Index Vakbarát Hírportál

A Plútó nem bolygó többé

2006. augusztus 24., csütörtök 17:21

Át kell írni a tankönyveket, mostantól ugyanis nem kilenc, hanem csak nyolc bolygó tartozik a Naprendszerbe. A világ csillagászai csütörtöki szavazásukon lefokozták a csillagrendszerünk peremén táncoló Plútót.

A Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) prágai konferenciáján 2500 vezető csillagász történelmi szavazáson úgy döntött, hogy az 1930-ban fölfedezett Plútó nem bolygó többé, írta a CNN. Egy héttel ezelőtt még arra lehetett számítani, hogy a Plútó státuszát megerősítik, és hogy nem csökkenni, hanem éppenséggel bővülni fog a Naprendszerben lévő bolygók száma.

Kemény küzdelem volt

Felfedezésekor azért sorolták a bolygók közé a Plútót, mert azt hitték, akkora, mint a Föld. Jócskán tévedtek. Ennek ellenére több mint hetven évig bolygóként tartották számon, mert mindig volt egy felfedezés, amely javított a parányi jeges sziklagolyó megítélésén. Eleinte annyival is megúszta a Plútó, hogy a csillagászok nem ismertek más nagy objektumot a Neptunuszon túli zónában, a Naprendszerünk szélén lévő Kuiper-övben, és a kis bolygó 1978-ban megerősítette státuszát, felfedezték ugyanis egyik holdját, a Charont.


Annyira nem bolygó, hogy nem is látszik a képen (forrás: Iau.org)

Először a kilencvenes évek elején kezdték támadni a Plútót, mert kiderült, hogy közelében számos más égitest kering, és hogy pályája messze túlnyúlik a Naprendszeren. 1999-ben már olyan rossz helyzetben volt a Plútó, hogy a csillagászati uniónak külön közleményben kellett tudatnia a világgal: nem tervezik kirúgni a bolygók közül. Egy évvel ezelőtt a Hubble űrteleszkóp még mentőövet dobott a Plútónak - segítségével a csillagászok két új holdat fedeztek fel a bolygó környékén, a Nixet és a Hydrát - Michael Brown, a kaliforniai műszaki egyetem munkatársa azonban 2006 áprilisában megadta a kegyelemdöfést. A Kuiper-övben felfedezte a 2003 UB313 nevű, bolygó-típusú objektumot, és a mérések után kiderült, hogy az nagyobb, mint a Plútó.

Rossz pályát választott

A csillagászati konferencia szavazásán végül azért osztályozták le a Plútót, mert nem felel meg a bolygók új definíciójának. Eszerint azt az égitestet lehet bolygónak nevezni, amely egy csillag körül kell kering, de nem csillag, és elegendő tömege van ahhoz, hogy a saját gravitációja gömbölyűvé vagy közel gömbölyűvé formálja. Emellett egyedi pályájának kell lennie, ami a Plútóra nem igaz: hosszúkás pályája találkozik a Neptunuszéval.

A Plútó egy teljesen új kategóriába került, ezentúl hivatalosan törpebolygónak kell nevezni. Ebbe a kategóriába számos aszteroida és más égitest beletartozik majd.

Rovatok