Index Vakbarát Hírportál

Az oroszok a Holdra mennek

2007. szeptember 3., hétfő 13:15

Harmincöt éve nem lépett ember a Holdra. Az orosz űrügynökség tervei szerint nemcsak azt pótolják be, amit a hatvanas években elmulasztottak, de rögtön mennek is tovább a Marsra.

Merész tervekről számolt be az orosz űrügynökség az új orosz űrprogram ismertetésekor. A cél 2025-re embert juttatni a Hold felszínére, aztán néhány éven belül állandó holdbázis kiépítése, majd 2035-ben indulhat az első Mars-expedíció. A program nemcsak ambiciózus, de roppant drága is, ami miatt az oroszok egyrészt nemzetközi segítséget keresnek hozzá, másrészt saját űrturista-ügynökséget indítanak, ami reményeik szerint súlyos összegeket hozhat a konyhára (az űrturisták ma is a Szojuz űrhajókkal utaznak, de külső cégek szervezésében).

Agresszív tempó

Az orosz tervek kapcsán sokan máris a hatvanas évek űrversenyének második fordulójáról beszélnek. Akkor 1957-ben az oroszok kezdték a versengést a Szputnyikkal, az első űrjárművel, majd négy év múlva Gagarin űrutazásával. Végül 1969-ben az amerikaiaknak sikerült először embert juttatni a Holdra, amit az oroszok azóta sem csináltak utánuk, és az Apollo-program hat holdraszállása után az amerikaiak sem erőltették tovább.

A NASA hivatalos nyilatkozatai szerint nem tekinti kihívásnak vagy versenynek az oroszok űrprogramját, és nem változtat a saját tervein azok miatt. Miközben Buzz Aldrin, a második ember, aki a Holdra lépett, a Good Morning America tévéműsorban sok szerencsét kívánt a leendő orosz űrhajósoknak, elemzők attól tartanak, hogy az újraéledő orosz űrprogram esetleg egy új űrfegyverkezési verseny kezdete is lehet.

Sokszereplős verseny

Harmincöt évvel az utolsó holdraszállás után néhány hónap alatt hirtelen ismét az űrkutatás figyelmének fókuszába került az emberek Holdra juttatása és ott bázis kiépítése. A hagyományos orosz-amerikai rivalizálás mellett az ázsiai nagyhatalmak az új hódítók: Kína 2012-re tervezi az első automata jármű Holdra juttatását, majd 2020-2025 között a kínai zászlót kitűző első asztronautát; a japán Hold-expedíció első előkészítő műholdja szeptember közepén áll pályára, India 2008-ban indítja az első Hold-szondáját, míg a koreaiak még a műholdak fellövésére alkalmas állomás építésénél tartanak. A NASA és az európai űrügynökség, az ESA eközben már az első Mars-expedíciókat tervezgeti.

Rovatok