Az a baj a régi szép dolgokkal, hogy nem tudjuk mire használni őket. Van egy szép műemlék buszpályaudvarunk egy park közepén, a Belvárosban, ahova már régóta nem merészkednek be a távolsági buszok; van gyönyörű stadionunk, amelyik már réges rég elavult; van egy csomó csodálatos zsinagógánk, de alig vannak izraelitáink; vannak emlékezetes belvárosi kirakataink, csak alig van hozzájuk bámészkodó gyalogosunk és a sort hosszan lehetne folytatni.

Jó lenne megőrizni sok mindent a múltból, de már egészen máshogy élünk. Mintha tele lenne a szobánk rokkákkal, szenes vasalókkal és üveg kávéfőzőkkel, melyek százszor szebbek a mai használati tárgyaknál, csak épp nem használhatók. Az pedig rémes, amikor emberek azért sírnak, hogy megszűnnek a napilapok, bezárnak a könyvtárak és a tévében nincsenek irodalmi műsorok, miközben már ők sem olvasnak, látogatnak, néznek ilyeneket évek óta. Csak úgy jó lenne tudniuk, hogy van.

Ezért annyira örömteli, amikor valamelyik régi szépséghez sikerül valami új funkciót passzintani, anélkül, hogy megerőszakolnánk. Most épp a valaha szuper dögös Átrium Mozinak néz ki valami új funkció (igen ez a Kozma Lajos-féle modernista csoda, amelynek a tetején egy óriáserkélyes penthouse-lakás van). Örülök neki, mert ugye a rengeteg hajdanvolt budapesti moziból egyre kevesebb van már - mert hogy egyre kevesebbre is van szükség.

Ha minden jól megy, a Merlin Színház lakja majd be az eredetileg mozinak épült helyiségeket. Furcsa, mert a ma Belvárosi Színházként működő (szintén remek kinézetű) létesítményt szintén filmszínháznak tervezték valaha (tudjátok, a meghökkentő kupolás, Fordos épület aljában). Milyen különös, hogy a funkciójukat vesztő mozikba színház költözik. Mintha száz éve fordított lett volna a tendencia.

Sic transit gloria mundi (hogy kellőképpen publicisztikás legyen a poszt zárása is).