"Bip-bip-bip". Az 1957. október 4-én fellőtt orosz műhold, a Szputnyik-1 állandó pityegése szinte pánikszerű, a Pearl Harbor-i támadás óta nem tapasztalt rettegésbe taszította az amerikaiakat. Pedig a pityegés nem tűnt túl veszélyesnek.

Az viszont annál inkább, hogy az addig technikai felsőbbrendűségűk megnyugtató tudatából arra kellett ébredniük, hogy a szovjet tudomány immár konkrét fenyegetést jelent. Ha a szovjetek "képesek egy 83,6 kilogrammos »holdat« előre meghatározott pályára állítani 900 kilométerre az űrben, akkor már nincs messze az a nap, amikor a világ bármelyik pontjára pusztító rakétatölteteket tudjanak célba juttatni" - írta például a Chicago Daily News a szputnyik kilövését követően. "Most nem kevesebb a tét, mint a túlélésünk" - fokozta tovább a pánikot Mike Mansfield szenátor, és akkoriban még adtak a szenátorok szavára.

A közvélemény sokkjára jellemző, hogy a kilövés után pár órával a hírről a rádiókból, tévékből értesülő, korábban nem tájékoztatott amerikaiak milliói másztak fel házaik tetejére az eget kémlelni. Látszólag egyetlen ember maradt nyugodt, az elnök, Dwight D. Eisenhower.

Eisenhower, bár négy nappal a kilövés előtt folyamatos őrjáratozásra utasította az amerikai stratégiai bombázóhaderőt, öt napig még csak nem is nyilatkozott az ügyben, október 9-én is csak szűkszavúan gratulált. De a sokkhatás végül már az ő intézkedéseiben is megmutatkozott.

Ehhez persze az is kellett, hogy miközben az amerikaiak a saját, másfél kilós műholdjuk, a Vanguard fellövésével bajlódtak hiába, az oroszok egy hónappal az első után fellőtték a második, még nagyobb szputnyikot, benne a szerencsétlen Lajka kutyával, ami nem élte túl az utazást. Ekkor már senki sem gondolhatta, hogy véletlen szerencséje volt a szovjeteknek.

A szovjetek meg azt nem gondolhatták, hogy korai űrsikereik mekkora hatással lesznek Amerikára. Az űrversenyt ezután a nemzethalál elkerüléséért vívó amerikaiak jelentős, teljes jövőbeni fejlődésüket meghatározó lépéseket tettek. Először is átalakították oktatási rendszerüket, nagyobb hangsúlyt helyezve a tudományok és a matematika oktatására. Dollárszázmilliókkat költöttek diákhitelekre, tudományos ösztöndíjakra és laboratóriumi berendezések beszerzésére.

Az űrverseny két kihívására - az űr meghódítására és a védelmi problémák megoldására - válaszul pedig két központi szervezetet, a katonai fejlesztéseket összefogó Fejlett Védelmi Kutatások Intézetét (DARPA), illetve a Nemzeti Űrkutatási Hivatalt (NASA) hívtak életre. A NASA munkáját ismerjük. Bár az első embert még az oroszok juttatták az űrbe, a Holdat már az amerikaiak hódították meg elsőként.

A DARPA munkája rejtélyesebb, de az amerikai katonai fejlesztéseket mostanában élő adásban, bevetés közben figyelhetjük meg - és a DARPA felel az Echelon lehallgatóprogramért is.

Az amerikaiak tehát a szputnyikra válaszul a szovjetek számára elérhetetlen pénzösszegeket kezdtek önteni űrprogramjukba, amit jelentős tudományos háttérrel is megtámogattak. A szovjetek pedig belekényszerültek a versenybe, ahol diktálni már nem sokáig tudtak. Amikor pedig Ronald Reagan a nyolcvanas években meghirdette űrfegyverkezési programját, a Szovjetunió nem bírta tovább a versenyt. Előbb kelet-európai hódításait kellett feladnia, majd maga is feloszlott.