- Urbanista
- budapest
- xi. ker
- ix. ker
- lágymányos
- városnegyedek
- józsef attila-lakótelep
- külső-ferencváros
József Attila-lakótelep vagy Lágymányos? Melyiket szeretitek jobban? Folytatódik Városnegyed-bajnokság
Fotó: Stefanie: Kilátás és dupa: Műegyetem.
Hölgyeim és uraim, ez Városnegyed-bajnokság, az Urbanista és az Otthontérkép közös játékának negyedik nyolcaddöntője. A cél még mindig ugyanaz: megtalálni főváros legszerethetőbb lakókörzetét. Ezúttal a legöntudatosabb pesti panellakótelep és egy (szintén panelházakkal rendelkező) egyetemi negyed csap össze. Persze egyik sem ok nélkül került be a 16 legjobb közé: mai két játékosunk a ferencvárosi JÓZSEF ATTILA-LAKÓTELEP és LÁGYMÁNYOS. A pontos határokat itt találjátok.
Mindkét versenyzőre jövő szombat délig lehet szavazni, egyszerű lájkolással a Facebookon. (A rendkívül szoros Belváros – Herminamező mérkőzés jelen pillanatban is zajlik, még lehet szavazni ott is!)
Ha érdekel a hátterük is, olvasd el a rövid összefoglalót és szavazz! (Meg amúgy az egész szavazástól függetlenül is érdemes kicsit végigböngészni a két negyed ismertetőjét, hisz a játék egyik célja épp az, mint a blogé: megismerni jobban a városunk…)
Ismertetők
József Attila-lakótelep
Az Urbanistán négy év alatt mindössze három posztban jelent meg a József Attila-lakótelep. Ezek alapján bájos kis lakókörnyéknek tűnik: az egyik bejegyzés egy panelkertecskéről, a másik egy társasház lépcsőháznyi adventi naptáráról szól. További részletekért érdemes elolvasni az Otthontérkép ismertetőjét, átböngészni az ittlakunk.hu IX. kerületi posztjait és vetni egy pillantást a Wikipédia-szócikkre. A József Attila-lakótelepnek ráadásul saját honlapja is van. Ők az elsők, akik Facebook-oldalukon beharangozó reklámot is készítettek a versenyhez - egészen meghatódtam -, ezzel egyben leleplezve, mennyit is csúsztam a poszttal.
Lágymányos
Az Urbanistán elég sokat szerepelt a környék, de nem annyira a lakóövezetei miatt. Sokkal inkább az egyetemi campusok és szórakozóhelyei (kiváltképp a ZP okán). Ennek ellenére érdemes végigolvasni, mi minden gyűlt össze a környékről (ha már egyszer visszamenőleg felcímkéztem a posztokat). További részleteket az Otthontérképen, az ittlakunk.hu XI. kerületi posztjaiban és persze a Wikipédián találtok.
Ingatlanárak
József Attila-lakótelep
Az Otthontérkép adatai szerint 244 ezer forint az értékesítési, 258 a kínálati négyzetméterár - vagyis nincsenek túlárazva a lakások: azt mutatja, hogy a kecók eladhatók. Ráadásul harmadik éve nő az ingatlanok ára. Garázsárak és további adatok itt.
Érdekes, hogy az albérletárak nem különböznek a lágymányosiaktól, pedig ott drágábbak a lakások, ráadásul egyetemi környékről van szó (igaz, az egybevont Kelenföld-Lágymányos terület azért elég nagy).
Nagyobb méret és további térképnézetek: Otthontérkép
Lágymányos
Az Otthontérkép egy egységként kezeli Kelenföld-Lágymányost. Az itt szereplő adatok szerint az értékesítési négyzetméterár (302 ezer Ft) nincs sokkal a kínálati alatt (326 ezer), vagyis nincsenek igazán túlárazva a kecók.
Az ingatlanmagazin.com fél évvel ezelőtti elemzése szerint pörög a piac - főleg a panelek kelendőek, ahol áresés is tapasztalható volt. Ugyanakkor az Otthontérkép adatai szerint a lakásárak négyszázezer forinttal nőttek az elmúlt évben Kelenföld-Lágymányoson (14,8-ról 15,2-re) és a növekedés meglepő módon négy éve folyamatos! Garázsárak és további adatok itt.
Az Otthontérkép további mutatói
Lágymányos-Kelenföld nem túl erős növényzetben (még Lipótváros is zöldebb, mint az a Belső-Kelenfölddel vívott mérkőzésen kiderült), míg a József Attila-lakótelep 20-30%-os zöldfelületi arányával az elsők között van Pesten.
Nagyobb méret és további térképnézetek: Otthontérkép
A bűnözési statisztikákban viszont sokkal jobban áll Lágymányos. A legnagyobb a különbség a kocsilopásokat tekintve. Újbuda a legalacsonyabb kategóriába esik (egyedül a budai kerületek között), míg Ferencvárosban a budapesti átlagnál magasabb a gépjárművek eltűnésének aránya.
Nagyobb méret és további térképnézetek:
És most, aki még nem tette meg, szavazzon!
A versenyző területek határait ezen a térképen tanulmányozhatjátok, a verseny menetét pedig itt találjátok.