A Mars One nevű holland cég Big Brothert csinálna a Mars-misszióból. Terveik szerint az egész egy galaktikus valóságshow lenne, mindenki követhetné a leendő utazók életét egész nap, kiképzésüktől kezdve. A megvalósításhoz pénz egyelőre nincs, terv is csak nagy vonalakban. A pszichológusok szerint hatalmas problémákkal kell majd szembenézniük a leendő kolónia tagjainak, a megvalósítás erősen kétséges. Még az is kiderülhet, hogy egy óriási médiahekk az egész.
A holland Mars One nagyravágyó tervei szerint 2013-ban kezdik el kiválogatni az űrhajósokat a Mars benépesítésére, és tartalékokkal együtt negyven embert képeznek ki a nem mindennapi feladatra. A vállalkozás honlapján olvasható, nem túl bőbeszédű válaszok szerint a cég azért választotta a naprendszer negyedik bolygóját úticélnak, mert „a Föld után ez a leginkább lakható bolygó a Naprendszerben. Van rajta víz és nem túl hideg, se nem túl meleg. Van atmoszférája, még ha vékony is”.
Bár pénz még egyáltalán nincs a küldetésre, 2016-ban egy kommunikációs műholdat és 2500 kilogramm ételt küldenének a Marsra, amit 2018-ban egy Mars-járó követne, aminek az lenne a feladata, hogy megkeresse a leendő kolóniának a legjobb helyet. A projekt honlapja szerint 2020-ban érnének oda az első, életre alkalmas lakókabinok, még egy Mars-járó és még több felszerelés. A járművek készítenék elő a telephelyeket az ember érkezésére.
A Mars One tervei szerint a kiválasztottak 2022 szeptember 14-én indulnak a Földről – a cég szerint azért tudnak már most pontos dátumot mondani, mert ez a legjobb időpont a két bolygó távolsága szempontjából. Elvileg ekkor az előre elküldött gépeknek köszönhetően már működne a marsi telephely.
A cég nemcsak az emberiség nagy kalandját, de egy új valóságshow-t is ígér: azt, hogy az egész utazás követhető lesz majd. A kiválasztottak hét hónappal az indulás után, 2023 áprilisában landolnának a bolygón, ezután kétévente érkeznek majd további űrhajósok a kolóniára, 2033-ra pedig a tervek szerint már húszan élnek majd a vörös bolygón – és mindannyiuk életét kamerák kísérik majd.
Az ígéretesen hangzó vállalkozást a sajtó felkapta, de rögtön megjelentek a gyanakvó hangok is. Az egész projekt túl szép, hogy igaz legyen, túl sok a fontos nyitott kérdés, megoldandó probléma. Nem zárható ki, hogy hamarosan kiderül, a Mars One csak reklámfogás, esetleg egy ügyes médiahekk (pár hónapja éppen Hollandiából érkezett egy világot bejárt hoax, az állítólagos repülő ember).
Az első problémák között merülnek fel például a projekt pszichológiai vonatkozásai. A Mars One honlapja szerint megvizsgálták ezt, de semmilyen információ nem elérhető a leendő Mars-utazóknál fellépő pszichológiai folyamatokról.
Dúll Andrea környezetpszichológus szerint az űrutazás olyan extrém helyzet, hatalmas megterhelést jelent. „Az űrhajósok általában makkegészségesek, jól kiképzettek, és tudják, hogy vissza fognak térni. Utóbbi igen fontos momentum: a kilátás, hogy az extrém helyzetnek egyszer vége lesz. És még így is – általában leginkább hat hét után – erős krízisen mennek át, aminek fő oka az, hogy nem észlelik sem színben, sem formában vagy szagokban a földi életkörülmények között tapasztalt változatosságot” – mondta el kérdésünkre a kutató.
A környzetpszichológus úgy véli, hasonló pszichikai megterhelést bármilyen monoton helyzet előidézhet, enyhébb formájában akár egy hosszú vonatút is. Voltak megfigyelések antarktiszi expedíciókon, katonai kiképzéseken, tengeralattjárókon, Himalája-expedíción – mindegyik extrém szituáció csak egy speciális változata annak az alaphelyzetnek, hogy rettenetes nagy a megvonás az ingerektől, monoton a környezet, nincsenek alternatívák. Ezeknek a kísérleteknek az volt a tanulságuk, hogy evolúciósan valamiért fontos nekünk a földi változatosság.
