen a tömeg, a hatalmas méretek, és persze a felbecsülhetetlen technikai és tudományos érték alaposan megnehezíti a 3 napos folyamatot (még akkor is, ha a munkásokat olyan feliratok segítik, mint a bakokon olvasható "ide kerül az űrsikló – a fekete felével lefelé"). Az űrsikló felkészítése például nemcsak a hajtóműveket védő óriáskupak felhelyezéséből állt, az egyik legveszélyesebb feladat a tartályokban maradt gyúlékony hajtóanyag lefejtése volt az áram alatt lévő gépből.
A Nasa összesen 3 MDD-t épített. Az elsőt a kaliforniai Edwards légibázison, a másodikat (ezzel pakolják fel most a Discoveryt) a floridai Kennedy űrközpontban, a harmadikat pedig a légierő Vanderberg-bázisán, szintén Kaliforniában. Abban az esetben, ha az űrsiklók nem ezen három hely valamelyikén landoltak, nagy teherbírású mobildarukkal oldották meg a feladatot, ez azonban jóval nagyobb kihívás elé állította a munkásokat.
Talán nem nyilvánvaló, de az űrsiklók hétköznapi értelemben vett hajtómű hiányában képtelenek arra, hogy a Föld két pontja között közlekedjenek, sőt a landolásnál is vitorlázórepülésben közelítették meg a leszállópályát. A gép aerodinamikai képességeit jól jellemzi a pilóták által adott becenév, a nem túl hízelgő „repülő tégla”. Az űrsiklók első, 1977-es megközelítési és landolási tesztjénél is egy hasonló Boieng 747-es hátáról eresztették el az Enterprise-t.
A most végső helyére szállított Discovery az űrsiklóflotta talán legismertebb tagja, legalábbis azok közül, amik megérték a nyugdíjazást. Segítségével állították pályára 1990-ben Hubble-űrteleszkópot, később pedig annak nagyjavításaiban kétszer is fontos szerepet vállalt. A sikló kétszer is megkapta a lehetőséget, hogy visszaállítsa a NASA emberes küldetéseibe vetett hitet: 1988-ban a Challenger, 2005-ben pedig a Columbia tragédiája után is a Discovery indította újra az amerikai űrrepülést. Szintén ezen az űrhajón utazott John Glenn, a legidősebb asztronauta, aki az 1998-as STS-95-ös küldetés idején 77 éves volt.
Magyar szempontból külön érdekes, hogy a végső küldetéséről 2011. március 9-én visszatért Discoveryt a Smithsonian múzeum Udvar-Hazy Központjában állítják majd ki. Steven F. Udvar-Hazy (Udvarházy Ferenc István) magyar származású üzletember 66 millió dolláros adománnyal járult hozzá, hogy a Smithsonian új, a Nemzeti Légügyi és Űrkutatási Múzeum részeként létrejövő létesítményt építhessen. Ez lett a washingtoni Dulles repülőtér mellett felépített, a főleg repülők lízingeléséből meggazdagodott, a Forbes 2010-es listáján a világ 363. leggazdagabb ember nevét viselő központ, ahol csütörtöktől a Discovery is megtekinthető.