Index Vakbarát Hírportál

Vaklárma volt a földönkívüli rádiójel

2004. szeptember 2., csütörtök 17:43

Megmagyarázhatatlan rádiójeleket fogott egy Puerto Rico-i teleszkóp, melyek - az első híradások szerint - akár egy idegen civilizáció kapcsolatfelvételi kísérletei is lehettek volna. A csillagászok azonban a hír felröppenése után pár órával már cáfolták az bejelentést.

Titokzatos rádiójeleket fogott három alkalommal is a Halak és a Kos csillagkép közül a Puerto Rico-i Arecibóban található teleszkóp, közölte a New Scientist. A misztikus jelsorozat felkeltette a csillagászok figyelmét szerte a világon. A híradás szerint a jeleket egy korábban ismeretlen csillagászati jelenség, de maga a teleszkóp működése is okozhatta, az viszont valószínűtlen, hogy interferencia vagy zaj lenne a forrása.

"Természeti jelenség is lehet" - mondta Jocelyn Bell Burnell, a brit Bath egyetem munkatársa. Ő volt egyébként az első, aki 1967-ben pulzáló rádiójeleket fedezett fel, melyekre akkoriban azt hitték, hogy idegen életformától származnak, de kiderült, hogy a pulzárok létezésére utaló első jelekre bukkantak rá.

Ötvenbillió sáv

A jeleket a SETI@home projekt segítségével találták meg. A földönkívüli intelligencia után kutató intézet (SETI) immár 20 éve keresi idegen civilizációk nyomait. Ehhez többek közt elindították az első világméretű megosztott számítási műveletet, melyben több mint ötmillió felhasználó ajánlotta fel a számítógépe felesleges kapacitását a rádióteleszkópok adatai közötti keresgélésre.

Az arecibói rádióteleszkópot 2003 februárjában irányították a SETI kutatói az égbolt kétszáz meghatározott területére. A mostani, SHGb02+14a kódszámú jeleket az egyik fő frekvencián, 1420 MHz-en fogták, azon, amin az univerzum leggyakoribb eleme, a hidrogén is elnyeli és sugározza az energiát. A kutatók szerint ez az a frekvencia, amin az idegen civilizációk valószínűleg tudatnák jelenlétüket.

A kutatók azonban pár órával a bejelentés után már a BBC-n cáfolták a földönkívüliekkel való kapcsolatfelvételről szóló híradást. "Nincs semmi szokatlan" - mondta a BBC-nek Dan Wertheimer, a SETI@home vezető kutatója. Paul Horowitz, a Harvard egyetem munkatársa, aki idegen életformák utáni kutatásra specializálódott, folytatta: "Valójában semmi sem történt. Nem vizsgáljuk a dolgot a továbbiakban." Wertheimer még hozzátette: "Mivel a Seti@home már ötvenbillió frekvenciasávot analizált, nem meglepő, hogy egy ilyen jel pusztán véletlenségből előfordul."

Rovatok