Laboratóriumban azt is kipróbálták, mi történik egy különösen extrém érzékelési megvonási helyzetben: az alanyt sötétkamrába, folyadékba helyezték, minden érzékszervét elzárták. Ebben a helyzetben már néhány óra után komoly tünetek jelentkeznek, például az időérzék vagy a testséma torzulása. „Ha hosszabb ideig idegen és monoton környezetben él valaki, akár az is elképzelhető, hogy képzelgései, hallucinációi lesznek – ami az adott környezetben a védekezés egyik formája” – fogalmazott Dúll.
A Mars One résztvevőinek a fentiekhez hasonló tünetekkel kellene szembenézniük, azzal a különbséggel, hogy még abba sem tudnának belekapaszkodni, hogy egyszer visszatérnek. „Speciális ruházatba beszorítva, élnének idegen és extrém környezetben, légkörben, gravitációban, igen korlátozott ingerek között küzdenének nap mint nap a túlélésért, életük végéig – egy ilyen vállalkozásnak hihetetlen nagy pszichológiai ára lenne” – mondta a környezetpszichológus.
A vállalkozás honlapja leírja, hogy a küldetés előkészítéséhez valahol a Földön kiépítenek majd egy Marsot szimuláló bázist, és természetesen innen is közvetítenek majd a nap 24 órájában. A megoldás nem új, az Európai Űrügynökség MARS500 néven korábban már lefuttatott egy ilyen kísérletet, amelynek célja pontosan az űrhajósokat érő pszichológiai megterhelés feltérképezése volt (persze, ebből nem készült valóságshow).
Az egyéb potenciális egészségügyi problémákkal, mint a tartós súlytalanság okozta izomsorvadás és csontritkulás, vagy az űrhajót érő kozmikus háttérsugárzás következményei, ebben a kísérletben nem foglalkoztak. A szimuláció hosszát úgy határozták meg, hogy a közeljövőben elérhető technológia mellett elképzelhető legrövidebb Mars-utazásnak feleljen meg. Ez 250 nap odaút, három hét keringés a bolygó körül űrsétákkal és felszíni kiszállásokkal, aztán 250 nap hazaút.
Az űrhajósok a virtuális utazást egy 72 négyzetméteres konténerben összezárva vészelték át. A csapat tagjai végig tudták, hogy hazatérnek, tisztában voltak vele, hogy a Földön vannak, berendezésük inkább hasonlított egy legénylakásra, mint egy űrhajó jóval ingerszegényebb környezetére, mégis megfigyelték náluk az úgynevezett „háromnegyed éves szindrómát”, amit egyéb kísérletekben, és Antarktisz-expedíciók tagjainál is kimutattak: ekkor tetőzik a honvágy – ez a Mars-utazóknál éppen a hazaút elejére esett.
Az ilyen szimulációk, bármilyen alaposak is, persze nem adnak választ arra, hogy a fent említett pszichológiai ár mekkora – ha komolyan vesszük a küldetést, fel kell vetni azt a kérdést is, hogy az űrhajósok nem esnek-e majd egymásnak egy idő után – ahogy az történt jó néhány, a témát feldolgozó filmben és sorozatban.
Kérdéses az is, egyáltalán mit kezdenek majd magukkal azok az űrhajósok, akiknek be kell érniük a Mars nyújtotta lehetőségekkel, hiszen a jelenlegi tervek szerint a küldetésben nincs retúrjegy, a kiválasztottak nem térhetnek majd vissza a Földre.
A Mars One szerint lefoglalja őket a kutatás és az építkezés. Állítólag, miután előállítják saját építőelemeiket, bővíthetnék a lakásukat. Ezenkívül az életet kutatnák a vörös bolygón. Ennél bővebben nem fejtik ki az űrkaland kitalálói a kérdést. Annyit lehet még tudni, hogy vinnének magukkal egy üvegházat, de hogy a termelés pontosan hogyan folyna, azt már homály fedi. Szintén nem ismert, hogyan működne a műanyagelőállító-gép, amivel új tárgyakat hozhatnának létre.
Dr. Sik András Mars-kutató szerint a Mars One által a tervek szerint előzetesen odaszállított 2500 kiló élelmiszerben a folyékony víz valószínűleg nincs benne. Ez azért érdekes, mert a világűrben fogyasztandó ételek gyakran liofilizálással (fagyasztva szárítással) készülnek, és a víz hozzáadása után fogyaszthatók. „Ezt is figyelembe véve a 2500 kilogramm becslésem szerint 1-2 évig lehet elég 4 űrhajós számára – de persze csak akkor, ha nem rendeznek majd lucullusi lakomákat a vörös bolygón" – véli Sik András.
