Hajnali négykor érkeztem Ede kilövésére, azt hittem, ilyenkor még csak néhány takarító, meg a biztonsági személyzet lesz a helyszínen, de már az összes szakember az űrhajó körül dolgozott. Műszereikkel ellenőrizték a szilárd üzemanyagos hajtómű állapotát, megmérték a tolóerőt, átfuttatták a rendszeren az összes biztonsági rutint, és szinte minden rendben találtak. A rakétát megtervező kínai mérnökök is a helyszínen voltak, ha kérdés merült fel a Vidám mulatság 1-gyel kapcsolatban, laptopjaik fölé görnyedve mondták a választ.

A B23/12 hiányt jelez, mondja az egyik szakértő. Ilyen időjárási körülmények között ez normális, nincs semmi probléma, nyugtat a kínai tervező.

A nap lassan felkel a látóhatár szélén, sárgás fénye visszatükröződik a rakéta burkolatán, és átfesti a hűtőfolyadékot vezető csőből ömlő jeges párát. Mostanra már százak gyűltek össze a kordonok mögött, kamerával, távcsövekkel figyelik az űrhajót, meg az eget: csak pár felhő van az égen, ezért hűvös a reggel, csak néhány madár köröz a célterület fölött.

Negyed hét után pár perccel megérkezik az asztronauta, lefüggönyözött mikrobusza a kilövőközpont előtt áll meg. Nagyjából másfél órát tölt az épületben, mire kilép, már ezrek várják a kilövés pillanatát. Utolsó földi sétája közben Ede csókot dob a lányoknak, a stábra kacsint, és hüvelykujját felfele tartva jelzi, hogy minden rendben.

Az asztronauta bejelentkezéséből kiderül, hogy a kabinnyomás és a tolóerő rendben, az irányzék célon maradt. A rakéta a következő másfél hétben eléri a Marsot, hogy annak gravitációs mezejét felhasználva, és saját ionhajtóművét bekapcsolva a harmadik kozmikus sebesség tízszeresére gyorsuljon. Várhatóan még a hónap vége előtt elhagyja az űrhajó a Naprendszert, és a mérnökök bíznak abban, hogy a jármű még 2007-ben képes lesz leszállni az Alfa Centauri egyik bolygójára. Az űrhajós blogján továbbra is beszámol kalandjairól.