A telepeseknek meg kell majd oldaniuk a szemét problémáját is. Az eddigi tapasztalatok alapján az emberes küldetésekben a hétköznapi életünkben megszokottnál sokkal kevesebb háztartási jellegű hulladék keletkezik, mivel a felszerelés legtöbb eleme részben vagy teljesen újrahasznosítható. Sik szerint szerint a Marson keletkező szervetlen hulladék valamilyen zárt, de nem fűtött tartályban tárolható, így gyakorlatilag megfagy majd.
A szerves hulladékot pedig komposzttá alakíthatják, és felhasználhatják az üvegházban. Ez javíthatja a növénytermelés esélyeit, amivel nem lesz könnyű dolguk a kolonizálóknak, mivel a nagyobb Nap-távolság miatt a földinél kisebb energiájú besugárzási viszonyok vannak. A missziónak nagy hangsúlyt kell fektetnie az erre alkalmas növényfajták kiválasztása, illetve földi próbatermesztése – ezekről azonban egyelőre egy szó sem esett a Mars One megnyilvánulásaiban.
Sik András kizártnak tartja, hogy az energiatermelés csak napelemekre támaszkodjon majd, egyrészt mert a légkörből ülepedő por folyamatosan rontja azok hatékonyságát, így felületük rendszeres takarítására lesz szükség, másrészt pedig a néhány évente bekövetkező porviharok miatt akár hónapokig tartó sötétségbe borulhatnak az érintett marsi tájak.
A szakértő szerint szükség lesz RTG-berendezésekre (radioizotópos termoelektromos generátor), amikhez hasonló a 2012 augusztusában megérkező Mars Science Laboratory leszállóegység energia-ellátásáról is gondoskodik majd, akár 14 földi éven át.
A szakértők közül többen akkor mondtak nemet a küldetésre, amikor rájöttek, hogy nem foglalkoztak a háttérsugárzás kérdésével. A Mars felszínén a háttérsugárzás körülbelül százszorosa a földi értéknek, mivel a Naprendszer negyedik bolygójának nincs sem globális mágneses tére, sem ózonrétegge (ezek a Föld esetében jelentős mértékben csökkentik a felszínre jutó háttérsugárzás erősségét). „Éppen ezért az expedíció egyik legkomolyabb műszaki kihívását mindenképpen a megfelelő sugárzásvédelem jelenti majd, egyrészt a lakómodulok belsejében, másrészt pedig a felszíni munkavégzés során használt szkafanderekben” – véli a magyar Mars-kutató.
A Mars One csapata honlapjuk szerint 2011 eleje óta dolgozik a terveken. Mivel pénzük nincs, próbálnak minél több híres embert maguk köré gyűjteni, egyet már sikerült is, az 1999-ben fizikai Nobel-díjjal kitüntetett dr. Gerard 't Hooft támogatja a küldetést. A Mars One állítólag szövetséget kötött több űripari céggel is, a weblapjuk szerint azonban mindez egyelőre annyit jelent, hogy kaptak tőlük érdeklődő emaileket.
Hollandia nem éppen űrnagyhatalom, így nem meglepő, hogy a csapatban űripari szakembereket nem találunk. Viszont támogatja őket Paul Römer, a Big Brother című műfajteremtő valóságshow egyik kitalálója. A Mars One gyakorlatilag erre az egy lapra tesz fel mindent: az űrhajósok minden percét közvetíteni fogják, ha már úgyis össze lesznek zárva, akárcsak az eredeti showban. Azt remélik, ez lesz a világ eddigi legnagyobb médiaeseménye, a szponzorációból és a reklámbevételekből meg majd tellik kiképzésre, rakétára, űrhajóra, bázisra, élelemre, Mars-járóra.
Az sem tiszta, hogy miből gondolják, hogy bárkit is érdekelni fog huzamosabb ideig néhány, szűk kaszniba összezárt ember, akik később vörös síkságon botorkáló emberek lesznek. A készítők feladatokkal dobják majd fel a műsort? Esetleg kiszavazás is lesz? („Jim, mivel a nézők téged választottak, hagyd el a bolygót, három perced van rá.”) Hogyan büntetnek majd bárkit ilyen, amúgy is ingerszegény környezetben? Elzárással?
Ráadásul, aki kiszavazás nélküli űrbéli valóságshow-ra vágyik, bármikor felnézhet a Nemzetközi Űrállomás Ustream-csatornájára, ahol élőben követhetőek az űrhajósok mindennapjai. A csatorna a mindennapokban nem mozgat meg milliókat, e cikk írásakor éppen 158-an követték egy műszer szerelését. Igaz, a kábelek dugdosása biztos nem jelent olyan jó szórakozást, mint néhány szerencsétlen önként vállalt örökös száműzetése.
Az élő közvetítést is nehéz komolyan venni. A cég szerint kommunikációt műholdakkal oldanák meg, de tovább nem részletezik a problémát. A Föld és a Mars egymáshoz viszonyított távolságától függően egy egyirányú üzenet 3-22 percig utazhat, mire célba ér. Nem menne tehát túl olajozottan a játékosok utasítgatása – nem beszélve arról, hogy ha felmerülne valamilyen probléma, a leggyorsabb esetben röpke 7 hónap alatt érne oda egy mentőcsapat, akik talán szintén nem jönnének vissza többet.
Sik András szerint 2020-tól javulhat a helyzet, a Mars-szondák pedig Deep Space Networkön keresztül rengeteg adatot küldenek a földi irányítóközpontba, igaz, mozgóképet még egyáltalán nem továbbítanak.
2010-ben washingtoni és arizonai állami egyetemek professzorai már benyújtottak egy tervet a NASA-hoz, ami nagyon hasonlít arra, amit most a Mars One szeretne megvalósítani. Az amerikai tudósok szerint akár 80 százalékkal is csökkentené az Obama elnök által az 2030-as évekre előrejelzett első, NASA által végrehajtott emberi Mars-expedíció költségeit, ha az űrhajósokat nem hoznák vissza. A terv szerint először két idősebb, 60 év körüli űrhajóssal indulna az expedíció, akik két külön űrhajóban indulnának az útra, majd később újabbak csatlakozhatnának a lassan kiépülő marsi bázishoz.
Erre még nem vagyunk felkészülve – kommentálta az ötletet akkor Ed Mitchell egykori űrhajós, aki az Apollo–14 fedélzetén járt a világűrben. A NASA szóvivőjének reakciója az volt, hogy mindenképpen haza szeretnék hozni a Marsot felfedező űrhajósokat.
A Mars civil kezdeményezésre beindított kolonizálásának ötlete sem új, hasonlóval próbálkozott az amerikai Mars Foundation – utolsó bejegyzésük 2011-es –, és a jóval élőbbnek tűnő Mars Society is. Érdekesség, hogy utóbbi saját számításai szerint egy Mars-misszió nem áll meg 30 milliárd dollár alatt – ez lényegesen több a 6 milliárdnál amivel a Mars One kalkulál.
A NASA pedig jóval megfontoltabban alakította ki a Mars-kutatásra vonatkozó menetrendjét, ezt azonban, pont az egyre alacsonyabb költségvetés miatt már többször módosították. Az emberes expedíciók tervezése különös óvatosságot igényel, mivel egy ilyen küldetés kudarca hosszú időn keresztül fékezheti a stratégia egymást követő lépéseinek megvalósítását.
Sik András szerint, bár az igaz, hogy nincs szükség hatalmas technológiai áttörésre az emberes Mars-utazás megvalósításához, szinte csak elképzelhetetlenül nagy költséggel lenne megvalósítható: a becslések szerint százmilliárd amerikai dollár alatt nem áll meg egy emberes küldetés. Ezeket a számokat a NASA nem emberes űrkutatásért felelős részlegénél, a Jet Propulsion Laboratorynál dolgozó Komjáthy Attila is megerősítette. Szerinte egy emberes küldetés körülbelül százszor annyiba kerülne, mint ugyanaz robotokkal. A jelenleg éppen a Marsra tartó Curiosity pedig eddig is 2.5 milliárd dollárba került, pedig még el sem érte a Marsot.
A Mars One ugyan igen ügyesen bekerült a napi hírekbe, a ködös elképzelések miatt egyelőre nem érdemes nagy összegben fogadni arra, hogy tíz év múlva valóban indul a marsi Big Brother, illetve hogy a vörös égitestre hollandok küldik majd az első telepeseket. Bolygószomszédunk nem adja olyan könnyen magát.